Az Európai Unió megnyitja a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával és Moldovával. Ez egy egyhangú döntés volt Orbán Viktor miniszterelnök távollétében. Miről nem született döntés a legutóbbi csúcson?
Nem született döntés az Ukrajnának szánt pénzügyi támogatásról, illetve a hétéves költségvetés átalakításáról. Döntés született arról, hogy az Európai Tanács támogatja a csatlakozási tárgyalások megkezdését Ukrajnával és Moldovával, illetve kész arra, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén hasonló döntést hozzon Bosznia-Hercegovina esetében is.
Ha támogatja a csatlakozási tárgyalások megkezdését, ez az előszoba előtti előszoba? Vagy ezt hogy kell érteni? Innen még 10-15 év?
Nem lehet előre megmondani, hogy ez a folyamat meddig fog tartani. Az az igazság, hogy még azt sem tudjuk pontosan, hogy valójában megkezdődnek-e a csatlakozási tárgyalások Ukrajnával, és ha igen, mikor. A csatlakozási tárgyalások megkezdésének számos előfeltétele van. A bizottság hamarosan megkezd egy úgynevezett screening eljárást, ami feltérképezi azt, hogy Ukrajnában a jogrendszer állapota a közösségi joghoz képest hogyan néz ki. Ez alapján tesz majd egy javaslatot egy úgynevezett tárgyalási keret elfogadására. A tárgyalási keret elfogadásához egyhangúság szükséges. Ez a tárgyalási keret az előfeltétele a tényleges csatlakozási tárgyalások megkezdésének, amihez egy úgynevezett kormányközi konferenciát kell összehívni, a kormányközi konferencia összehívása szintén egyhangú döntést igényel. A kormányközi konferencia összehívása a jelenlegi gyakorlat szerint egy politikai aktus. A politikai aktus nem jelenti azt, hogy valójában sor kerül fejezetek vagy klaszterek megnyitására, minden klaszter és minden fejezet megnyitása szintén további egyhangú döntést igényel. Ezeknek az ideiglenes lezárása is további egyhangú döntést igényel. A teljes folyamatban 75-80 pont van, ami további egyhangú döntést igényel, ezt követően pedig a csatlakozási tárgyalások elfogadása után annak a ratifikációját a tagállami parlamenteknek is meg kell ejteni. Hogy ez a folyamat meddig tart, nem tudjuk. Törökországgal 2005-ben kezdődtek a csatlakozási tárgyalások, és azóta is zajlanak.
Ha most kezdődik a screening, akkor a bővítési biztos csapata eddig mit tett a bizottság asztalára? Valamivel meg kellett alapozni azt, hogy megkezdődhessenek a csatlakozási tárgyalások, nem?
A bővítési biztos és csapata az elmúlt időszakban igen keményen dolgozott azon, hogy az ukrán csatlakozási kérelemre adandó bizottsági választ előkészítse. A bizottság annak idején azt javasolta, hogy Ukrajna kapjon tagjelölti státuszt a csatlakozási kérelmet követően. A tagjelölti státuszt az Európai Tanács utólagos feltételek teljesítésével adta meg. Ez a híres hét feltétel, amelyet Ukrajnának nem a tagjelölti státusz megszerzése előtt, hanem azt követően kellett teljesítenie. Ezeknek az értékelését is elvégezte a bizottság az elmúlt időszakban, arra a megállapításra jutott, hogy Ukrajna a hét feltétel közül nem teljesítette mindegyiket, hangsúlyozom, ezek a tagjelölti státuszhoz és nem a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez kapcsolódó feltételek voltak, és az ukrán helyzet értékelése során a bizottság arra a következtetésre jutott, hogy javasolja ennek ellenére a csatlakozási tárgyalások megkezdését Ukrajnával. A magyar kormány értékelése és a politikai álláspontja ettől eltér.
De hogy lehet, hogyha nem teljesíti, akkor mégis javasolja? Ez nem egy ilyen strict jogi kritériumrendszer. Hogyha megvan, akkor lehet, ha nincs meg, akkor nem lehet?
Mi is kicsit értetlenül és tanácstalanul állunk azelőtt, hogy a bővítési folyamat, amiről mi úgy tudtuk, hogy ez egy objektív és érdemeken alapuló eljárás, egyre inkább átpolitizálódik. Most úgy tűnik, hogy már az előzetesen meghatározott feltételeket sem kell teljesíteni ahhoz, hogy bizonyos tagjelölt államok a csatlakozási folyamat újabb fázisába lépjenek. Szerintem ez nem jó irányba viszi a dolgokat. Abban az esetben, ha a tagjelölt államok rájönnek arra, hogy itt nem feltételeket kell teljesíteni, nem előre meghatározott eljárási szabályok szerint zajlik a folyamat, akkor az egész politikai erődemonstrációvá alakul át. A tagjelölt államok egyre inkább politikai protektorokat fognak keresni, tagállamokat vagy Európai Unión kívüli államokat, amelyiknek nagyobb és erősebb protektorai vannak, az gyorsabban halad a folyamatban, amelyiknek nincs ilyen szerencséje, az lassabban, függetlenül attól, hogy egyébként a feltételeket teljesíti-e.
Az helytálló megállapítás, hogy a hétből négyet megcsinált Ukrajna, hármat meg nem, vagy ez se pontos így?
A bizottság értékelése szerint ez a helyzet. A magyar kormány értékelése szerint nem ez a helyzet. Mi úgy látjuk, hogy a bizottság az Ukrajna helyzetértékelése során meglehetősen nagyvonalúan járt el. Mi úgy gondoljuk, hogy valójában a hét feltétel egyike sem teljesül teljes körűen.
Van a magyar kormánynak ilyenkor még utólagos beleszólási lehetősége, vagy csak elmondhatja, hogy a hétből nulla teljesült eddig?
Egy politikai döntés született, miniszterelnök úr az Európai Tanácson, illetve külügyminiszter úr az Általános Ügyek Tanácsán ismertette a magyar kormány álláspontját, hogy mi hogyan értékeljük a hét feltétel teljesülését. Tekintettel arra, hogy az értékelés ezen a felső politikai szinten már nem kizárólag szakmai szempontok szerint zajlik, nyilván a jelenlévők ezt mérlegelték, de nem változtattak az álláspontjukon.
Az, hogy a miniszterelnök a döntésről kivonult, ez egy intézmény, vagy egy gesztus, mindenki a saját szája íze szerint értékeli, hogy mi történt, de mi a jelentése?
Nem teljesen előzmény nélküli ez az Európai Unió történetében. De Gaulle annak idején maga vezette be az üres székek politikáját, amikor Franciaország távol maradt bizonyos döntéshozataloktól, és bizonyos intézményi fórumoktól tiltakozásként azért, mert az Európai Unió azokon a területeken, ahol ez alapvető francia nemzeti érdekeket sértett, a minősített többséges döntéshozatalra tért át egyhangúság helyett. Tehát ennek van bizonyos kultúrája az Európai Unióban, még ha ez nem is teljesen bevett gyakorlat. A döntésnek az a jelentősége, hogy Magyarország ezzel a politikai döntéssel azonosulni nem tud, ezért a politikai felelősséget nem kívánja vállalni, és az álláspontját nem is változtatja meg. Ugyanakkor a miniszterelnök úr tekintettel volt arra, hogy 26 másik tagállam képviselője feltétlenül szükségesnek, elengedhetetlennek érezte ezt ennek a döntésnek a meghozatalát, de a miniszterelnök úr ettől a döntéstől távol maradt.
Ez egy erős kiállás a saját álláspont mellett, és nem akadályozása a többségi álláspontnak, így kell értelmezni?
Igen, ez mind a két irányban egy nagyon erős politikai gesztus. A miniszterelnök egyértelműen jelezte, hogy a politikai álláspontját fenn kívánja tartani, ugyanakkor azt is jelezte, hogy az eddigi gyakorlatnak megfelelően, amikor látjuk azt, hogy az Európai Uniót nem tudjuk megakadályozni abban, hogy rossz döntést hozzon – sajnos ez nem mindig lehetséges –, de a magyar nemzeti érdekek képviseletét megfelelő szinten tudjuk biztosítani, akkor ezeknek a döntéseknek a meghozatalát nem akadályozzuk, de azokkal politikai közösséget nem vállalunk.
Ha nem vállalja érte Magyarország a politikai felelősséget, akkor az azt jelenti, hogy minden más felelősséget is kizárunk mondjuk a pénzügyi felelősségtől is távol tudunk maradni?
A jelenlegi döntés a csatlakozási tárgyalások megkezdéséről Magyarország számára pénzügyi kötelezettséget nem jelent. Abban az esetben, ha olyan döntések születnének, amelyek a magyar polgárokat anyagilag is érintik, ez nyilván a magyar pozíciót is befolyásolja, éppen ezért vétózta meg miniszterelnök úr a hétéves költségvetés felülvizsgálatát, ott már a magyar adófizetők pénzéről lett volna szó, ami a magyar adófizetőknek azonnali és helyrehozhatatlan károkat okozott volna, éppen ezért ezt nem is fogadtuk el.
Mostantól kezdve az az irányadó, hogy Magyarország nem értett egyet ezzel a döntéssel és minden olyan következményt, ami Magyarországot hátrányosan befolyásolja, blokkolni fog?
Igen, azt szeretnénk megakadályozni, hogy ha már nem tudjuk elkerülni azt, hogy az Európai Unió bizonyos kérdésekben rossz döntéseket hozzon, de azt el tudjuk kerülni, hogy ezek a rossz döntések Magyarországnak, esetleg Európának bajt vagy kárt okozzanak. Minden olyan döntést meg fogunk akadályozni, ami bajt vagy kárt okoz. A szimbolikus politikai döntéseket nem feltétlenül opponáljuk akkor, hogyha ez a magyar érdekeket nem veszélyezteti.
Szerbiával miért nem kezdődnek meg a tárgyalások?
Van néhány tagállam, amelyik számára ez politikailag nem vállalható. A bizottság több évvel ezelőtt jelezte már azt, hogy Szerbiával kapcsolatban újabb klasztert meg lehetne nyitni, ez a híres harmadik klaszter. Magyarországnak az az álláspontja, hogy ezt már régen meg kellett volna tenni, és mi ezt az álláspontot képviseljük minden fórumon. Mint említettem, a bővítési folyamatban rengeteg egyhangúsági döntési pont van, ez is ilyen. Vannak olyan tagállamok, amelyek politikai okokból nem érzik azt, hogy Szerbia esetében ez szükséges lenne. Én ezt egy kifejezetten rossz döntésnek tartom. Szerbia ennek a klaszternek a megnyitásán már régen felkészült. A Nyugat-Balkán stabilitása érdekében fontos lenne pozitív politikai üzenetet küldeni a régióba. Az Európai Tanács erre a múlt héten sajnos nem volt képes. Ha megnézzük a bővítési folyamatnak a két serpenyőjét, a keleti és a nyugat-balkáni részt, azt látjuk, hogy a keleti oldalon Ukrajnával és Moldovával megkezdődhetnek elméletileg a csatlakozási tárgyalások. Georgia tagjelölti státuszt kapott, ehhez képest a Nyugat-Balkánon nem látunk semmit. Nem látjuk azt, hogy Boszniával megkezdődhetnének a csatlakozási tárgyalások, nincsen döntés arról, hogy Szerbiával megnyitnak egy új klasztert. Albánia, Észak-Macedónia továbbra is áll a csatlakozási tárgyalásokban azon a ponton, ahol volt, Montenegró esetében is körülbelül ez a helyzet. Ha az Európai Tanácsnak az lett volna a szándéka, hogy megfelelő politikai egyensúlyt alakítson ki a két bővítési régiók között, ez sajnos nem sikerült, és ezt én egy stratégiai hibának és egy történelmi kudarcnak látom.
Belpolitikai okai vannak Szerbia további folyamatos blokkolásának, vagy ízlésbeli különbségek vannak, a politikai irány nem tetszik, geopolitikai fel nem ismerésről van szó? Mi történik?
Nagyon sok politikai szempontot látok emögött. Ezek mögött a politikai szempontok mögött vannak olyanok, akik azt mondják, hogy Szerbiának már most teljes mértékben igazodni kellene az Európai Unió kül- és biztonságpolitikájához. Ez az igazodás egyébként a csatlakozási tárgyalásokban a csatlakozás időpontjával lenne elérendő, tehát akik ezt az elvárást támasztják Szerbiával szemben, azok a bővítési folyamat eljárási szabályaival ellentétes politikai elvárásokat támasztanak. Vannak, akiknek a Szerbiát vezető kormány összetételével van problémájuk. Vannak, akik bizonyos társadalmi vagy jogi folyamatokat kifogásolnak, vannak, akik előrelépést szeretnének a szerb–koszovói párbeszéd területén, mielőtt további előrelépés lenne, de ezek mind olyan politikai előfeltételek és elvárások, amelyek nem a csatlakozási folyamat lényegéből fakadnak, és aláássák azt az elképzelést, hogy itt egy érdemeken alapuló objektív folyamatról van szó. Szerintem ez a bővítési folyamatba vetett politikai bizalmat ássa alá és az egész régió számára negatív üzenetet küldjön.
Mi dolga van az Európai Unió tagállamainak egy Európai Unión kívüli, demokratikusan megválasztott kormány összetételével?
Ezzel a kijelentéssel nekem nincs vitám, és mi magunk is ezt az álláspontot képviseljük, de úgy tűnik, hogy számos nyugat-európai tagállam számára nemcsak a csatlakozási feltételek teljesítése, hanem az ottani politikai folyamatok alakulása is kiemelkedő jelentőségű, és fölülírja ezeket az objektív szempontokat, amelyek a csatlakozási eljárásban kellene, hogy érvényesüljenek.
Mely tagállamok ellenzik a nyugat-balkáni országok integrációját?
Nehéz erről beszélni, mert a nyugati tagállamok jelentős része nyilvánosan sohasem visz ilyen pozíciót. Elvileg mindenki a bővítés barátja. Mindenki segíteni, támogatni igyekszik a régió országait abban, hogy ezeket a feltételeket minél hamarabb teljesítsék, de munkacsoporti, technikai szinten több tagállam képviselői részéről kialakult egy nagyon finom, szofisztikált gyakorlata annak, hogy ezt a folyamatot évekig, akár egy évtizedig lehessen blokkolni, ahogyan azt látjuk a Nyugat-Balkán esetében is.
Mindig egy újabb feltétel, mindig egy újabb módosító, egy elnapolás, ilyen technikákról van szó?
Igen, érkeznek jelentések, a továbblépés most nem időszerű, várjunk még erre, nézzük meg, hogy ott mi történik, lehetne még többet tenni, lehetne még gyorsabban tenni, nézzük meg, hogy a pénzek hogyan hasznosultak, stb. Ezeknek egy nagyon komoly kulturális gyakorlata alakult ki, egyes tagállamok ezt a tökélyre fejlesztették már.
Szerbia részéről van igény az Európai Unióhoz való csatlakozásra, és ez az igény stabil?
Én úgy gondolom, hogy Szerbia számára az európai perspektíva kiemelkedő jelentőségű és elsődleges. Voltam Szerbiában a múlt héten, találkoztam az Európa-ügyi miniszterrel, találkoztam az elnök úr európai uniós tanácsadójával, és úgy látom, hogy Szerbia továbbra is azt a stratégiai döntést követi, hogy a jövője az Európai Unióban van. Azt látom, hogy nagyon komoly, professzionális intézményrendszert alakítottak ki a tárgyalási folyamatnak a menedzselésére, technikai, adminisztratív értelemben készen állnak a továbblépésre, és várják azt a politikai jelzést az Európai Uniótól, hogy ez megtörténhet.
Szerbiában választás volt, Aleksandar Vucic megerősítette a hatalmát, és van a Vajdasági Magyar Szövetségnek ismét képviselete a parlamentben. Az ottani magyarok ebben a folyamatban számítanak? A magyar kormány húsz éve azt kommunikálja, hogy ők a kapocs Szerbia, meg az Európai Unió között.
Ezt ők maguk is így érzik. Amikor Szerbiában jártam, találkoztam a VMSZ vezetővel Újvidéken, és én úgy látom, hogy a magyarság valóban kapocs lehet Szerbia és az Európai Unió között, olyan politikai együttműködés, olyan fejlesztési együttműködés lehetséges mind Magyarország és Szerbia, mind Szerbia és az Európai Unió között, ami a szerb nemzeti érdekeknek is megfelel, és ezekben a folyamatokban az ottani magyarság rendkívül pozitív összekötő szerepet játszik. Én ezt nem egyszerűen politikai kommunikációnak érzem, hanem ennek van valódi tartalma is.
Lesz egy új, rendkívüli csúcs februárban, addig a vitás kérdéseket még rendezni kell. Milyen vitás kérdések maradtak még?
Rengeteg vitás kérdés maradt. Van egy nagy módosítási csomag, az Európai Unió hétéves költségvetésének a módosítása. Ez alapvetően az Ukrajnának nyújtandó pénzügyi támogatás köré szerveződik. Ez egy 50 milliárd eurós csomag, aminek van egy hitelkomponense, meg van egy támogatási komponense. Úgy tűnik, hogy az elsődleges politikai szándék az, hogy ezt a támogatást az Európai Unió a hétéves költségvetés keretén belül tagállami kötelezettség és felelősségvállalás mellett biztosítsa. Emellett van egy másik nagyon komoly problémahalmaz, ez pedig az úgynevezett újjáépítési eszközhöz fűződő hitel kamatkiadásainak a fedezése. Az Európai Unió a hétéves költségvetés mellett jelentős hitelfelvételből egy újjáépítési alapot hozott létre a Covid-válság által okozott gazdasági problémák kezelésére, és ennek az alapnak a hitelköltségei az előzetesen tervezettekhez képest jelentősen emelkedtek. Ennek a kamatkiadásaira a jelenlegi hétéves költségvetésben nincsen fedezet, ezt valahonnan elő kell teremteni. És emellett vannak az Európai Uniónak olyan politikai célkitűzései, kihívásai, amire úgy tűnik, hogy nincs elég pénz, ilyen a migráció kezelése, ilyen a harmadik országokkal való együttműködés, a rugalmassági eszköz feltőkésítése, és még sorolhatnám. Az Európai Uniónak ezt a három problémahalmazt kellene valahogy rendeznie, és úgy tűnik, hogy ebben nincsen konszenzus. Ez egy nagyon fontos kijelentés, ugyanis úgy tűnik, minthogyha lenne 26 tagállam részéről konszenzus, és egyedül Magyarország az, amelyik ennek a csomagnak az elfogadását blokkolja, de ez a csomag számos sebből vérzik, számos belső ellentmondás feszíti, számos tagállami érdekcsoport ütközik. Messze vagyunk még a konszenzustól ebben a kérdésben.
Mi a magyar javaslat?
A magyar javaslat három lábon áll. Ukrajna esetében mi úgy gondoljuk, hogy a hétéves költségvetés keretein kívül kellene, kormányközi együttműködésben egy olyan alapot létrehozni, amely Ukrajna számára megfelelő pénzügyi támogatást tud nyújtani. Ehhez az alaphoz a tagállamok befizetésekkel járulhatnának hozzá. A közös hitelfelvétel is lehetséges egyébként kölcsönös garanciákon keresztül, de alapvetően mi a tagállami befizetéseket látjuk járható útnak, ez transzparens mind a többi tagállam felé, mind pedig a polgárok számára, látják, hogy mennyibe kerül ez nekik, ki mennyivel járul hozzá, ezt a pénzt mire használják, és hogyan hasznosul Ukrajnában. Ezt a hétéves költségvetés keretén kívül látjuk elfogadhatónak, annál is inkább, mert Ukrajnában a helyzet rendkívüli módon változik. Azt állítani, hogy négy évre előre lehet tervezni, hogy Ukrajnának milyen finanszírozási igényei vannak, ez nem igaz. Egy évre, másfél évre sem lehet előre tervezni, ezért ha most a hétéves költségvetés hátralevő négy évére elhatározunk egy összeget, egy eljárást, akkor valószínűleg ehhez újra hozzá kell nyúlni, ha pedig a hétéves költségvetéshez újra hozzá kell nyúlni, akkor kinyílik megint a Pandora doboza az összes járulékos költséggel, kiadással, programmal kapcsolatban, ezért mi ezt az EU-s költségvetésen kívül szeretnénk látni. Erre vannak példák, ez jogilag lehetséges. Mindaddig, amíg erről az eszközről megállapodás nem születik, ez elképzelhető, hogy hosszabb ideig tart, addig Ukrajna számára áthidaló finanszírozást kell megteremteni. Ennek a jogi és költségvetési eszközei jelenleg is rendelkezésre állnak, tehát arra a néhány hónapra, fél évre, amíg ezt az alapot létre lehet hozni, amíg a finanszírozását biztosítjuk, addig az átmeneti finanszírozás a jelenlegi EU-s költségvetés terhére biztosítható, ehhez nem kell a hétéves költségvetést módosítani.
Egy döntés most mennyire volna biztos egy következő választási ciklusban? Nem mondhatja a következő parlament meg a következő bizottság, hogy de hát ez hülyeség, én teljesen másképp akarom megcsinálni?
Mondhatja, és szerintem erre a lehetőséget biztosítani is kell a számukra. Én az áthidaló megoldást úgy képzelem el, hogy az európai parlamenti választásokig, illetve azt követően az intézmény átmeneti ciklusára valamilyen módon az ukrán finanszírozást biztosítani kell, ez jogilag és költségvetésileg lehetséges is. Júniusban európai parlamenti választások lesznek, lesz egy új Európai Parlament, ez követően feláll egy új bizottság. Hosszú évekre előre az ukrán finanszírozás kérdését az új intézményeknek az új intézményi ciklusra kell meghatározni. Szerintem a politikai illem ezt kívánja, hogy ne határozzuk meg az elkövetkező intézményi ciklus résztvevői számára gyakorlatilag az ő intézményi ciklusuk jelentős részére azt, hogy Ukrajnát hogyan és milyen feltételekkel kelljen finanszírozni.
Minek van most tapintható többsége: a költségvetésen belüli átcsoportosításnak, a költségvetésen kívüli forrásbevonásnak?
Én úgy látom, hogy a tagállamok jelentős része a hétéves költségvetés módosításával a költségvetésen belül szeretné ezt megoldani.
De akkor borul a költségvetés, eddig kiküzdött minden része, hiszen ha valahonnan pénzt kell tenni, akkor azt valahonnan el kell venni?
Egyrészt el kell venni, másrészt be kell fizetni. A jelenlegi hétéves költségvetés módosításának a javaslata pótlólagos tagállami hozzájárulásokat is előirányoz. A bizottság javaslata ezt körülbelül százmilliárd eurós nagyságrendben irányozta elő. A jelenlegi javaslat, amiről az Európai Tanács a múlt héten tárgyalt, ennél lényegesen alacsonyabb, 60-70 milliárdra kívánják leszorítani a pótlólagos befizetéseket, de ettől függetlenül ez pótlólagos tagállami befizetéseket igényel. És ezért van egy nagy vita a nettó befizetők és a nettó kedvezményezettek között, hogy ennek a befizetésnek a mértéke mekkora legyen, indokolt-e egyáltalán az ukrán támogatáson felül pótlólagos befizetéseket kérni más politikákra. Ez egy nagyon komoly és vérre menő vita a tagállamok között, ezért mondom azt, hogy elég messze vagyunk még a megállapodástól.
Ilyenkor a nettó kedvezményezettnek is be kell tolni a pénzt, vagy csak a nettó befizetőnek kell betolni a pénzt?
A befizetések úgy néznek ki, hogy valamennyi tagállam fizet az uniós költségvetésbe, a nettó kedvezményezettek is, de más politikákon keresztül több pénzt kapnak vissza, mint amennyit befizetnek. Ez egy elég bonyolult transzfer, de mindenki fizet az uniós költségvetésbe, ez az alapelv.
Meddig kell erről dönteni úgy, hogy legyen a döntésnek értelme, és Ukrajna jusson pénzhez?
Ez egy nagyon érdekes vita. Amikor a hétéves költségvetés módosításának a tárgyalása megkezdődött, mi olyan információkat kaptunk a bizottságtól és egyes tagállamoktól, hogy ennek a döntésnek az év vége előtt mindenképpen meg kell születnie, sőt igazából jó lenne, ha jóval az év vége előtt megszületne, mert akkor már a jövő évi költségvetést is a módosított keretrendszer szerint lehetne elfogadni. Ha ez a döntést nem születik meg, akkor Ukrajna finanszírozása az év első hónapjában összeomlik. Mint a jelenlegi helyzet mutatja, ez nem felel meg a valóságnak. Az Európai Uniónak van 2024-re elfogadott költségvetése, az európai intézmények az elfogadott költségvetéssel tudnak működni. Úgy tűnik, Ukrajna finanszírozása az elkövetkező néhány hónapra megoldott vagy megoldható. Én nem érzem azt, hogy különösebb időnyomás alatt lennénk, inkább politikai ez a nyomás, mintsem költségvetési szemléletű.
Arra gondol, ha nem születik döntés, azt valakire rá akarják majd tolni, hogy azért omlik össze Ukrajna, mert ez meg ez az ország nem ment bele ebbe a javaslatba,
Igen, a politikai felelősségnek az áthárítása gőzerővel zajlik. Már most is az a kép kezd kialakulni, hogy itt 26 tagállam tökéletesen egyetért a hétéves költségvetés módosításában, és van egy tagállam, amelyik ehhez nem tud csatlakozni. Valójában számos politikai, költségvetési töréspont van a hétéves költségvetés felülvizsgálata során, például Magyarország egy markáns pozíciót képvisel, de nem lehet azt mondani, hogy egy monolit 26-os tömb áll szemben egy tagállammal.
Az Európai Bizottság egy döntéssel mintegy 22 milliárd euró kohéziós forrásból 10,2 milliárdot tudott felszabadítani, ez 3800 milliárd forint nagyjából. A felszabadítás azt jelenti, hogy nyomtak egy enter gombot az utalásra?
Tényleges utalás nem történt még. Ez a döntés azt jelenti, hogy ez az összeg felhasználhatóvá vált az operatív programokban meghatározott kiadások finanszírozására. A kohéziós forrásokból Magyarországnak mintegy 20 milliárd euró áll rendelkezésre. Ezt eddig blokkolta egy úgynevezett horizontális feljogosító feltétel. Ezt azért hívjuk horizontális felgyorsító feltételnek, mert általában véve akadályozta a kohéziós forrásokhoz való hozzáférést. Ez a horizontális feljogosító feltétel az igazságszolgáltatás függetlenségére vonatkozott. Az elmúlt szűk egy évben a bizottsággal folytatott konzultációk eredményeképpen, ahol Magyarország tényleg minden kérdésre válaszolt, minden aggályt rendezett, az Országgyűlés decemberben ennek a csomagnak az utolsó elemét is elfogadta. A bizottság ezt pozitívan értékelte, és ennek megfelelően a kohéziós források egy jelentős részéhez hozzáférés nyílt. A kohéziós források egy részét továbbra is blokkolja az úgynevezett költségvetési kondicionalitási eljárás, és vannak még úgynevezett tematikus feljogosító feltételek is, amik nem a kohéziós források egészét, csak egy részét blokkolják, ezek tekintetében továbbra is küzdünk a bizottsággal.
Mikor jöhet az első összeg, amire már lehet pályázni?
A helyzet az annyiban bonyolult, hogy a magyar kormány mind az újjáépítési alap tekintetében, mind a kohéziós források tekintetében a saját költségvetési kockázatára bizonyos programokat elindított. Ezek a programok pályázhatók, és ezekből a programokból történtek is kifizetések a magyar költségvetés terhére. Ami most történt, hogy a bizottság döntését követően a magyar kormány azonnal egy jelentős összegű kifizetési kérelmet nyújtott be a bizottsághoz, ami az eddigi kiadások finanszírozását szolgálja. A bizottságnak erről a kifizetési kérelemről 60 napon belül kell döntenie, de elvileg ezt a döntést hamarabb is meghozhatja, ennek minden feltétele egyébként fennáll.
A bizottság amikor utalja a pénzt, akkor még valamit pluszban vizsgál a három különböző feltétel mellett, vagy ezt már nem vizsgálja, majd csak a beérkező számlákat fogja vizsgálni?
A beérkező számlákat vizsgálhatja most már csak a bizottság ezen a területen. Ezek elvileg technikai, adminisztratív vizsgálatok, amiket a bizottság el tud végezni. Én nem látom azt, hogy emberi számítás szerint ennek a kifizetésnek akadálya lenne. Érdeklődéssel várjuk, hogy a bizottság mennyire gyorsan vizsgálja ezeket a kifizetési kérelmeket. Nekem ígéretem van arra, hogy ezt rendkívül gyorsan, soron kívül meg fogják tenni.
Tehát nem kell kivárnunk az általános európai államigazgatási határidőt, a 60 napot? Valószínűleg ez januárban meg fog jönni?
Nem akarok időbeli jóslásokba bocsátkozni. Az adminisztratív határ 60 nap, úgy gondolom, hogy a bizottság ennél lényegesen gyorsabban is meg tudja ezt a döntést hozni.
Ha akarja.
Ha akarja.
És most úgy érzik, hogy akarja? Milyen a klíma?
Van egy nagyon komoly politikai bizalmatlanság, ez kölcsönös a magyar kormány és a bizottság között. Ennek a politikai bizalmatlanságnak a leküzdéséhez a sok apró lépés politikáján keresztül vezet az út, ha ez egyáltalán lehetséges. És ebben az apró lépések politikájába nagyon jól illeszkedne egy gyors és pozitív döntés a bizottság részéről a kifizetésről.
Figyeli a magyar kormány, hogy mi történik Lengyelország kifizetéseivel a választás után?
Figyeljük. A lengyel kérdés nagyon érdekes. Természetesen mi azt kívánjuk, hogy Lengyelország és a lengyel emberek is hozzájussanak azokhoz az uniós forrásokhoz, ami őket megilleti, és azt kívánjuk, hogy ez minél gyorsabban történjen meg. Nagyon érdekes a politikai kommunikáció a bizottság oldaláról, ha jól értem, egészen a bizottság elnökéig bezárólag a bizottság rendkívül aktívan és unortodox módon keresi a lehetőséget arra, hogy ezeket a forrásokat Lengyelország számára felszabadítsa. Ezt a gyakorlatot mi is érdeklődéssel várjuk, mert bízunk benne, hogy ezt a fajta unortodox és pozitív megközelítést a bizottság Magyarországgal szemben is alkalmazni fogja.
Unortodox megközelítés az, hogy a lengyelektől nem várnak el törvénymódosítást, és akkor a magyar kormány építhet arra, hogy akkor tőlünk sem kell elvárni további törvénymódosítást?
A lengyel kohéziós és újjáépítési pénzekhez való hozzáférést a lengyel igazságszolgáltatással kapcsolatos aggályok blokkolják. Egészen mostanáig a bizottságnak az egyértelmű álláspontja az volt, hogy ennek a jogszabálynak a módosítása nélkül ezek az aggályok nem orvosolhatók. Legalábbis az előző lengyel kormány esetében ez volt a bizottságnak az álláspontja. És amennyiben ezeknek az aggályoknak az orvoslása a jogalkotás nélkül is lehetséges, ez a lehetőségek széles tárházát nyitja meg Magyarország számára is, hogy a Magyarországgal szemben megfogalmazott aggályokat jogszabály-módosítás nélkül kezeljük, ezért érdeklődéssel várjuk a bizottság döntését.
Ezzel az európai uniós hadszíntéren lehet érvelni, hogy ha Lengyelországtól nem vártok el valamit, akkor tőlünk sem várhattok el? Vagy erre azt mondják, hogy ilyen a politika, a két ország mérete mégiscsak más, tessék ezt elfogadni?
Két iskola küzd egymással. Az egyik iskola azt mondja, hogy az európai integráció mégiscsak egy uniós jogon alapuló együttműködési forma, ami a tagállamok szuverén egyenlőségére épül. Én ehhez az iskolához tartozom. Van egy másik iskola, ennek a megnyilvánulása volt az előző bizottság, a Juncker-bizottság alatt a híres kijelentés, ami arra vonatkozott, hogy miért van az, hogy bár Franciaország esetében is meg kellene indítani a túlzottdeficit-eljárást, ezt Franciaország esetében nem, csak más tagállamok esetében tették meg, amire az akkori bizottság elnökének az volt a válasza, hogy mert ez Franciaország. Tehát van egy ilyen iskola is, én nem ehhez az iskolához tartozom.
De nem ez a realista iskola, amelyik a méret szerint is különbséget tesz az országok között? Hát a világ is különbséget szokott tenni méret szerint, meg erő szerint az országok között.
Az európai integráció lényege kérdőjeleződik meg akkor, amikor a tagállamok szuverén egyenlőségének az elvét feladjuk. Szerintem egyetlen európai intézmény sem léphet erre az útra, mert ez az európai integráció számára beláthatatlan következményekkel járhat. Innentől kezdve egyetlen tagállamtól sem lesz elvárható az uniós szabályok tiszteletben tartása akkor, ha ezt egyes tagállamok megtehetik, más tagállamok pedig nem.
Magyarország lesz az unió soros elnöke 2024. július elsejétől az év végéig. Milyen prioritásokat közöltünk már most?
A magyar elnökség prioritásai az úgynevezett trióelnökségi programba ágyazódnak. Ez a trió három egymást követő tagállam együttműködése az elnökség előkészítése során. Ez a jelenlegi elnök Spanyolország, január 1-jétől Belgium, július 1-jétől pedig Magyarország lesz a soros elnök. És ebben az elnökségi programban már láthatók azok a prioritások, amikkel mi foglalkozunk, nyilván azokra fogunk fókuszálni, amik nekünk politikailag kedvesek. Az elnökség mozgástere korlátozott, ha egy példával élhetnék, talán mi Brüsszelben nem fogunk tudni magyar ételeket főzni, merthogy európai ételeket kell főznünk, ez az intézményrendszer sajátossága, de amikor a konyhából kihozzák ezeket az európai ételeket, akkor ebben tudunk egy kis paprikát csempészni, akkor amikor senki sem figyel oda, talán ennyi mozgástere van a magyar elnökségnek. Az egyes számú prioritása az a központi prioritás, ami köré az összes többi elnökségi célkitűzés épül, ez Európa globális versenyképességének a megerősítése. Úgy látjuk, ahhoz, hogy Európa globális szereplő lehessen, szükséges az, hogy megakadályozzuk a további gazdasági térvesztést, a gazdaságunk versenyképességének a csökkenését. Egy versenyképes európai gazdaság az alapja annak, amire minden további európai uniós politika épül a jövőben.
Milyen konkrét lépésekkel lehet megcsinálni a versenyképesség erősítését akkor, amikor a határainkon éppen egy háborún dúl?
A határainkon túl zajló háborúnak erre a versenyképességre meghatározó befolyása van. Csak egy elemet említsek. Mi nem általában szeretnénk a versenyképességről beszélni, hanem azonosítani olyan konkrét területeket, ahol lehetséges európai szintű intézkedés a versenyképesség helyreállítása érdekében. Az európai gazdaság versenyképessége egészen az orosz–ukrán háború kitöréséig arra épült, hogy voltak globális szinten is versenyképes áron beszerezhető energiaforrásaink, voltak hozzáféréseink nyersanyagokhoz, voltak hozzáféréseink piacokhoz, és voltak európai erőforrások, amik ezeknek az összekapcsolásával egy viszonylag versenyképes európai gazdasági konstrukciót működtettek. El kell gondolkodnunk azon, hogy lehetséges-e hosszú távon fenntartani az Európai Unió versenyképességét úgy, hogy az energiaárak az európai kontinensen többszörösei a velünk gazdasági versenyben lévő Egyesült Államok energiaárainak. El kell gondolkodni azon, hogy lehetséges-e európai versenyképességet fenntartani akkor, ha gőzerővel zajlik az európai gazdaság leválasztása a kínai gazdaságról, ez szerintem nem jó út, és el kell gondolkodni azon is, hogy az a szabályozási környezet, ami az európai vállalkozók számára az Egyesült Államokbelinél nagyságrendekkel nagyobb adminisztrációs terhet jelent, bizonyos tekintetben adóterhet is, ez mennyire versenyképes. Ezeket a kérdéseket szeretnénk az asztalra tenni az uniós elnökség során.
Asztalra tenni, vagy ilyenkor tesznek rá már megoldási javaslatokat is?
A magyar elnökség egy intézményi átmenetbeli elnökség lesz, ez azt jelenti, hogy az új Európai Parlament az éppen feláll, az új bizottság vagy meg tud alakulni az év vége előtt, vagy nem. Ez azt jelenti, hogy ebben az időszakban új jogalkotási kezdeményezésre viszonylag csekély esély jelentkezik. Amit a magyar elnökség meg tud tenni ebben az időszakban, az az, hogy politikai, stratégiai vitát kezdeményez ezekről a kérdésekről, és ez be fog épülni az elkövetkező intézményi ciklus jogalkotási tervébe. Mi ezt meg tudjuk indítani. A belga elnökség alatt fogja az Európai Tanács elfogadni az úgynevezett stratégiai menetrendet. Ez az elkövetkező intézményi ciklusnak a prioritásait tartalmazza, ennek a kialakításában mi is aktívan részt veszünk, és a végrehajtáshoz kapcsolódó első stratégiai politikai viták a magyar elnökség alatt fognak zajlani.
Az elnökségi trió országai szokták végigvinni az elődeik által az asztalra tett témákat? Ebben van együttműködés, mi visszük a spanyolokét, meg a belgákét, és aki utánunk jön, az viszi a spanyolokét, a belgákét, meg a miénket?
Igen, egy jól működő triónak ez az egyik alapelve, hogy a politikai kezdeményezéseket elkezdik felépíteni az előző elnökségek alatt, és erre tud építeni a következő elnökség, és természetesen nekünk is együtt kell működni a bennünket követő elnökséggel. Ennek már látszanak a nyomai. A bizottság például előállt egy úgynevezett demográfiai dobozzal, ami az Európai Unióval szembeni demográfiai kihívásokat veszi számba és igyekszik javaslatot tenni azoknak a kezelésére. Magyarország e tekintetben a családpolitikával kíván majd foglalkozni, a bennünket megelőző elnökségek pedig ennek a doboznak más elemeit vizsgálják, ily módon a magyar kezdeményezések szervesen fognak illeszkedni az előzőkhöz.
Milyen módszerek vannak még a demográfia segítésére? Dubravka Suica a demográfiáért felelős alelnök, neki egy személyben vagy sokan mit lehet tenni annak érdekében, hogy a demográfiai folyamatok megforduljanak? Magyarországon 16 éve megy, és még mindig nem vagyunk kettő egynél.
Abból kell kiindulni, hogy a demográfiai kihívások kezelésére szolgáló politikák jórészt tagállami hatáskörbe tartoznak, és ez rendjén is van így. Ami a mi szempontunkból fontos, hogy ezek a demográfiai kihívások egész Európában jelentkeznek, regionálisan eltérő sajátosságokkal. A mi közép-európai régiónkban ezek a demográfiai kihívások nagyon hasonlók. Jelentős lakosságszám-csökkenés egyrészt a születési ráta, másrészt pedig az elvándorlás miatt, ezért nagyon fontos, hogy a régió országai közösen jelenítsék meg ezeket a problémákat Lengyelországtól kezdve Bulgáriáig bezárólag. Ebben van az európai koordinációnak szerepe. De a demográfiai kihívások nemcsak a születésszámmal kapcsolatos kihívásokat jelentik. Itt van egy fenntartható munkaerőpiaccal kapcsolatos kihívás, van a szociális ellátórendszerekhez kapcsolódó kihívás, nyugdíjrendszerek fenntarthatóságához kapcsolódó kihívás, az elnéptelenedő vidéki régiókhoz kapcsolódó kihívás. Ezek mind a demográfiai kihívás különböző aspektusaiként jelentkeznek, és itt az Európai Uniónak eltérő jellegű szerepe lehet ezeken a területeken.
Például bevonják az agrártámogatási rendszert, hogy ne néptelenedjen el a vidék. Tehát így kell elképzelni?
Igen, pontosan, a vidékfejlesztési támogatások, a kohéziós források arra is felhasználhatók, hogy bizonyos elnéptelenedő régióknak a népességmegtartó erejét növeljük, hogy vonzó legyen azokban a régiókban maradni, vagy esetleg oda is költözni. Ez egy nagyon komplex területfejlesztési feladat, erre az európai uniónak vannak eszközei, de az a szempont, ami a demográfiai kihívások kezelését jelenti, az eddig nem kapott reflektorfényt, és a magyar elnökség talán alkalmas lesz erre, hogy ebben előrelépés legyen.
A választás után az Európai Bizottságnak meg az Európai Parlamentnek korlátozott a mandátuma, mint egy ügyvezető kormányé, amíg az új hivatalba nem lép?
Az újonnan megválasztott Európai Parlament össze fog ülni, meg fogja választani a saját intézményeit. Az én várakozásaim szerint ez viszonylag gyorsan meg fog történni. A bizottság esetében valóban van egy átmeneti időszak, amíg a régi bizottság működik, de az új még nem lépett hivatalba. Ez az idő alatt a bizottságnak korlátozott jogkörei vannak, de az egyébként zajló jogalkotási eljárások automatikusan nem érnek véget. Ezeket a tanácson belül lehet továbbvinni. A magyar elnökségnek ebben lesz kifejezetten fontos szerepe, és akkor, amikor az Európai Parlament erre készen áll, akkor az intézményközi tárgyalások is megkezdődhetnek, ez már a magyar elnökség alatt meg fog történni.
Mi a szokás az Európai Parlamentben meg az Európai Bizottságban, milyen szintig cserélődik az apparátus? Vagy aki ott egyszer elkezdte, és a szakmában dolgozik, az utána számtalan bizottságot kiszolgálhat?
Az Európai Bizottságban a politikai szint viszonylag vékony, ez a biztosokat és a biztosi kabineteket jelenti. Ők a politikai kinevezettek, ők cserélődnek. Egyébként a bizottság több tízezer fős igazgatási apparátusa változatlan.
Ez jó vagy nem jó? Ez stabilitás, vagy inkább azt jelenti, hogy a korábban megtanult, berögződött rokonszenveket és ellenszenveket az apparátus továbbviszi élete végéig?
Nagyon érdekes vitával és problémával szembesülünk. Egyrészt ad egyfajta stabilitást a bizottság működésének, másrészt pedig az új politikai elképzelések becsatornázását nagyon megnehezíti. Ezt én úgy tudnám elképzelni, mint egy anyahajó működtetése, hogy igazából az anyahajó személyzete a kapitány meg néhány főtiszt kivételével változatlan, és ezt kellene új irányba terelni. Mondjuk egy anyahajót 90 vagy 180 fokban megfordítani hosszú folyamat, és talán egy egész intézményi ciklus sem elegendő rá. Ugyanakkor az átpolitizálódástól is óvnék. Mi az átpolitizálódást a bizottság esetében egy rendkívül negatív fejleményként éljük meg, ez a Juncker-bizottság alatt kezdődött, a politikai bizottsággal és a Von der Leyen.bizottság alatt folytatódott a geopolitikai bizottsággal. Mi azt szeretnénk, hogy az Európai Unió stratégiai-politikai irányait a tagállamok határozzák meg, a bizottság ennek a végrehajtója legyen. Eddig nem látjuk produktívnak, előrevivőnek azt, hogy a bizottság saját politikai agendáját igyekszik a tagállamok elképzeléseivel szembeállítani. Ez olyan intézményi konfliktusokat szült, ami nem vált az Európai Unió javára.
Papíron a tanácsnak kell döntenie még mindig, nem?
Egész pontosan az Európai Parlament és a Tanács a társjogalkotók. Az Európai Tanácsnak van egy olyan feladata, hogy az Európai Unió politikai prioritásait meghatározza. A bizottság javaslatot tehet, illetve ezeket kellene, hogy végrehajtsa. Önálló politikai szereplőként a szerződések a bizottságot nem láttatják. A jelenlegi helyzet nem ez, és ebből számos diszfunkció és konfliktus adódik, amit a mai napig nem tudunk valójában kihordani.
Volt olyan hír, hogy a parlament perrel fenyegette meg a bizottságot. Ha a bizottság nem akar politikai szereplő lenni ennek hatására, máris politikai szereplő, mert egy politikai entitás vonja be egy perbe, ezzel tudnak valamit kezdeni?
Az Európai Parlament és a bizottság közötti viszony politikai szempontból rendezetlen. Az Európai Parlament az egyértelműen politikai szereplő. Az Európai Parlamenttől ezt a lehetőséget valójában senki nem vitatja el. A nagyobb probléma az Európai Parlament esetében, hogy azokon a területeken is politikai szereplő és döntéshozó akar lenni, amely területekről a szerződések egyébként kiszorítják. Az Európai Parlament intézményi fejlődésében évtizedek óta megfigyelhető, hogy politikai nyomásgyakorlás vagy zsarolás eszközével próbál azokon a területeken is jogosítványokat szerezni, ahol egyébként a szerződések szerint neki nincsen. Ebben rendkívül sikeres volt, ugyanis nemcsak sikerült nyomást gyakorolnia ott is más intézményekre, elsősorban a bizottságra, ahol ez nem lett volna lehetséges, hanem azt látjuk a szerződésmódosítások során, hogy szépen ezek a jogosítványok egy idő után be is kerülnek a szerződésekbe. Az Európai Parlament azt látja, hogy ez a fajta nyomásgyakorlás célravezető, nemcsak konkrétan, hanem stratégiai értelemben is. Viszont onnantól kezdve, hogy a bizottság Juncker és Von der Leyen elnöksége alatt beleállt egy politikai bizottsági szerepkörbe, én úgy látom, hogy elveszítette az elvi alapját annak, hogy ennek a politikai nyomásgyakorlásnak ellentartson. Ha a bizottság szigorúan a szerződéses keretek között, mint a szerződési őre jár el, ezeket a politikai nyomásgyakorlási kísérleteket nagyobb sikerrel tudná elhárítani, mint úgy, hogy maga is egy politikai szerepbe megy.
Többségbe kerülhetnek-e Európában azok a politikai erők, amelyek a klasszikus parlament–bizottság felállást tartják jónak, a bizottság a szerződések őre, a parlament pedig önkorlátozó? Vagy mindenkinek a parlamentben megtetszett az íze?
Lesz egy eltolódás az európai parlamenti választásokon, ennek a mértékét nem lehet megjósolni, és valószínűleg több olyan EP-képviselő lesz, aki a parlament számára egy erősebb önkorlátozó szerepet lát. De várjuk meg ezzel az Európai Parlament megalakulását, mert az én tapasztalatom az, hogy aki átlépi az Európai Parlament küszöbét, annak az üléspontja fogja meghatározni az álláspontját.
Bizottsági elnöki mozgolódásokat, jelöléseket, önjelöléseket, fellépéseket, hátralépéseket lehet-e már érzékelni?
Még nagyon korán van. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a bizottság elnökével kapcsolatos döntések az utolsó pillanatokban születnek meg. Jelöltek és ellenjelöltek az utolsó utáni pillanatban kerülnek elő, és ne felejtsük el, hogy a nap végén az Európai Tanács tagjai, az állam- és kormányfők lesznek azok, akik a jelölést megteszik. Nyilván az Európai Parlamentnek ezt meg kell erősítenie, de én arra számítok, hogy ez a döntés is az utolsó pillanatban, a vezetők szűk körében fog majd megszületni, ahol számos jelölt neve föl fog merülni.