Éhínség fenyeget Moszulban

InfoRádió / MTI
2016. november 29. 11:35
A szegényebb moszuli családok csak nehezen jutnak élelemhez, miközben az élelmiszerárak egyre meredekebben emelkednek a nemzetközi koalíció támogatta iraki erők moszuli offenzívájának kezdete óta - hívta fel a figyelmet az ENSZ kedden.

Lise Grande, a világszervezet Irakért felelős humanitárius koordinátora riasztónak nevezte a megbízható informátorok által közvetített híreket.

"A legrosszabb esetben előfordulhat, hogy a jelenleg is szükséget szenvedő családok sorsa még sanyarúbbá válik" - mondta Grande. "Minél inkább elhúzódik Moszul felszabadítása, annál keményebb körülmények között találják magukat az érintett családok" - tette hozzá.

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet utolsó iraki fellegvárának számító Moszult északról, keletről és délről az iraki kormányerők, illetve a kurd csapatok, míg nyugatról az Irán támogatását élvező síita félkatonai alakulatok szorongatják. A síita csapatok a múlt héten sikeresen elvágták az IÁ szíriai utánpótlási útvonalát az észak-iraki nagyváros felé.

A moszuli offenzíva október 17-i kezdete óta eltelt hat hétben az iraki erők keletről benyomulva elfoglalták a város negyedét, és a települést kettészelő Tigris folyó felé haladnak tovább.