A konfliktust csak a törökök és az oroszok nem tudják megoldani

Infostart
2016. augusztus 10. 16:37
A török és az orosz elnök találkozója után elsősorban Ankara mozgástere növekszik meg Szíriában - mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa. Egeresi Zoltán szerint a gazdasági területen pedig a Moszkva elleni szankciók feloldása lehet majd napirenden.

„A találkozó alapvető célja részben az volt, hogy politikai szinten mindkét ország vezetője demonstrálhassa ország-világ szempontjából, mit akar. Történik egy nyitás és egy kapcsolati normalizálódás a két ország között, amelyet mind odahaza, mind külföldön politikai pozíciószerzésként tudnak majd kommunikálni. Ez nagyon fontos, főleg a török fél számára” - közölte a Törökország-szakértő.

„Másrészt azt is hangsúlyozta a két vezető, hogy a tavaly november előtti viszonyokat szeretnék visszaállítani, amikor alapvetően bár voltak stratégiai nézeteltérések és súrlódások a két ország között, de alapvetően jónak mondható volt a kapcsolat főleg gazdasági szempontból” - tette hozzá Egeresi Zoltán.

Elmondta, hogy mivel az orosz szankciók alapvetően a gazdasági kapcsolatokat próbálták leépíteni, ezért a találkozó elsődleges célja ennek a teljes körű visszaállítása volt.

„Az elhangzott nyilatkozatok alapján úgy is értékelhetjük, hogy alapvetően ez meg is történt. A következő hetekben-hónapokban az orosz fél a szankciókat, illetve a különböző nehezítéseket végképp el fogja törölni, és ebből a szempontból visszatérhet minden a régi medrébe” - véli a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa.

Katonai szempontból van két pikáns dolog. A legutóbbi NATO-csúcson eldöntötték azt, hogy egyes kelet-európai országokban NATO-csapatok lesznek, amelyek telepítésének gondolata egyértelműen Oroszországgal szemben fogalmazódott meg. Ugyanakkor pedig menedékjogot kért az Egyesült Államokban, egy másik NATO-országban a török katonai parancsnok.

„Nyilvánvalóan pikáns a helyzet, de nem mondanám azt, hogy ez alapvetően átírná az eddigi szövetségi rendszereket, olyan nagyfokú változás nem történt ezzel a találkozóval. Éppen amiatt, mert az ország geostratégiai helyzetében sem történt változás. Továbbra is kódolva vannak azok a súrlódások, azok a konfliktushelyzetek Oroszországgal, amelyek az elmúlt egy évet jellemezték” - véli Egeresi Zoltán.

„Nyilvánvalóan a kapcsolatuk normalizálódásával megnő a török mozgástér, és ezáltal valószínűleg a szíriai eseményekre is nagyobb hatással tud lenni. De ezt sem szeretném túldimenzionálni már csak azért sem, mert Szíriában nagyon sok szereplő van jelen: ott van végül is a NATO, ott vannak, beavatkoznak a britek, az Egyesült Államok rendszeresen bombázza az Iszlám Állam állásait, illetve Irán is érintett ebben a konfliktusban, Szaúd-Arábia és más hatalmak is a térségből” - sorolta a Törökország-szakértő.

„Ez rendkívül komplex helyzet, ezt a kérdést Törökország és Oroszország nem fogják tudni önerejükből megoldani” - fogalmazott a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
A konfliktust csak a törökök és az oroszok nem tudják megoldani
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást