Nyitókép: jayk7/Getty Images

Erste Bank: 4 százalékra ugró infláció és 1,4 százalékos GDP-növekedés jöhet

Infostart / InfoRádió
2026. május 22. 16:56
A tavalyi 0,5 százalék után idén 1,4 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság az Erste elemzőinek várakozása szerint. Az infláció az év második felében gyorsulhat, az éves átlagos infláció azonban még így is alacsonyabb lehet, mint 2025-ben volt. Az InfoRádió arról is kérdezte Nyeste Orsolyát, a bank vezető makrogazdasági elemzőjét, hogy milyen várakozásaik vannak a GDP-arányos deficit alakulására idén azt követően, hogy már áprilisra jelentős hiányt halmozott fel a hazai költségvetés, és hogy mikor várható kamatcsökkentés.

Az első negyedéves adatokban van egy kis felfelé irányuló kockázat, hiszen ezek pozitív meglepetést hoztak; 1,4 százalékos a növekedési előrejelzésünk az idei évben – mondta az InfoRádióban Nyeste Orsolya, az Erste vezető makrogazdasági elemzője azok után, hogy nemcsak a GDP-adat volt kedvező ebben az időszakban, hanem a kiskereskedelmi és az ipari is jól alakult.

Az eddig látott adatok alapján úgy látják, hogy idén is a lakossági fogyasztás maradhat a növekedés legfontosabb hajtóereje. A fogyasztói bizalmi index is nagyon sokat javult az elmúlt időszakban, és ez alapot adhat arra, hogy a kiskereskedelmi forgalom jól alakuljon az elkövetkező hónapokban. Az ipar pozitív teljesítménye fennmaradhat, megfordulhat az eddigi negatív trend – itt azonban már inkább látnak kockázatot az Erste elemzői, hiszen a főbb felvevő piacokon a gazdasági teljesítmény továbbra sem teljesen meggyőző.

„Elsősorban a német növekedési kilátásokra gondolok, valamint az akkumulátorgyártásra, ami az elmúlt években folyamatosan negatívan teljesített. Most a fosszilis energiahordozók ára és kínálata okozta problémák kapcsán talán új lendületet vehet, és ez segítheti a magyar ipart” – mondta Nyeste Orsolya.

Az inflációs pályán az áprilisi 2,1 százalékról fokozatos gyorsulás következik be az elemző szerint. A félév végére nagyjából 3 százalék körül alakulhat az infláció, és aztán a második félév adata nagyban függ attól, hogy a különböző adminisztratív árkorlátozásokkal kapcsolatban mire számíthatunk.

Az Erste várakozásai szerint ezeknek legalább részbeni kivezetésére sor kerülhet az év második felében, ami azt jelenti, hogy

az év második felében az infláció 4 százalék fölé emelkedhet, azonban az éves átlagos infláció az év eleji alacsony számoknak köszönhetően még így is kedvezőbb lesz, mint tavaly volt.

Az erre vonatkozó várakozásuk 3,2 százalék.

Úgy látják, hogy az uniós források hazahozatalának az idei évben különösebb hatása nem lesz, pozitív impulzus inkább középtávon jelentkezhet: jó esetben már 2027-ben, aztán nagyobb mértékben 2028-2029-ben.

„Ha nagyon optimisták vagyunk, akkor ezek az általunk várt növekedéshez 1-1,5 százalékpontot is hozzáadhatnak, ha egy kicsit realistábbak, akkor 0,8-1 százalékpontos addicionális növekedési hatással lehet számolni” – fogalmazott az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője.

Az energiaárak alakulásával kapcsolatban elmondta: az iráni háború korántsem oldódott meg olyan gyorsan, mint arra számítani lehetett, és az várható, hogy az energiaárak a háború fölötti szinten fognak stabilizálódni. Ugyanakkor a magasabb energiaárak negatív hatásai a magyar fogyasztói árindexben még nem különösebben jelentek meg, és ez azt sugallja, hogy ezeknek a hatásoknak a késleltetett megjelenésével az infláció emelkedni fog az elkövetkező hónapokban.

Befolyásoló tényező még a jegybankok kamatpályája.

Mind az Európai Központi Banktól, mind az amerikai FED-től kamatemeléseket vár a piac, ami szűkíti a magyar jegybank mozgásterét a kamatcsökkentésekre vonatkozóan.

„Ugyanakkor azt is látni kell, hogy csökkent a magyar gazdaság kapcsán az elvárt kockázati prémium, és nagyon-nagyon sokat erősödött a forint. Ez viszont azt jelenti, hogy akár mégis az asztalra kerülhet a kamatcsökkentés ügye. Viszont úgy látjuk, hogy rövid távon a jegybank óvatos marad, alapvetően fenntartja a már tőle megszokott szigorú megközelítést, és valószínűleg – továbbra is adatvezérelt üzemmódban – kivár, megnézve, hogy az elmúlt hetekben bekövetkezett pozitív fejlemények mennyire bizonyulnak tartósnak” – mondta Nyeste Orsolya.

Jövő héten ülésezik a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, de az Erste szerint májusban valószínűleg nem lesz kamatcsökkentés. Az elemző szerint ekkor üzenetet küld arról a tanács, hogy esetleg ez júniusban az asztalra kerülhet-e. Ha mégsem, az említett inflációs kockázatok miatt, illetve a globális energiaárak okozta kockázatok miatt, a hozamemelkedés kockázata miatt, akkor viszont, úgy gondolom, hogy

inkább az év végén, a következő év elején kerülhet ismét az asztalra a monetáris enyhítés ügye.

Nagyon-nagyon sok a bizonytalanság, akár az inflációt, akár a globális energiaárakat, akár a nagy jegybankok kamatpolitikáját nézzük” – emelte ki, hozzátéve, hogy a kamatpolitika kapcsán valószínűleg továbbra sem érkezik majd hosszú távú elköteleződés a jegybankról, és a fő üzenet az lesz, hogy marad az adatvezérelt üzemmód a monetáris tanácsban.

Az már bejárta a nyilvánosságot, hogy az első négy hónapban elszállt a hiány, és jelezte a fölálló új kormány, illetve annak pénzügyminisztere, hogy szükség lesz a költségvetés valós helyzetének az áttekintésére, és ennek függvényében nyáron egy pótköltségvetés benyújtására is. Nyeste Orsolya szerint abból derülhet majd ki, hogy mi az átvizsgálás eredménye. A négyhavi adatok alapján egyelőre az rajzolódik ki, hogy az eredeti, kormányzati megemelt hiánycél, az 5 százalékos GDP-arányos deficit valószínűleg nem lesz teljesíthető.

„ A mi pontbecslésünk most 6 százalék a GDP-arányos hiányra, de tényleg annyira bizonytalan a helyzet, hogy érdemes szerintem a költségvetési hiány kapcsán egy sávban gondolkodni, tehát az 5,5-6,5 százalék közötti deficit talán elképzelhetőnek tűnik” – mondta az InfoRádióban Nyeste Orsolya, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője.

A cikk Sipos Ildikó interjúi alapján készült.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Erste: idén 1,4 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Erste: most nincs az asztalon a kamatcsökkentés ügye
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást