Képregényhőst neveztek ki az ENSZ tiszteletbeli nagykövetévé

Infostart
2016. október 22. 13:14
Tiltakozások közepette nevezték ki pénteken az Egyesült Nemzetek Szervezetének a nők és lányok felemelkedéséért küzdő tiszteletbeli nagykövetévé Wonder Womant, vagyis a Csodanőt.

A népszerű képregényhős születésének 75. évfordulója alkalmából az ENSZ New York-i központjában tartott ceremónián a nemzetközi intézmény mintegy ötven munkatársa tiltakozott a kinevezés ellen, először a bejáratnál, majd a Gazdasági és Szociális Tanács termében megrendezett ünnepségen, ahol hátat fordítva a szónoknak hallgatták az ünnepi beszéd ellen.

A tiltakozók egyike, Cass Durant, aki a "Valódi nők valódi nagykövetet érdemelnek" feliratot tartotta a magasba, hangoztatta, az ellenzők nem gondolják, hogy egy Playboy-típusú nyusziruhára emlékeztető jelmezt viselő képregényhős a megfelelő üzenetet küldi a lányok, sőt fiúk sokaságának ebben az ügyben.

A szuperhősnő imázsát az ENSZ a közösségi hálókon fogja felhasználni arra, hogy a nemi erőszak felszámolásával, a nemek egyenlőségével és a nők felemelkedésével kapcsolatos üzeneteket népszerűsítse.

Az ENSZ személyzete az interneten közzétett felhívásában arra kérte a világszervezet főtitkárát, hogy gondolja újra a kinevezést, a felhívást péntek délutánig több mit 1100-an írták alá.

A tiszteletbeli nagykövetek - ellentétben a jószolgálati nagykövetekkel, mint Nicole Kidman és Anne Hathaway - képzelt, irodalmi alakok. Az ENSZ 1998-ban Micimackót nevezte ki a barátság tiszteletbeli nagykövetévé, 2009-ben pedig Walt Disney törékeny teremtményét Csingiling tündért a zöld ügyek élharcosává. Legutóbb, idén márciusban az Angry Birds nagysikerű animációs film főhősét, Redet a klímaváltozás elleni harc nagykövetévé nevezték ki.

A Warner Bros. és a DC Entertainment képregény-birodalom egyaránt támogatja az ENSZ és gyermekjogi szervnek, a UNICEF-nek a nemek egyenlőségével és a nők felemelkedésével foglalkozó kampányát.

A ceremóniát a William Moulton Marston által megalkotott képregényhős első felbukkanásának 75. évfordulójához igazították. A Csodanő című képregény az 1940-es évek elején született, azóta számos televíziós és filmfeldolgozás is készült belőle. Legutóbb Gal Gadot izraeli színésznő öltötte magára a Csodanő-jelmezt Zack Snyder Batman Superman ellen - Az igazság hajnala című szuperhősfilmjében.