Feledy: nem lehet Trumpot megfúrni

Infostart
2016. október 11. 16:15
Az amerikai elnökjelöltek második vitájában a személyeskedés dominált, az elmúlt hetek trendjei ugyanakkor egyértelműen Hillary Clintonnak kedveznek – mondta Feledy Botond külpolitikai elemző az InfoRádiónak adott interjúban.

A szakértő szerint a kampány utolsó egy hónapját úgy kezdték meg a jelöltek, hogy egyik botrány szorítja háttérbe a másikat.

„Folyamatosan alakul és változik a jelöltek támogatottsága. A botrányok és a viták során többet ártott magának Trump, mint amennyit veszített Clinton. A különféle ügyek végiggyűrűznek a kampányon, olyan botrányzivatar van, hogy mindet teljes mélységében fel sem tudja dolgozni a sajtó” - összegzett.

Úgy látja, hogy Trump 2005-ből származó szexista megjegyzései elnyomják Clinton email-botrányát, még ha megjelentek a republikánus jelöltről súlyosabb hibára, defektusra utaló beszámolók is az elmúlt hetekben.

„A 11 évvel ezelőtti megjegyzések sem az erkölcsiségét erősítették, de az is káros volt, amikor kiderült, hogy az alvállalkozóival miként bánt” - jegyezte meg Feledy Botond, aki a párton belül további helyezkedésekre számít.

Hozzátette, hogy Trump mögül szinte már nem lehet kihátrálni.

„Gyakorlatilag csak maga Trump léphet vissza, mondhat le, illetve halhat meg. Már kinyomtatták a szavazólapok egy részét, így 8-10 államban csak rá lehet már szavazni. Az elektorokkal való variálás bonyolultabb, de összességében inkább csak elméleti forgatókönyveket lehetne sorolni, Trump megfúrására nincs érdemi esély” - fejtette ki az elemző.

Feledy Botond arról is beszélt, hogy Clinton egészségi állapotának kérdése már nem érintette súlyosan a szavahihetőségét, hiszen az már email-botrányban megkérdőjeleződött.

A beszélgetést teljes terjedelmében meghallgathatják kedden este hat órától az InfoRádió Aréna című műsorában.