Világklasszis szereplő Trump egyik külügyminiszter-jelöltje

InfoRádió
2016. december 12. 13:52
Az Exxon Mobil Corporation olajvállalat elnök-vezérigazgatója az amerikai külügyminiszteri poszt legfőbb várományosa.

Mások mellett az amerikai NBC News közölte a hétvégén, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök várhatóan Rex Tillersont, az Exxon Mobil Corporation olajipari óriás elnök-vezérigazgatóját nevezi ki külügyminiszterének.

A megválasztott elnök múlt kedden és szombat reggel is találkozott a 64 éves üzletemberrel, aki 2006 óta áll az amerikai Exxon élén, és több mint 50 országban, köztük Oroszországban felügyeli a cég működését.

Rex Tillerson kiterjedt oroszországi kapcsolataira a találkozók nyomán már több orgánum is felhívta a figyelmet. Tillerson már Boris Jelcin elnöksége alatt az Exxon érdekeltségeit képviselte Oroszországban, a Wikipédia egy John Hamre, az amerikai Center for Strategic and International Studies vezetőjétől származó idézetre hivatkozva azt írja: feltehetőleg többször találkozott Vlagyimir Putyinnal, mint bármelyik amerikai, kivéve Henry Kissinger volt külügyminisztert.

Nevéhez köthető az Exxon és a legnagyobb orosz állami olajvállalat, a Rosznyefty közötti, 2011-es megállapodás a Kara-tenger sarkvidéki olajmezőinek és a Fekete-tenger alatti -mezők kitermelésére. 2012-ben az üzletember Barátság-érdemrendet vett át az orosz elnöktől, majd ellenezte az Oroszországgal szembeni gazdasági szankciókat a Krím-félsziget annektálását követően.

"Ő egy világklasszis szereplő" – érvelt Donald Trump az üzletember esetleges jelölését firtató kérdésre a Fox News-nak adott, vasárnap sugárzott interjúban, majd Rex Tillerson üzleti eredményeit és kapcsolatait méltatta, bár hozzátette hogy más jelöltjei is vannak – és megemlítette Bob Corker republikánus szenátort és Mitt Romneyt aki 4 éve volt a republikánusok elnökjelöltje –, azonban hangsúlyozta, hogy Tillerson megkérdőjelezhetetlenül komoly szereplő.

Ezzel szemben nemrég Bob Menendez demokrata szenátor „riasztónak és abszurdnak" minősítette az esetleges jelölést.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Világklasszis szereplő Trump egyik külügyminiszter-jelöltje
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást