Bemutatta legfrissebb inflációs jelentését a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzottak a jegybank legfrissebb előrejelzéseire vonatkozó adatok is – írja az Economx.
A keddi kamatdöntést követően kiderült, hogy a jegybank monetáris tanácsa a középtávú inflációs célt 3 százalékról 2,5 százalékra módosítja 2028. január elsejétől. A toleranciasáv maradt mindkét irányban 1 százalékpont, azaz 1,5–3,5 százalék mostantól a jegybanki toleranciasáv. Várpalotai Viktor, az MNB ügyvezető igazgatója szerint
ez kiszámíthatóbb gazdasági környezetet és alacsonyabb kamatokat jelenthet, ami hozzájárulhat az euróbevezetés feltételeinek eléréséhez is.
Balatoni András, a jegybank igazgatója elismerte, hogy igencsak meglepte az elemzőket a magyar infláció alakulása, ugyanis rendkívül visszafogott volt a fogyasztóiár-emelkedés. Megvizsgálták ennek okait is, arra jutottak, hogy a meglepetést az erős forintárfolyam több szegmensbe való beszivárgása okozhatta. Ez gyorsabban és erősebben jelentkezett az infláció lefaragásában, mint korábban várták. Az élelmiszereknél kifejezetten tettenérhető volt ez a hatás, de az iparcikkeknél is megfigyeltek hasonló tendenciát.
Az MNB elemzői ennek ellenére az infláció emelkedésére számítanak a következő időszakban, ugyanis
az energiaárak emelkedése és a dohánytermékek jövedéki adójának emelése például érdemben gyorsítja majd az áremelkedést, az idei év végén 2,2 százalék körül lehet a mutató.
2026-ban 1,8 százalék lehet az éves infláció, 2027-ben viszont már 3,1 százalékos éves inflációt vár az MNB, ez jóval magasabb, mint a korábbi 2,3 százalékos prognózis. Az energiaárak 0,5 százalékponttal, a dohánytermékek jövedéki adójának emelése pedig 0,3 százalékponttal növeli az áremelkedés dinamikáját.
2028-ra viszont stabilizálódhat szerintük a 2,5 százalék körüli inflációs célon a mutató. A kisebb inflációt a lakosság is megérzi, így lassíthatja a bérdinamikát is, mérsékelheti a munkavállalók béremelési igényeit a jegybank szerint.
A folyó fizetési mérleg egyenlege a tavalyi jelentős többlet után idén egyensúly közelében alakul, majd a következő két évben enyhe többletet mutat – mondta Balatoni András.
Kitért arra, hogy a jegybank előrejelzése szerint 2026-ban 6,9 százalék lehet a GDP-arányos költségvetési deficit, 2027-ben 5,9 százalék, 2028-ban 5,2 százalék. A jövő évtől az egyszeri hiánynövelő tételek elmaradásával és a mérséklődő kamatkiadásokkal ismét csökkenő pályára állhat a hiány.
Ugyanakkor jelezte: a 2027. évi költségvetési törvénytervezet elkészítése és Magyarország középtávú költségvetési-strukturális tervének benyújtása a szeptemberi Inflációs jelentés publikálását követően októberben várható, és az azokba foglalt kormányzati tervek érdemben átrajzolhatják a fiskális és a makrogazdasági előrejelzési pályát. A monetáris tanács értékelése alapján a szeptemberi előrejelzés alappályáját kiegyensúlyozott inflációs és növekedési kockázatok övezik.