Novák Katalin: erős országot erős családokra lehet alapítani

InfoRádió / MTI
2016. szeptember 7. 14:58
Erős országot erős családokra, erős közösségekre lehet alapítani - fejtette ki Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-nek a lengyelországi Krynicában, ahol a 26. gazdasági fórum keretében részt vett a családpolitikával foglalkozó panelbeszélgetésen.

A beszélgetésen Elzbieta Rafalska család- és szociális politikáért felelős lengyel miniszter is felszólalt. Ezt megelőzően kétoldalú megbeszélést folytatott Novák Katalinnal.

A magyar és a lengyel családpolitika közös sajátossága, hogy mindkét országban nem csupán demográfiai kérdésként tekintenek rá - hangsúlyozta Novák Katalin.

"Mi a közösség erejében hiszünk, abban, hogy egy erős nemzetet, erős országot erős családokra és közösségekre lehet alapítani" - jelentette ki. Hozzátette: "fontos, hogy sok gyermek szülessen, de fontos az is, hogy beszéljünk a családról mint erőforrásról, a családi összetartás fontosságáról, a szülő-gyermek kapcsolat fontosságáról, valamint a születés csodájáról, a gyermekről mint erőforrásról, és nem elsősorban mint anyagi nehézségről, mint egy akadályról, melyet a családoknak le kell küzdeniük".

Mint mondta, a lengyel és a magyar családpolitika egymás tapasztalataiból merít. A lengyel kormány például a magyar otthonteremtési program, a családi típusú adózás rendszere vagy a bölcsődei rendszer iránt érdeklődik, a magyar kormány viszont "kíváncsian figyeli" a Lengyelországban tavasszal bevezetett 500 plusz programot. A program keretében minden második és további gyermek után havi 500 zloty (mintegy 36 ezer forint) támogatást fizetnek.

Novák Katalin kiemelte: Magyarország nemzetközi összehasonlításban is sokat fordít családpolitikára, a GDP-arányos költségvetési kiadások jelenleg 4 százalékot érnek el, miközben európai uniós átlagban ez 2,5 százalék alatt van.

"A magyarországi hároméves szülési szabadság olyan vívmány, amely az európai országok többségében nem létezik" - mutatott rá az államtitkár.