Trump összeránthatja az Európai Uniót

Infostart
2016. november 9. 17:00
Az Európai Unió egységére, védelem- és gazdaságpolitikájára akár pozitív hatással is lehet Donald Trump elnöksége - véli Gyévai Zoltán. A Bruxinfo főszerkesztője szerint ugyanis a 28-ak kénytelenek lesznek felismerni, hogy a korábbiaknál kevésbé támaszkodhatnak Amerikára, bizonyos képességeket maguknak kell kiépíteniük és biztosítaniuk az unió boldogulása érdekében.

Gyévai Zoltán kiemelte: „Hillary Clintonnal maradna egyfajta egy eléggé kitaposott ösvény, ami Obama elnöksége alatt alakult ki, tehát egyfajta kontinuitás volt a levegőben, Trump esetében arra lehet számítani, azok alapján, amiket a kampányában nyilatkozott, hogy semmi sem marad a régiben. Kérdés, hogy fog-e változni és milyen mértékben.”

Azok a riasztó dolgok, amikkel felhívta magára a figyelmet az őrületes kampányban, ráijesztettek egész Európára. Felülvizsgálja a tágabb értelemben vett euró-atlanti szövetség sarokköveit – mondta a Bruxinfo főszerkesztője.

„Lesznek változások, de nem olyan radikálisok, mint amilyeneket Trump viselkedése sejtetett. Megpróbál majd igazodni a folyamatokhoz is. Több szemponttal is számolni kell. A Trumpnál látható befelé fordulásnak lesz egy olyan hatása, hogy az amerikai szerepvállalás csökkenni fog” - vélte Gyévai Zoltán.

A Bruxinfo főszerkesztője úgy látta, Clinton ilyen szempontból hagyományosabb menetrendet követett volna.

„Ezzel az Európai Uniónak az utolsó illúzióival is le kell számolnia. Az, ami az elmúlt évtizedekben történt, hogy az EU a biztonságnak egyfajta fogyasztója volt, de hozzájárulója nem. Ennek a kornak egyszer és mindenkorra vége” - jelentette ki Gyévai Zoltán.

Lehet olyan következménye is, hogy a biztonsági és védelmi együttműködés területén az Európai Uniónak túl kell lépnie a szólamokon – mondta a Bruxinfo főszerkesztője.

„Azokból az elmúlt harminc évben hallottunk eleget. Igazából semmi nem történt. Azért, mert az európaiak tudták, hogy végső mentsvárként lehívható az amerikaiak segítsége. Ha Trump ilyen szempontból kételyeket ébreszt, márpedig ezt a nyilatkozatai alapján feltételezhetjük, hogy változtatni fog, lehet olyan hatása, hogy az európaiaknak felelősségteljesebben kell viselkedniük és maguknak kell lépniük” - hangsúlyozta.

További részletek az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorában, szerdán este 7 óra után.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Gyévai Zoltán: Európának ezután felelősségteljesebben kell viselkednie
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást