Nyitókép: MTI/Purger Tamás

Darázsfészekbe nyúl a miniszter, de szerinte nincs más út

Infostart / MTI
2026. július 24. 09:54
Az agrárkamara átalakítása az agrárium egyik legnagyobb reformja, amelyet bár sok vita övez, ugyanakkor az országnak és a gazdálkodóknak is szükségük van egy erős és független agrárszakmai és érdekképviseleti szervezetre – hangsúlyozta az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook-oldalán.

Bóna Szabolcs bejegyzésében kiemelte: a klímaváltozás, az egyre erősödő nemzetközi verseny és a változó piaci környezet mellett minden eddiginél nagyobb szükség van arra, hogy a termelők közösen fogalmazzák meg az érdekeiket, és a tárcával együtt keressék a megoldásokat.

Hozzátette, hogy

a kamarának a gazdálkodók érdekeit kell szolgálnia, nem a politikáét.

Ezért készítették el az új kamarai törvénytervezetet, amelyben javasolják, hogy az agrárium teljes közössége, a valódi szakmai szervezetek döntsenek arról, kik vezessék a kamarát. A tervezet szerint a kamarai tisztség szakmai szolgálat legyen és ne megélhetés, a pártpolitika helyett pedig a szakma kapjon főszerepet - írta. Ismertette, hogy a tervezet alapján minden közpénzzel átláthatóan el kell számolni, a tagdíjakat felül kell vizsgálni, a működési költségeknek pedig csökkenniük kell.

„Nem lerombolni akarjuk a kamarát, hanem visszaadni azoknak, akikért létrejött: a magyar agrárium szereplőinek. Ehhez kérjük minden gazdálkodó, minden élelmiszeripari szereplő és minden jó szándékú szakember támogatását. A célunk, hogy építsünk közösen egy olyan kamarát, amely valóban a magyar agráriumot szolgálja!” – olvasható a miniszter bejegyzésében.