A CEU-ról is írtak - igazat adtak Orbán Viktornak

InfoRádió / MTI
2017. május 13. 11:23
Mike Gonzalez konzervatív amerikai elemző a The Daily Signal című internetes újság helyi idő szerint csütörtöki számában a Soros György által alapított Közép-európai Egyetem (CEU) körüli vitákat értékelve a többi között leszögezte: Orbán Viktor jogosan igyekszik visszaszerezni az Európai Uniótól Magyarország szuverenitásának egy részét.

A The Daily Signal a konzervatív Heritage Alapítvány internetes újságja, Mike Gonzalez pedig a Heritage Alapítvány vezető kutatója. Korábban a The Wall Street Journal című lap brüsszeli irodavezetőjeként, azt megelőzően pedig az amerikai külügyminisztériumban is dolgozott.

Elemzésének címe: "A Soros alapította magyar egyetem körüli csatározások az amerikai hatalmi vákuumot jelzik Európában".

A szerző elöljáróban megállapítja, hogy Kelet-Európában "még mindig a volt elnök, Barack Obama kinevezettjei diktálják az amerikai politikát, és szenátorok egy csoportja "kötekedő vitába keveredett Magyarország harcias vezetőjével".

Majd kifejti: mivel még nem neveztek ki helyettes államtitkárokat és felelős középvezetőket, akik az afrikai, európai, ázsiai, közel-keleti és dél-ázsiai térségért felelnének, egyes térségekben az amerikai külügyminisztérium hatalmi vákuumja alakult ki, s az űrt mások töltik be.

E hiánnyal összefüggésben idézi fel Mike Gonzalez azt, hogy áprilisban kilenc demokrata és két republikánus szenátor intézett levelet Orbán Viktor magyar kormányfőhöz, aggodalmát fejezve ki azon törvény miatt, amelyről úgy vélték, hogy célja a Közép-európai Egyetem bezárása.

A szenátorok akadémiai szabadságról írtak és a CEU és a magyar nép hosszú ideje tartó kapcsolatának figyelmen kívül hagyását emlegették, de - mint Gonzalez felhívja rá a figyelmet - "nem említették a probléma lényegét: az egyetemet a magyar születésű amerikai milliárdos, Soros György alapította és finanszírozza, aki óriási vagyonát világszerte a progresszív ügyek előmozdítására használja".

A cikk szerzője mondatokat idézve, részletesen ismerteti Orbán Viktor válaszát, kiemelve, hogy senki nem akarja bezárni Soros György egyetemét, és hogy "lényegében Soros közép-európai civil szervezeteinek hálózatáról és a Magyarország elleni nemzetközi dezinformációs kampányról van szó". Idézi a magyar kormányfő megállapítását, miszerint "az egyetem csak ürügy, az igazi kérdés az, hogy Soros azt szeretné, ha Magyarország megnyitná határait a migránsok előtt".

"Orbánt nehéz lenyomni. Jogosan próbálja meg megmenteni a magyar függetlenséget az Európai Unió túlkapásaitól"

- írja az elemző, és hozzáteszi: a magyar kormányfő "flörtöl" Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Az elemzés szerint maga Soros dühíti fel az Egyesült Államok potenciális szövetségeseit azzal, hogy olyan baloldali ügyek szószólója, mint például a prostitúció és a kábítószer-birtoklás dekriminalizálása, vagy Írországban az alkotmány megváltoztatásának kikényszerítése, hogy liberalizálják a szigorú abortusztörvényt.

Mindezt az amerikai politika passzivitása kíséri, s ezért a térség egyes politikai pártjai egyre nagyobb mértékben fordulnak "Putyin opportunista diplomáciája" felé - állapítja meg a Heritage Alapítvány vezető elemzője.

Mike Gonzalez felidézi, hogy hat republikánus szenátor levelet is írt Rex Tillerson külügyminiszternek, arra kérve őt: vizsgáltassa ki, hogy vajon Barack Obama elnöksége idején a külügyminisztérium és az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) együttműködött-e Soros által finanszírozott csoportokkal "a progresszív menetrend és a politikai baloldal megerősítése" érdekében.

"A levél soha nem jutott el Tillersonhoz, és a szenátorok vizsgálatot sürgető kéréséről nem vettek tudomást" - hangsúlyozza az elemző. Majd leszögezi, hogy egy Európáért és Eurázsiáért felelős külügyi államtitkár kinevezése, aki a Trump-kormányzat politikáját valósítja meg és tájékoztatja Tillersont is, sokat segítene.

Mike Gonzalez

az amerikai politika térségbeli kudarcáért az Obama-érában kinevezett helyettes államtitkárt, Hoyt Brian Yeet okolja.

Mint írja, Yee nemcsak Magyarországgal viselkedett ellenségesen, hanem Macedóniával és Albániával is.

"Yee továbbra is balos politikusokat és ügyeket támogat a térségben, a Fehér Ház, a Nemzetbiztonsági Tanács vagy akár még Tillerson beleegyezése nélkül is" - hangsúlyozza a tekintélyes elemző.

Elemzését Mike Gonzalez azzal zárja, hogy sürgető a külügyminisztérium vezető posztjainak betöltése.