Van egy számadat, ami arra vonatkozik, hogy az idei évre 19 millió Magyarországra látogatót és turistát várnak. Ez a szám egyébként 2019-ben, a Covid előtti csúcsévben is csak 16-17 millió volt, a várakozások szerint kétmillió fővel több is lehet az idei évben. A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Szövetségének a felmérése is kijött a napokban, ők is pozitív várakozásokkal tekintenek erre. Ugyanakkor éppen ma az egyik internetes portálon látott napvilágot egy összesítés, miszerint Magyarországon folyamatosan csökken a kereskedelmi vendéglátóhelyek száma. 2010 óta több mint 14 ezer vendéglátóipari egységgel lett kevesebb, azért ez markáns csökkenés. Egyáltalán hogyan függ össze turizmus és vendéglátás? Azt gondolnánk, hogyha több turista, külföldi vendég érkezik, nő a vendégéjszakák száma, akkor a vendéglátóhelyek forgalma is vélhetően megnő. De ezek szerint ez nem így van.
Megpróbálok strukturáltan válaszolni. Az nagyon fontos, hogy a turizmus nem egy dekoráció és nem csupán kultúra és nem csupán vendéglátás és idegenvezetők, hanem az egyik legjelentősebb exportot hozó iparágunk. Körülbelül 13 százaléka a GDP-nek a turizmus, a multiplikátor hatásain keresztül, csak hogy perspektívában lássuk, az autóipar 10 százalék, és az autóiparban alkalmazott létszámnál négy-ötször több ember kerül foglalkoztatásra a turizmusban. A mezőgazdasághoz képest majdnem háromszoros a mérete a turizmusnak, és szintén négy-ötször annyi ember dolgozik benne. Kijelenthető, hogy messze a legjelentősebb magyar nemzetgazdasági ágazat a turizmus, és valahogy mégis radar alatt mozog, és egy kicsit mindenki kerülgeti, és nem tekintjük rendszerében, és a saját súlyának megfelelően. A számokról egyébként azt kell tudni, valós az, hogy a repülőtéren ilyen nagyszámú utasforgalom érkezik Budapestre. Budapestnek nincsen volumenproblémája. Értékproblémája van. Csak hogy lássuk: 2023-hoz képest közel 20 százalékot nőtt a beutazó külföldiek száma, és az általunk látott vendéglátóhelyeknél azért, ami lefedi nemcsak a prémium szegmenst Budapesten, hanem az egészen laza, fiataloknak szóló helyeket is, reálértékben olyan 10 százalékos árbevétel-csökkenés történt, miközben 20 százalékkal nőtt a vendégeknek a száma. Azért, mert egyszerűen olyan minőségű, olyan jellegű vendégek érkeznek Budapestre nagy számban, még a Covid előtti bulituristák által dominált időszakhoz képest is, amiről nem gondoltuk, hogy prémium turizmus lett volna, jelentősen csökkenő a reálbevétel.
Ha jól értem, akkor a középponti kérdés az, hogy vendégként, turistaként ki érkezik Magyarországra, milyen turistáról van szó, az a turista mennyit költ és mire költ, hol, milyen szálláshelyen száll meg, mit fogyaszt.
Mint bármilyen nemzetgazdasági ágban, ilyen kategóriákban kell gondolkoznunk. A volumen az egy szempont, tehát hogy az árbevétel az a volumen szorozva az árral, a Közgáz első évfolyamban ezt megtanuljuk, hogy a volumen az önmagában nem megoldás. A turizmus különösen érzékeny, hiszen azért itt élnek helyiek is, és egy olyan fenntartható turizmust kellene megvalósítanunk, ami egyébként nem zavarja a helyi lakosságnak az életét. Nekünk alapvetően nem sok turistára és testekre van szükség az utcán, akik útban vannak, hanem nekünk olyan turizmusra van szükségünk, ami nemzetgazdasági teljesítményt generál, nekünk nem az a célunk, hogy minél több közértbe látogató turista lepje el az országot.
Ez a fajta buliturizmus, ami éveken keresztül ment, már nincs.
Már buliturizmus sincs, merthogy ott is csökkenő a rendszer.
Tulajdonképpen szlogenek is épültek erre, hogy Budapest a bulifőváros, ahol olcsó a sör, lehet lángost kapni, ahol mindenki jól érzi magát, de főképpen és különösképpen a huszonéves bulituristák. Ezek szerint már kevésbé érkeznek az olcsó fapados járatokkal.
2019-ben még ez volt, csak azóta két fontos változás történt. Az egyik az, hogy kötelező lett a bankkártya elfogadása minden vendéglátóhelyen. A másik pedig, hogy mindenki elkezdett bankkártyával fizetni, mindenhol, nemzetközileg. Londonban szinte már nem is lehet sehol sem készpénzzel fizetni. Ez a kettő változás egymás után hozott egy óriási fehérítést a piacon, és ez magával hozta azt, hogy hirtelen mindenkinek be kell áraznia az adókat és a járulékokat.
Így drágább lett a bulituristáknak Budapest.
Így drágább lett Budapest. El lehet menni Romániába meg Bulgáriába, ahol továbbra sincs az adó beárazva, és még sokkal olcsóbb. És cserébe olyan super low budget turizmus határozza meg a városunkat, ami azt az eredményt produkálja, amit látunk, hogy 20 százalékkal több vendég, 10 százalékkal kevesebb reál árbevételt hoz. Van egy másik strukturális probléma, ami ezt támogatja, a szálláshelyeknek a disztribúciója. Van körülbelül százezer kereskedelmi jellegű szálláshely Budapesten, aminek a 60 százaléka rövid távú lakáskiadás. Ilyen arány sehol a nyugati világban, egyetlenegy világvárosban sincsen. Ezt nem szabadott volna ide elengedni, de ahogy nem szabadott volna ide elengedni, nem szabad földbe állítani sem.
Most azért mindenhol megléptek bizonyos korlátozásokat.
Ennél rosszabbul nehéz lenne ezt kezelni.
Ez még rosszabbá teszi a helyzetet?
Igen. még rosszabbá teszi, elmondom, miért. A VI. kerület bezárja hivatalosan az Airbnb-t, attól 10-15 százaléknyi szolgáltató megijed és befejezi ezt a tevékenységét, a többi teljesen illegálisan csinálja. Már nincs belőle adóbevétel, ezért tud egy kicsit még lejjebb menni árban. Nyilván már nem marad pénze, meg nem hisz benne hosszú távon, hogy belefektessen, hiszen ki tudja, hogy mikor fogják bezárni, egyáltalán ellenőrzik-e, nem ellenőrzik, és így még tovább csökken a színvonal, még tovább csökken az ár, és még tovább nő a versenyelőnye az illegális szereplőknek a legális lakáskiadókkal, illetve a szállodákkal szemben. Ebből látszik, hogy ahogy egy komoly iparágban szükséges, egységében kell ezt az egészet kezelni, és nem kerületi szintű megoldásokkal belenyúlni egy olyan rendszerbe, ami nemcsak hogy országosan, területenként, meg vármegyénként, meg régiónként összekapcsolódik és összefügg, hanem Budapesten belül természetesen kerületenként minden módon összekapcsolódik. Hiszen valahol megérkezünk vonattal, valahol megérkezünk repülővel, valahol lakunk, valahová megyünk, a turista folyamatosan mozog a városban, ezeket a megoldásokat csak egységesen lehet kezelni egy akkora területen, mint Budapest.
Ha megnézzük a „túlburjánzó” Airbnb szektort, és a hagyományos szállodai struktúrát, akkor az is elmondható, hogy utóbbiból hiány mutatkozik Budapesten?
Abszolút. Ha összehasonlítjuk magunkat a nagy versenytársainkkal, Béccsel, Prágával, meg mondjuk Varsóval, akkor az látszik, hogy abszolút szállodai szálláshelyhiányunk van, sehol nincsen 20-30 százaléknál nagyobb rövidtávú lakáskiadás. Ez azt jelenti, hogy hiányzik több tízezer szállodai kapacitás, ezeknek 8-10 év kell, hogy létrejöjjenek, egy olyan stabil és kiszámítható finanszírozási környezetben és megoldással, amivel egy hosszú távú befektető, aki évtizedekben gondolkozik, eldönti, hogy ilyen fejlesztéseket elkezd.
Csak az elmúlt évek pont nem az ingatlanfejlesztésekről és az ingatlanberuházásokról szóltak, talán most változóban lesz a helyzet.
Mindig változik, mindig vannak válságok, egy csomó minden történik, és mégis van Ausztria, mégis van Bécs, mégis van Prága, amik a rendszerváltás óta, de hogyha az elmúlt 30-40 évet nézzük, folyamatosan a megfelelő irányba mozogtak, és konzekvensen és konzisztensen dolgoztak. Ők a versenytársaink.
Ha megnézzük ezt a régiót, a kelet-közép-európai régiót, akkor ezek a versenytársaink.
Igen és én még Isztambult is idehoznám, ezek versenytársaink.
Mit csinálnak jobban, vagy mit tudnak jobban?
Elmondom. A turizmus nem politika. Kiveszik a politikai körből és a politikai térből az egész turizmust, és teljesen mindegy, hogy éppen ki van kormányon, a turizmusnak a menedzsmentje és a turizmussal kapcsolatos szabályozási környezet teljesen stabilan és kiszámíthatóan működik. Hiszen a turizmusirányítás alapvetően nemzetközi piaci szereplőkkel áll kapcsolatban. Egyrészt a befektetők is nemzetközi piaci szereplők, a légitársaságok is nemzetközi piaci szereplők, amelyek egyébként évekkel előre tárgyalnak, tehát hogyha a mostani szezont elrontjuk, és a nagy nehezen, két év alatt felépített, mondjuk Egyesült Államokba tartó és kanadai útvonalunkat elveszítjük, akkor jövőre nem jön vissza, hanem akkor elvesztettük a jövő évet is, és maximum utána tudjuk visszavenni. De mondok még jobbat. A nemzetközi konferenciáknál két-három évre előre kell tervezni. Ehhez képest a popszakma az egy rövid távú kategória, hiszen ott egy évre előre vannak meg a szuperkoncertek, meg turnék megszervezve. A dunai hajós cégek, akik nagyon komoly nemzetközi cégek, 2028-at árulják mostanság.
Arról beszélgettünk az imént, hogy központi kérdés, hogy vendégként ki, milyen turista érkezik Magyarországra, de gondolom, hogy az is fontos lehet, hogy milyen Budapestet akarunk megmutatni a világnak. Mi az a Budapest-kép, amit érdemes és szerencsés a külföld felé közvetíteni? A minap egy turisztikai konferencián elhangzott az, hogy Budapest turizmusa évek óta eléggé meghatározó módon a senki földjén bolyong, nincs tudatosan felépített városkép vagy turisztikai koncepció. Jóllehet van egy turizmusstratégia, egy kidolgozott munkaanyag, amit éppenséggel a Boston Consulting készített, ha jól emlékszem. Ebből nyilván fel lehetne építeni egy narratívát, vagy fel is kellene építeni egy narratívát. Mi lehetne ez?
Én nem hiszek abban, hogy vannak ilyen nagy mondások és narratívák. A piacok sokkal szegmentáltabbak, és teljesen más üzenet van.
Igen, csak annyiféle szegmens volt az elmúlt években, volt egy gasztronómiai koncepció, a hagyományos magyar konyhával.
Ezek mind vannak, párhuzamosan.
Akkor ott volt, hogy Budapest a fürdők városa.
Igen. Ezek mind jók, a kultúra városa.
Ezekre továbbra is lehet építeni?
Ezekre lehet építeni, de nem itt van a titok nyitja. A Visit Hungary nagyon jó munkát kezdett el végezni Csendes Olivér időszakában, de ez alig több, mint másfél év. Mivel nagyon hosszú folyamatokról van szó, ezért az eredményét mostanában kellene elkezdenünk érezni. Amíg nem lehet, mondjuk, idejönni az Egyesült Államokból direkt járattal, addig nagyon nehéz idehozni a megfelelő vendégeket, akiknek a megfelelő kínálata volt. De most éppen beindult, tekintettel arra, hogy a Visit Hungarynak a több tízmilliárdnyi költségvetését alapvetően reklámfronton kell elkölteni, és ez egy cégen keresztül történt, és annak a bankszámlái befagyasztásra kerültek. Az Air Canadától az Ibérián át az összes olyan nemzetközi partnerünkig, amiről beszéltem az előbb, légitársaságokról, meg a Michelin Guide-ról és ilyenekről beszélünk, elmondható, ha nem tudjuk teljesíteni a szerződéseinket és nem tudjuk kifizetni a megfelelő ütemezésben a ránk eső részt, akkor megakadnak ezek a folyamatok. Nagyon sok mindent várnak az emberek a turizmusirányítástól, és szerintem a turizmusirányítástól összesen két dolgot kell várni. Az egyik az az, hogy hozzanak ide vendéget. Sok megfelelő vendéget hozzanak ide.
Lehetőleg minőségi turistákat.
Igen, a kínálatunknak, a képességeinknek megfelelőket. Ne lerohasszuk a vendéglátó kínálatunkat, és ne gulyás, lángos, meg a különböző cikibbnél ciki, az 1970-es, 1980-as évekbeli balatoni lehúzós vendéglátást idéző kínálat alakuljon ki a Belvárosban.
Ha most beköltözünk a Belvárosba, a lángos egy hívószó.
Igen. Katasztrófa.
Azelőtt ezt külterületeken vagy a Balatonnál, vagy strandokon lehetett kapni.
Igen, és nem a Belvárosban, éttermi környezetben. De a másik, amit el kell várni, az az infrastruktúrának a biztosítása, ami megvalósítja az első célt. Sokféle infrastruktúráról kell beszéljünk, sok minden megvan Budapesten, vidéken sok minden nincs, ami Budapesten megvan, de a megfelelő légi összeköttetés az egyik legfontosabb. Alapvetően ne felejtsük el, hogy Budapestre még mindig alapvetően fapados légitársaságok jönnek. Ez azért limitálja a vendégeket is.
Emlegettük az imént a lángost, tegyünk egy kis kitérőt a gasztronómia irányába! Ön is több budapesti étterem tulajdonosa, vezetője. Olyan adatokat találtam, hogy százezres nagyságrendre tehető az úgynevezett gasztroturisták száma. Állítólag az utazóknak a 10-15 százaléka kifejezetten a gasztronómiai élményekért választ úti célt és utazik az adott régióba, vagy az adott országba. Nyilván sokan keresik az adott ország konyhájával való találkozás lehetőségét is, ha már itt vannak Budapesten. Mennyire tudunk, vagy mennyire érdemes erre építeni? Tíz magyar étteremnek van Michelin-csillaga, és van két éttermünk, amelyik már két Michelin-csillagos. Azért ez is amolyan hívószó lehet a fine dining jegyében.
Ez abszolút hangsúlyos is, és hangsúlyos is kell hogy legyen, de látjuk, hogy mi történik akkor, amikor akkora baj van a beutazó vendégnek a minőségével. A korábban normális éttermek gulyás-lángosozóvá alakulnak át. A piac nagyon őszinte ebből a szempontból. Hogyha nem jön a rendes vendég, akkor csinál nekik a piacnak egy bizonyos része ilyet. Nyilván egy magát bizonyos szint fölött tartó étteremtulajdonos előbb csonkolja le a bal csuklóját, minthogy a rendes éttermét ilyenre átalakítsa, de aztán lehet, hogy eljön az a pillanat, amikor ezt meg kell lépnie, hiszen ki kell fizetni a számlákat.
Ha a gasztronómiát nézzük, akkor elmondható az is, hogy elég tágra nyílt az olló a külföldi vendég és a magyar vendég között? A magyarok jellemzően alkalmakhoz kötődően járnak éttermekbe. Szülinapok, a gyerek ballagása, valamilyen esemény, és akkor elmegyünk étterembe. Nem olyan bevett szokás, mint akár a szomszédos országokban, akár Szlovákiában, vagy Csehországban, ahol szokás, hogy este lemennek egy-egy étterembe.
Ez sérült mindenhol Nyugat-Európában is, még Münchenben is sérült a gasztronómiának az a mindennapi beágyazottsága, ahol a Covid előtt volt. A Covid és az utána lévő energiaválság és infláció mindenhol beleevett a reáljövedelmekbe, és egyszerűen ebből a teljesen hétköznapi mivoltából kiárazta magát a vendéglátás. Magyarországon most már évek óta hiába nincsen semmilyen gazdasági teljesítmény, mégis 4-5 százalékos reálbér-emelkedés van. Egyébként én a fiataloknál látok pozitív elmozdulást, de látszik, hogy az árérzékenység sokkal fontosabb szempont lett, mint korábban.
Igen, csak ha megnézzük, a magyarországi háztartásoknak az úgymond fogyasztási kosarában az étterembe járás viszonylag hátul szerepel a rangsorban.
Ha a közel tízmilliós, teljes magyar lakosságra vetítjük, akkor abszolút. De ez sosem volt tízmilliós lakosságra vetítve. Ez alapvetően egy városi, nagyvárosi életforma, és nyilvánvalóan Nyugat-Európában a 60 év fölötti korosztály egyébként az egyik legfontosabb motorja a gasztronómiának és a gasztroturizmusnak, hiszen nekik van elkölthető jövedelmük, szabadidejük, nincsenek kisgyermekek, társasági életet élnek és költenek. Magyarországon a statisztikák nem jók, remélem, hogy ez is fejlődni fog, de nálunk 60 fölött nagyon sokan kicsekkolnak a társadalomból, inkább visszahúzódnak a lakásukba, a tévé rabjaivá válnak, ami fájó, hiszen ez anyagilag a leglukratívabb szegmens, a minőségi nyugati típusú gasztronómiának a motorja.
A fiatalokat említette. Tőlük mi remélhető, vagy egyáltalán mi az a szegmens, ahol ők majd költenek vagy fogyasztanak?
Minden szegmens. Nyilván ár-érték arányúbbak, élményt keresnek, sokkal modernebbül, sokkal korszerűbben nézik a gasztronómiát, mint sok régimódi szakember. Régen voltak olyan szakemberek, akik azt mondták, hogy az étterem, az a konyha, és gyakorlatilag ami a tányéron van, arról szól a történet. Most már mindenki tudja, hogy ez nem így van. Ezt a fiataloknak nem kell elmagyarázni. Ők tudják, hogy ez nem így van. Ez egy élménycsomag, aminek nagyon fontos szempontja az, hogy mi van a tányéron, de az, hogy mi van a pohárban, az is fontos, hogy hogyan néz ki az asztal, milyen a felszolgálás, milyen az atmoszféra, hogy milyenek az illatok, a hangok, mind-mind fontos.
Talán érdemes egy kicsit külön kitérni még a konferenciaturizmusra vagy a fürdőkultúrára, a wellnessre. Éveken, sőt évtizedeken keresztül volt szlogen, hogy Budapest a fürdők városa. Vélhetően külföldre szóló marketingkampányokban is hangsúlyozott elem volt ez. Akár lehetne erre még jobban építeni? Mert hogyha megnézzük a szomszédos Ausztriát, sőt annak talán legszegényebb régióját, Burgenlandot, ott igen jól ki tudták aknázni a termálvizes, a gyógyvizes lehetőségeket, talán jobban is, mint mi itt Magyarországon. Hogyan látja ezt?
Nézzük meg Izlandot, ami egy Székesfehérvár méretű ország, és olyan fürdőkultúrát és olyan fürdő alapú turizmust csinált, ami az egész világ számára iránymutató. Nagyon sok változás volt az elmúlt fél évszázadban. A mi szemléletünk, szerintem, egy kicsit a régi világban ragadt, pedig az, amink van, az a vízvagyon, termálvíz, meg fürdő...
Itt, Budapesten is.
...akár Budapesten, de vidéken is. Elkeserítően gyengén használjuk ezt ki. Az egyik, amiről beszéltünk, az infrastruktúra, meg hogy mi a dolga a turizmusirányításnak. Az infrastruktúra egyrészt megvan, másrészt szükséges a folyamatos fenntartása és olyanná alakítása, ami az aktuális trendeknek megfelelő és amivel ide tudjuk hozni azokat a vendégeket, akik szolgálják az értékteremtést. Megint a volumen helyett a minőség. Magyarország nagyon sok pénzt költ folyamatosan, és erre EU-s források is vannak, főleg vidéken, hogy fürdőket fejlesszünk. De én azért voltam egy-két vidéki fürdőben, tehát nyugat-európai szemmel, egy random osztrák sívárosnak a fürdőjéhez képest elkeserítő színvonalú, amit mi sok helyen fürdő címen előadunk. És ez azért van, mert ez egy nemzetközi, tudásalapú iparág, és ebben akkor tudunk mi jók lenni, hogyha behozzuk a nemzetközi tudást, behozzuk a megfelelő tanácsadó cégeket, megnézzük, hogy ezek hol vannak, Skandináviában, Ausztriában, és velük együtt kell kialakítani és folyamatosan fejleszteni a mi kínálatunkat. Budapesttel ugyanez a helyzet. Itt is fejleszteni kell. Azzal, hogy van török fürdőnk, tök jó, de a török fürdőnek nyilván nem úgy kell 2026-ban működnie, mint ahogy működött az 1600-as években.
Érintőlegesen említettük a konferenciaturizmust vagy üzleti turizmust. Itt is lehetnek kiaknázatlan lehetőségek, hiszen hogyha minőségi turizmusról beszélünk, akkor ez annak nagyon fontos terepe. Budapest vonatkozásában a Budapest Kongresszusi Központ juthat eszünkbe, jó negyven évvel ezelőtt épült, azóta csak tervek vannak újabbak építésére, például a MÜPA melletti területen, de ebből a jó sok évvel ezelőtti tervből semmi nem valósult meg.
Nézzük a jó oldalát: megvannak a tervek. Meg kéne csinálni. A konferenciaturizmus megint egy előttünk heverő megoldás. Annyi minden hiányzik, a mi turisztikai organizmusunkból, hogy ebből a szempontból jó helyzetben vagyunk, mert könnyű eredményeket felmutatni. A konferenciában még könnyebb, mert nem országos szintű fejlesztésekre kell gondolni, hanem kell csinálni egy XXI. századi konferenciakapacitást. Van repülőterünk, a konferenciaturizmus a létező legjobb turisztikai forrás, revenue forrás az ország, meg a lakosság szempontjából, hiszen akkor jönnek általában, amikor a legkevésbé van aktív turisztikai szezon, rendszeresen hétköznap jönnek, szállodákat használnak, kihasználnak egy csomó olyan szolgáltatást, ami van.
Éttermekbe járnak.
Igen, és tele van szabad kapacitással. Az égvilágon senkit nem zavar, és egy konferenciavendég értéke egy low budget Airbnb-s vendégének a sokszorosa.
A különböző eseményekhez, sport- vagy kulturális eseményekhez kapcsolódó turizmus mennyire tud erős lenni? Éppen néhány nappal a budapesti foci BL-döntő előtt beszélgetünk, de nyáron lesz Forma-1, vannak Aréna-koncertek Budapesten, kulturális események, fesztiválok. Ezekre mennyire lehet, vagy mennyire kell, mennyire érdemes építeni?
Ez kulcs, erre abszolút kell építeni, ez egyébként nagyon sok szempontból működik is, és mutatja azt, hogy erre kell még tenni. Én erre a „lóra” még sokkal többet tennék, hiiszen itt egyébként kész van az infrastruktúránk. Szerintem van elég stadionunk ahhoz, hogy csomó koncertet tudjunk rendezni.
Meg nagy labdarúgó-eseményeket is.
Ez a fociesemény, amit csinál Budapesten, több hétnyi szenvedést kompenzál árban.
GDP-ben is mérhető.
Ezek szinte bármit megérnek. Amikor a három Coldplay koncert volt, csak ide volt jegy, mindenki iderepült az egész világról, hogy ezen a koncerten részt vegyen, az megint majdnem egy hétre elegendő bevételt generált Budapesten.
Ez, ugye, a két évvel ezelőtti nyáron volt, három koncert a stadionban, meglepődve láttam, hogy a három koncertre néhány óra alatt elfogyott az összes jegy. Na de mit mutat ez? Hogy van igény, meg van érdeklődés.
Mit csinál egy üzletember, ha van igény? Azt csinálja, még inkább. Ha ezeket tudjuk csinálni, akkor csináljuk.
A kulturális események is nyilván nagyon hangsúlyosak lehetnek, ennek kapcsán egy régebbi történet jutott eszembe. A Budapesti Tavaszi Fesztivált a nyolcvanas évek legelején azzal a nem titkolt szándékkal hívták életre, ráadásul a turisztikai szakemberek kezdeményezésére indították el, hogy megtöltsék az akkor felépült Duna-parti szállodákat. Egyébként a márciusi időszakban, ami nem olyan erős az utazási szezonban, legyen zenei kulturális rendezvénysorozat Budapesten, és jöjjenek a turisták, töltsék meg ezeket a szálláshelyeket.
Nagyon jó példa, csak nézzük meg, hogy mondjuk a Salzburgi Ünnepi Játékok mennyi GDP-t jelent a mi Tavaszi Fesztiválunkhoz képest. Ezt is emberek csinálják, szakemberek.
Ráadásul a Tavaszi Fesztivál mellett most már elindult a Bartók Tavasz, ősszel a Liszt Ünnep, több rendezvénysorozat is van. A szezonalitást mennyire lehet kisimítani ezekkel a szegmensekkel? Mert konferenciázni, gyógyfürdőzni, wellnessezni, és ehhez társítva mondjuk esténként egy jó étteremben megvacsorázni, egész évben lehet.
Itt a recept. Itt a recept. Ezekkel lehet kisimítani. Ezek erre vannak. Erre vannak a konferenciák, pont erre, hogy azt a szörnyű első negyedévet, ami minden turisztikai vállalkozás életében súlyos mínuszos időszak, azt gyönyörűen ki lehet simítani, a személyzetet fitten és edzésben lehet tartani. A várost nem terheljük, mert egyébként alig van ember a városban, aki mozog, nem az egyébként is forgalmas időszakokban generálok további forgalmat. Pont ezzel lehet ezeket csinálni. Az ilyen kulturális fesztivál jellegű eseményekkel, szuperkoncertekkel ez a feladat. Az állami irányítás pont itt tud értéket teremteni, hogy tudjuk, hogy hogy vannak a hullámok, és amikor hullámvölgyek vannak, azokat tudjuk egy kicsit felhozni. Amikor hullámcsúcsok vannak, ott nincs szükség arra, hogy még az állam rápakoljon, ott támogasson, azt a piac gyönyörűen megoldja. Akkor kell bejönni, amikor hullámvölgyek vannak.
Beszélgettünk arról, hogy a közép-kelet-európai régióban vannak és lehetnek erős versenytársaink, Bécs, Prága hangzott el. Olvastam azt, hogy rendszeresen vizsgálják önök is a vendéglátói szektort, hogy állnak árazásban, összevetve az európai mezőnnyel. Mi derül ki ebből, hol helyezkednek el az árak tekintetében a budapesti vendéglátóhelyek?
Ezt abszolút vizsgáljuk, és két részre bontottuk a nyugati világot ebből a szempontból, ehhez a kettőhöz képest mérjük Budapestet. Az egyik az a klasszikus Észak- és Nyugat-Európa és ide tartozik számomra az Egyesült Államok is. Ezekhez képest továbbra körülbelül 30 százalékkal olcsóbbak vagyunk. Ide sorolom Skandináviát, Franciaországot, a Benelux államokat, még Bécset és Prágát, Bécs és Prága nagyon kiemelkedő árban. Ezek 20-30 százalékkal drágábbak, mint Budapest, amikor almát almával és körtét körtével hasonlítunk össze. Ugyanaz az arány, mint a Covid előtt. Egyébként megnéztem az áremeléseket, euróban volt egy körülbelül 80 százalékos áremelkedés. 2009 óta, az éttermi árakban Ha a forintot is eurósítjuk, akkor nálunk is pontosan ugyanez volt. Most egy kicsit bezavar a képbe az, hogy egy masszív, 10 százalék körüli erősödést könyvelt el a forint. Ez nem segít a versenyképességünkben, merthogy nem ezen a bázison vagyunk beárazva, tehát nem ez a költségstruktúránknak a bázisa, nem ezen van a város beárazva. Meglátjuk, hogy ez a nyáron mit fog eredményezni.
A másik szegmens?
A másik szegmens Dél- és Közép-Európa, tehát Lengyelország, Milánó, Barcelona, Madrid, ezekkel a régiókkal teljesen egy árszinten vagyunk. Ebben nincs is igazából csoda. Be van kapcsolva most már Budapest a nyugati vérkeringésbe.
Nagyjából akkorák a működési költségek egy étterem vonatkozásában itt, Budapesten, mint, mondjuk, Barcelonában vagy Milánóban? Nyilván ott is van energiaköltség, minőségi alapanyag, minőségi alapanyag beszerzése, munkaerőköltség.
Az alapanyag nálunk drágább, mert onnan hozzák ide. Mi ugyanazt az alapanyagot vagyunk kénytelenek adni, amit vagy a lengyelek, vagy az olaszok.
És az adótételek? A különböző járulékok, áfakulcsok?
Itt van a kutya elásva egyébként. Hogyha az alapanyagok szintjére megyünk, akkor hasonló, vagy drágább, hiszen onnan hozzuk. Az energiánk szintén inkább drágább, tehát ezekhez az országokhoz képest nekünk nincs rezsicsökkentett energiaköltség értelemszerűen. A munkabérek kapcsán, nekem Spanyolországhoz van konkrét összehasonlítási benchmarkom. Nálunk, Budapesten, magasabbak a bérek, mint mondjuk, a dél-spanyol Costa del Solon a vendéglátásban. Amikor nekünk voltak ott éttermeink, meg együttműködéseink, akkor mi nem tudtunk Budapestről odavinni kollégákat, mert nem tudtuk volna ott az itteni bért biztosítani. És akkor beszéljünk az adókról, járulékokról, az 5+4 százalék, ami az ételeken van, az éttermi, melegkonyhás éttermi árakon, az 9 százalék, míg Ausztriában 10. Nagyjából megegyezik. Viszont nekünk van egy 27 százalékunk az alkoholnál, ami egyébként 15 és 20 a versenytársainknál. Az masszívan magasabb. A szervizdíj az egyik legfontosabb szektorális adókedvezmény, a szervizdíjként kifizetett bérnek sokkal kevesebb a járuléka, mint egy hagyományos bérnek.
Érdemes talán egy kitérőt tennünk, szervizdíj, borravaló, voltak ezek elszámolását érintő változások pont a közelmúltban. Ettől tisztább vagy egyszerűbb lesz a kép? Mert nekünk, vendégként, hogyha bemegyünk egy étterembe, nem biztos, hogy egyszerűbb. Van étterem, ahol egyáltalán nem tüntetnek fel az étlapon szervízdíjat. Van, ahol igen, de különböző tételek vannak, van, ahol 10, van, ahol 12, van, ahol 15 százalék, azt hiszem, utóbbi a maximum. És akkor van a továbbra is adható borravaló, mindezen felül, de ha ezt összeadom, akkor végül is akár 20-25 százalékos tétel rakódhat az éttermi számlánkhoz. Azért ez nem csekély.
Amikor az előbb az árösszehasonlításokat mondtam, a szervizdíjjal növelt árakat mondtam, mi mindig a szervizdíjjal növelt árakat nézzük, hiszen a szervizdíj része az áraknak. Ez egy sajátos megoldás Magyarországon, egyébként maximum 20 százaléknyi szervizdíjas árbevételt lehet szervizdíjként kifizetni, tehát hogyha 15 százalékot is számol fel valaki, egyébként 20 százalékig lehet szervízdíjat adni. Ez azt jelenti, hogy az árbevétel egészen 20 százalékáig bértömeget tudunk kifizetni egy kedvezményes járulékkulcson. Ettől működik. Nekünk Ausztriával kell versenyeznünk, azokkal az országokkal kell versenyeznünk ezen a fronton, akik 20-30 százalékkal drágábbak nálunk. Nem Spanyolországba, meg Olaszországba mennek az emberek, hiszen ott nem keresnek többet, azokba az országokba mennek el, vándorolnak el a szakembereik, ahol 20-30 százalékkal nagyobb árbevételt ér el ez a szakma, és ennek megfelelően láss csodát, valamivel magasabb béreket tudnak egyébként realizálni. Azt egy kicsit azért elhallgatjuk, hogy nyilván az élet is sokkal drágább ezeken a helyeken, tehát effektíve a végén nem valószínű, főleg, hogyha Londont nézzük, sok kollégánk van Londonban, egy jól működő budapesti étteremhez képest egy londoni étteremben jellemzően egy pincérnő, meg egy szakács nem fog többet keresni, ha az életköltségeket is beleszámoljuk. De ő mégis egy magasabb számot fog látni. A szervízdíjjal tudunk versenyképes béreket adni és megtartani szakembereket.
Azért jellemző lehet, hogy ahol szerepel az étlapon szervízdíj, és ott van a számla összegében ez a felszámított szervízdíj, ott a vendégek kevésbé adnak borravalót.
Igen, pedig a borravaló más.
Nem lenne egyszerűbb akkor a bruttó árat feltüntetni ilyen formában?
Ki kell próbálni, hogy valaki 15 százalékkal megemeli az árait. Valahol próbálgatják. Én azt gondolom, hogy ez minden étteremnek a saját feladata. Mi is kísérletezünk egyébként, nyitottunk egy olyan új éttermet, ahol a vendégkörnek a 98 százaléka magyar, ott nem számolunk fel szervizdíjat felárként, és ott magasabb a borravaló.
Ezek a szervizdíjjal kapcsolatos változások egyébként annak az 5+1 elemből álló programnak a részei, amit még az előző kormány dolgozott ki, kifejezetten segítendő a vendéglátóipari szektort. Kérdés, hogy mi az, ami majd marad mindebből a kormányváltás után. Mennyiben segített ténylegesen? Adómentessé vált az éttermi fogyasztáshoz kapcsolódó reprezentáció, felére csökkent a turizmusfejlesztési hozzájárulás, ez mind valóban fontos volt és segítséget jelentett az éttermek számára?
Szerintem, a szervizdíjat érintő változás számunkra sokkal értékesebb. Végül a turisztikai fejlesztési hozzájárulás lefelezése felemásra sikerült, mert valójában nem lett lefelezve.
Négyről két százalékra.
Igen, de valójában nem történt meg, hanem azt a felet, azt de minimis keretre, kvázi mint egy támogatást számolhatja el az étterem. Ebben annyi a szépséghiba, hogy minden olyan étterem vagy panzió, amelyik beruházott, fejlesztett az elmúlt években, jellemzően de minimis keretre szóló kedvezményes hitele van, emiatt a de minimis kerete ki lett merítve, ezért arra nem tudja ezt a kedvezményt igénybe venni. Ezt a kedvezményt valójában azok a helyek tudták igénybe venni, amelyek vagy nem ruháztak be semmit, vagy teljesen random piaci hitelből dolgoztak, ami azt jelenti, hogy jellemzően annyira nagy helyek, például szállodák, hogy eleve ilyen kedvezményes fejlesztési hiteleket nem tudtak igénybe venni. Jó dolog lenne a TFH felére csökkentése a vendéglátóhelyeken, az éttermeknél, de akkor meg kéne csinálni, hogy tényleges legyen.
De a reprezentációs költségektől a céges üzleti fogyasztás vélhetően megnő.
Ez egy hosszú távú dolog. Szerintem ez volt az egyik legfontosabb, hosszú távú döntés, ezért nagyon régóta küzdöttünk, és bízunk benne, hogy a következő hónapokban látni fogjuk, hogy ennek van hatása.
Nem szerepel ebben a csomagban adótételekre vonatkozó változás, de többször felvetődött az áfakulcsok, az áfaszabályok kérdése az éttermi szektorban. Van egy sokak számára és talán a vendéglátósok számára is fura különbségtétel, hiszen a helyben történő fogyasztás áfakulcsa, ha jól tudom, öt százalék. Ha elvisszük az ételt, az meg 27 százalékos. Ezt tovább bonyolíthatjuk, ha a helyben fogyasztott étel megmaradt részét mondjuk becsomagoltatjuk és elvisszük.
Az már nem számít elvitelnek, az helyben fogyasztás.
Mennyire lehet aktuális valamilyen módon rendet vágni az áfaszabályok kérdésében?
Itt a jogalkotó szándékát kell vizsgálni, ami az volt, hogy az éttermi kultúrát támogassa. Az étel-házhozszállítás, illetve az étel elvitele, az inkább élelmezés és nem gasztronómiai kultúra, teljesen másik iparág. Hiába valójában ugyanaz a hely.
Akkor voltaképpen ez szolgálhatja az éttermek érdekét.
Ez abszolút éttermi fogyasztás, különben a Sparban a grillcsirke is kedvezményes áfával lenne. És az mégsem éttermi gasztronómiai kultúra.
Érdekelne a véleménye az utánpótlással kapcsolatban a vendéglátásban, turizmusban, a szakképzés és felsőoktatás tekintetében. Hogy látja, adott az utánpótlás?
Ez egy nagyon jó kérdés. Legalább tíz éve küzdünk ezen a fronton, és nem sok sikert könyvelhetünk el. Több gasztronómiai szervezettel együtt rengeteg időt eltöltöttünk, hogy valami eredményt elérjünk. Nagyon komoly változásra van szükség a szakoktatás területén, az alsó- és a középfokúban is, a szakképzésben is és a felsőfokúban is. Amikor Szingapúr, meg Svájc, meg Dubaj fejleszt valamit, akkor nemcsak fizikai infrastruktúrát fejleszti, hanem akkor ott egy tudáshub is létrejön azon a területen. Svájcban nemcsak fantasztikus a sí- és szállodaipar, hanem ott van a legkomolyabb turisztikai és vendéglátóipari egyetemi képzés is. Ausztriában ez szintén erős. Én azt gondolom, hogy regionálisan Magyarországnak el kellene hozni ezt a szerepet, és el kéne jussunk oda, hogy a képzésben nemzetközi intézményekkel összekapcsolódva olyan programokat alakítsunk ki, amelyek XXI. századi szakembereket képeznek. Magunknak, Magyarországra is, és a világ számos egyéb tájára is. Ez elképesztően megerősítené Magyarországot és Budapestet, hiszen ne felejtsük el, hogy a turizmus abszolút emberközpontú iparág, itt nem gyártósorok és gépsorok valósítják meg a terméket, mondjuk, mint egy autóiparban, hanem a szolgáltatást maguk az emberek hozzák létre.