NATO-országok: Oroszország tegyen rendet Kelet-Ukrajnában!

Infostart
2017. március 30. 20:12
Az orosz befolyás latba vetését sürgették a NATO-országok a kelet-ukrajnai tűzszünet betartatása érdekében. Az észak-atlanti szövetség főtitkára jelezte, jelentősen megnőtt az összecsapások intenzitása a térségben.

Hosszúnak, őszintének és konstruktívnak nevezte a NATO-Oroszország Tanács idei első ülését Jens Stoltenberg, a katonai szövetség főtitkára. A megbeszélésen a szövetség tagjai aggodalmukat fejezték ki a kelet-ukrajnai tűzszünet sorozatos megszegése miatt, és azt sürgették, hogy Moszkva használja fel a militáns orosz szervezeteknél meglévő erős befolyását a fegyvernyugvás betartatása érdekében.

„Rekordszintre emelkedett a fegyveres összecsapások száma és intenzitása Kelet-Ukrajnában,

a szemben álló felek továbbra is bevetnek nehézfegyvereket, amiket pedig ki kellett volna vonni a térségből” -mondta Jens Stoltenberg, jelezve, az EBESZ ellenőreit folyamatosan akadályozzák munkájuk elvégzésében, korlátozzák szabad mozgásukat, olykor pedig kifejezetten célpontnak érzik magukat. A szervezet beszámolója szerint átlagosan percenként kétszer használnak olyan fegyvereket Kelet-Ukrajnában, amelyek alkalmazását korábban korlátozták.

A szövetség ismét kiállt Ukrajna szuverenitása és területi épsége mellett, és jelezte,

nem fogadja el a Krím-félsziget orosz bekebelezését.

Az ülésen szó volt az afganisztáni biztonsági helyzetről is, illetve tájékoztatták egymást a felek egyes csapatmozgásaik részleteiről, illetve hadgyakorlataikról a bizalom erősítése érdekében – mondta a főtitkár.

„Ez egy fontos találkozó volt,

ahol a közös érdeklődésre számot tartó kérdésekről tárgyaltunk. Nem volt egyszerű megbeszélés, de mindannyian elkötelezettek vagyunk a párbeszéd mellett. És amikor a feszültség növekedni kezd, akkor a korábbiaknál is fontosabb, hogy párbeszédet folytassunk egymással” - mondta Jens Stoltenberg.

A szövetség külügyminisztereinek pénteki tanácskozásáról azt mondta, a központi téma a biztonsági helyzet változására adandó NATO válaszok, az Atlanti-óceán két partja közötti együttműködés megerősítése lesz. Beszélnek majd a védelmi kiadások igazságosabb elosztásáról és a költések jobb elköltésének lehetőségéről. Napirenden lesz a NATO szerepvállalása a terrorizmus elleni küzdelemben, szó esik Ukrajnáról és az oroszok ténykedéséről is.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Stoltenberg: nő a feszültség, egyre fontosabb a párbeszéd
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást