Színt vallottak a francia elnökválasztás jelöltjei

Infostart
2017. február 6. 17:31
Marine Le Pen kivezetné az országot az euroövezetből és vélhetően az unióból is, a népszerűségi lista második helyén álló volt szocialista gazdasági miniszter Emmanuel Macron innovációt ígért, és a megosztottság felszámolását.

Nem okozott meglepetést a francia Nemzeti Front elnöke, Marine Le Pen hétvégi Lyonban tartott kampánynyitó beszédében. "A nép Franciaországa jelöltjének" nevezte magát a "pénzvilág bal- és jobboldalával" szemben, globalizáció-, bevándorlás- és unióellenes kijelentéseket tett. Hagyományos témáira, a nemzeti prioritásra, a patriotizmusra, a bevándorlásra és a közbiztonságra helyezte a hangsúlyokat a programbeszédében, amellyel a sokáig legnagyobb riválisának számított Francois Fillontól elpártoló szavazókkal kívánja szélesíteni a bázisát.

A felmérések szerint az elnökválasztás első, április 23-ai fordulójában Marine Le Pen nagy eséllyel szerezheti meg az első helyet. Amennyiben a végső küzdelemből is nyertesként jönne ki, a Nemzeti Front alelnöke szerint az első útja Brüsszelbe vezetne – nyilatkozta az Euronewsnak Florian Philippot.

„Ott arról beszél majd, hogy felhatalmazása van a néptől, és vissza akarja szerezni az ország szuverenitását, amelyet elloptak tőlünk: a pénzügyit, a költségvetésit, a határőrizetit és a törvényhozásit, hogy a francia törvények elsőbbséget élvezzenek az európai joggal szemben”. Az alelnök hozzátette, ha Brüsszel nem mond igent az változtatásokra, akkor népszavazást írnak ki az elszakadásról. A népszerűségi listán jelenleg második helyen álló volt szocialista gazdasági miniszter, Emmanuel Macron, szintén Lyonban megtartott kampánynyitó beszéde nem csupán uniópárti volt, hanem kiemelte, erősebb és összetartóbb Európát szeretne.

„Nem akarok új falakat. Megvannak az európai határok, és ezek jelentik számunkra a valódi biztonságot” - mondta a centrista Előre! Nevű mozgalom politikusa, utalva Donald Trump kijelentéseire. Emmanuel Macron arról beszélt, ha elnökké választják, akkor Franciaországot a technológiai kutatások, az "innováció földjévé" teszi, növeli a foglalkoztatást, csökkenti az alkalmazottak által fizetett illetékeket, kíméletlenül fellép a terrorizmus ellen, és lépéseket tesz annak érdekében is, hogy az Európai Unióban erősödjön a védelmi együttműködés és a külső határok védelme. Kifejtette azt is, szeretné, ha megszűnne a megosztottság az országban a politikai baloldal és a jobboldal támogatói között.

A felmérések szerint jelenleg harmadik helyen áll, így nem kerülne be az elnökválasztás május 7-i második fordulójába az eddig végső győzelemre is esélyesnek tartott Francois Fillon. Népszerűségcsökkenését az okozza, hogy francia lap megszellőztette, szenátorként majdnem egymillió eurót fizetett ki feleségének asszisztensi szerződéssel. Azóta kiderült, ügyvéd végzettségű gyerekeit is alkalmazta hosszabb-rövidebb időre szenátorként. A jobboldalon egyre többen hátrálnak ki Fillon mögül, és már keresik lehetséges utódját is.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Színt vallottak a francia elnökválasztás jelöltjei
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást