Kibontakozik a béke a Balkánon

Infostart
2017. április 13. 12:09
A német külügyminiszter szerint a Balkán nyugati térségében jelentős kibontakozás történt a béke irányában, noha a közelmúlt sebei még nem gyógyultak be teljes mértékben, és ezek ma is feszültségek forrásai. Sigmar Gabriel tegnap Belgrádban tárgyalt, ma Pristinában folytatja útját, Albániát pedig a húsvéti ünnepeket követően keresi fel – jelenti németországi tudósítónk.

A német külügyminiszter Belgrádban tanácskozott a szerb kormányfővel és gratulált neki, hogy a hónap elején őt választották meg Szerbia elnökévé. Sigmar Gabriel úgy vélte, hogy az új tisztség a korábbinál is nagyobb felelősséget ró Alexandar Vucsicsra, mert sikerre kell vinnie a kormányföként megkezdett és komoly megszorításokkal járó reformokat.

Koszovó kérdése

Mintegy biztatásként a külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Berlin támogatja Szerbia európai integrációját, de az Európai Unióba történő felvétel időpontját még nem lehet meghatározni, mert előbb Belgrádnak rendeznie kell a Koszovóhoz fűződő kapcsolatát. A 90 százalékban albánok lakta Koszovó 9 évvel ezelőtt kivált Szerbiából és kimondta függetlenségét, amit eddig már 114 állam részesített diplomáciai elismerésben, de erre Belgrád eddig nem mutatott hajlandóságot.

Külföldi beruházások

Sigmar Gabriel szerint Vucsicsnak törekednie kell arra, hogy a gazdasági reformok megvalósítása révén minél több külföldi beruházást vonzzon Szerbiába, aminek azonban egyik legfontosabb feltétele az is, hogy a térség országai között ne éledjenek fel a múlt sötét árnyai, amelyek Jugoszlávia szétesését követően háborúk kirobbanásához vezettek.

Szerbia új államfője válaszában fogadkozott, hogy a belgrádi kormány a régió stabilitásának erősítésén fáradozik, és tisztában van azzal, hogy Szerbia csak akkor válhat az Európai Unió teljes jogú tagjává, ha csökken a munkanélküliség, emelkedik az életszínvonal és megerősödik a jogállamiság. A német külügyminisztert ma Pristinába várják, ahol Isza Musztafa koszovói kormányfővel az ország gazdasági talpra állításáról, valamint az Európai Unióhoz fűződő kapcsolatok erősítéséről folytat tárgyalást.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Kibontakozik a béke a Balkánon
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást