Megsérülhetett a berlini merénylő, megvan a DNS-e

InfoRádió
2016. december 21. 11:30
Megsérült a berlini karácsonyi vásárban 12 ember halálát okozó merénylő - tudta meg a Rundfunk Berlin Brandenburg. A rádió szerint megtalálták az elkövető DNS-ét is, most a német főváros kórházait ellenőrzi a rendőrség.

A nyomozók megtalálták a merénylethez használt kamion vezetőfülkéjében a merénylő DNS-ét is - írja a Rundfunk Berlin Brandenburg rádió honlapja. Végig is futtatták a bűnügyi nyilvántartásokon, de nem hozott eredményt a keresés. A nyomok arra utalnak, hogy

az elkövető dulakodott a kamion sofőrjével, és akkor meg is sérült.

Ezért most az összes berlini és környékbeli kórházat és egészségügyi intézményt ellenőriznek. 

Hajnalban őrizetbe is vettek egy embert az üggyel összefüggésben, de az már kiderült, hogy nem a merénylőt fogták el. A német rendőrség, amelyhez több mint ötszáz lakossági bejelentés érkezett, délutánra ígér részletes tájékoztatást.

 Dulakodás a vezetőfülkében

Valószínűleg élt még a támadás idején és megpróbálta megakadályozni a gázolásos merényletet annak a kamionnak a holtan talált lengyel vezetője, amellyel a tömegbe hajtottak hétfő este egy berlini karácsonyi vásáron - írta a Bild című német lap biztonsági forrásokra hivatkozva.

A 37 éves Lukasz U. a boncolás révén feltárt adatok alapján minden bizonnyal életben volt, amikor a merénylő az emberek közé hajtott a német főváros nyugati részének központjában, a Vilmos császár-emléktemplomnál (Kaiser-Wilhelm-Gedächtniskirche) működő szabadtéri karácsonyi vásáron.

A lengyel férfi dulakodott a támadóval és

megpróbálta elrántani a kormányt, hogy életeket mentsen.

Az ismeretlen elkövető kést rántott, többször megszúrta, és amikor a 40 tonnás jármű a vásár területén óránkénti 65 kilométeres sebességgel, lekapcsolt reflektorral megtett mintegy 80 méteres út után megállt a Budapest utcán (Budapester Strasse), egy kis kaliberű lőfegyverrel, egyetlen lövéssel megölte.

Lukasz U. nem úgy tervezte, hogy hétfő este Berlinben lesz, Olaszországból szállított 25 tonnás rakományát - acélszerkezet elemeket - már napközben ki akarta rakodni a berlini célállomáson, hogy estére hazaérjen családjához Lengyelországba, de későn érkezett és csak keddre kapott időpontot. Utoljára hétfőn 15 órakor adott életjelet magáról, a feleségével beszélt telefonon. Felesége éppen elfoglalt volt, ezért abban állapodtak meg, hogy majd 16 órakor folytatják a beszélgetést, de akkor már nem lehetett elérni a kamionsofőrt.

A jármű a GPS-adatok alapján 19.34-kor indult meg parkolóhelyéről, a Moabit nevű városrész egy félreeső rakpartjáról, és egyenesen a karácsonyi vásárhoz hajtott, az 5,5 kilométeres utat 28 perc alatt tette meg. A kamion 20.02-kor hajtott a tömegbe. A támadásban a sofőrrel együtt 12 ember halt meg, 45-en megsebesültek, 14-en továbbra is súlyos állapotban vannak.

A Bild ugyancsak biztonsági forrásokra hivatkozva azt írta, nem lehet kizárni azt a verziót, hogy végig Lukasz U. vezette a kamiont, és a merénylő fegyverrel kényszerítette arra, hogy belerohanjon a tömegbe.