A hőség és az átalakuló fogyasztói szokások a mediterrán nyitvatartás felé terelhetik a hazai vendéglátást: egyes balatoni egységek már délutáni sziesztával és hosszabb esti nyitvatartással alkalmazkodnak a megváltozott helyzethez – írja a turizmus.com.
Pach Gábor, a Balatoni Kör elnöke a prtálnak azt mondta: „A fogyasztói szokások átalakulására egyre több balatoni vendéglátóhely reagál úgy, hogy délutáni sziesztát vezet be, jellemzően 15 és 17, illetve 15 és 18 óra között.”
A szigligeti Kikötő Étterem a kánikula miatt ezen a héten átmenetileg módosította nyitva tartását, hogy munkatársai számára megfelelőbb munkakörülményeket biztosítson: hétfő és csütörtök között 11:30 és 14:30, valamint 17:30 és 21:30 között fogadja vendégeit, a két időszak között pedig rövid délutáni szünetet tart. Augusztus 7-től, péntektől ismét a megszokott nyitva tartás szerint működnek. De hasonló szisztémát vezetett be egy másik étterem is Zamárdiban, ahol több napom is szünetet tartottak 15 és 18 óra között. Pach Gábor szerint
ez a megoldás nagyfokú rugalmasságot igényel, ugyanakkor a munkavállalók számára is kedvező, hiszen a konyhákban gyakran még a kinti hőmérsékletnél is nagyobb a forróság.
Úgy véli, a tapasztalat azt mutatja, hogy a munkaadók és a munkavállalók valódi csapatként gondolkodnak, így meg lehet találni a rendhagyó megoldások működési feltételeit. Életszerű megoldásnak tartja például, hogy a dolgozók a szünet idején a strandon keressenek menedéket a hőség elől, vagy egyszerűen leüljenek és pihenjenek.
A Balatoni Kör elnöke szerint viszont az esti nyitva tartás kitolása is fontos lenne a szieszta beiktatása mellett, ugyanis a Balatonnál a konyhák nem zárhatnak be este kilenckor. Pach Gábor ennél is tovább megy: szerinte a fizetős strandok működését is érdemes lenne újragondolni, hogy lehetőség nyíljon a kora reggeli és a késő esti csobbanásra.
Pach Gábor megérti, hogy a késő esti zárás után sok vendéglátóhely számára nehézséget jelentene a korai nyitás, ennek ellenére úgy látja, lenne rá valós vendégigény. Azt is kifogásolja, hogy a BAHART kompjáratai csak reggel hét órakor indulnak, és szerinte a nagyobb sportesemények rajtját is érdemes lenne a mostaninál korábbra időzíteni.
Kovács László, a Magyar Vendéglátó Ipartestület elnöke szerint jól működhet a délutáni szieszta és a késő esti nyitvatartás a Balatonnál, illetve a szezonálisan működő üzletek is. Hozzátette,
a többi vendéglátóhely működési rendjét viszont elsősorban a költségcsökkentési kényszer határozza meg.
Kijelentette, egyáltalán nem mindegy, hogy egy szakácsot napi tíz vagy tizenkét órán át kell foglalkoztatni és fizetni, ezért a konyhák jellemzően este kilenc óra körül bezárnak. Az üzletvezetők ugyanakkor már most is rugalmasan igazítják a működést a kereslethez. Ennek egyik példája, hogy több balatoni vendéglátóhely a hét első felében zárva tart, és csak a forgalmasabb napokon nyit ki.
Az ipartestület elnöke szerint, ha általánossá válna az igény a mediterrán típusú nyitva tartásra, a vendéglátóhelyek természetesen alkalmazkodnának hozzá. Úgy látja azonban, hogy Magyarországon egyelőre nincs tartós és széles körű kereslet erre a működési rendre. Ráadásul
a vendégek a nagy melegben gyakran éppen a légkondicionált üzletekbe húzódnak be, és napközben is bármikor megjelenhet az igény egy hideg italra vagy étkezésre.
Szerinte ahhoz, hogy a vendéglátósok szélesebb körben fontolóra vegyék a napközbeni szünet bevezetését, előbb a fogyasztásnak és az ágazat jövedelmezőségének kellene érdemben javulnia. A jelenlegi helyzetben ugyanis kevesen engedhetik meg maguknak, hogy a nap egy részében lemondjanak a bizonytalan, de mégis lehetséges forgalomról.