Szabad a pálya: külföldiek is lehetnek jegyzők Magyarországon

InfoRádió / MTI
2017. április 6. 07:23
Hamarosan valamennyi európai uniós ország és az Európai Gazdasági Térség (EGT) tagállamának állampolgára is lehet közjegyző Magyarországon, ha megtanulja a nyelvet - írta a Magyar Nemzet a kormány oldalán megjelent törvénymódosítási tervezetre hivatkozva.

A lap cikke szerint az Európai Bizottság még 2006-ban indított kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szemben, mert - mivel a közjegyző közhatalmat gyakorol - magyar állampolgársághoz volt kötve a munkakör betöltése, ami a bizottság szerint jogi szolgáltatásnál nem kiköthető.

Az Európai Bíróság idén februárban a bizottságnak adott igazat az ügyben a letelepedés és szolgáltatásnyújtás szabadságának uniós alapszabályaira hivatkozva.

Az újságnak nyilatkozott Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke, aki szerint helyénvaló volt a bíróság döntése, és úgy vélte, nem a magyar kormánnyal szemben kívántak lépni.

Az elnök nem számít arra, hogy tömegével jelentkeznének külföldi állampolgárok,

főleg a nyelvtudás és a magyarországi jogi szakvizsga követelménye miatt.