Nyitókép: Drazen Zigic/Getty Images

A kereskedelmi szövetség üdvözli az új kormányzat hozzááláását

Infostart / MTI
2026. április 30. 12:18
Megkezdődtek a szakmai egyeztetések az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) és a hamarosan felálló új kormány illetékes miniszterei között a kiskereskedelmet érintő egyes kiemelt problémákról a fogyasztás érdemi növekedése, és a hazai beszállítók helyzetének javulása érdekében. Az OKSZ üdvözli a felálló új kormányzat versenybarát hozzáállását – közölte a szervezet.

Az OKSZ tájékoztatása szerint a megbeszéléseken jelezték, hogy a szervezet tagjai számára kiemelten fontos az infláció alacsony szinten tartása, a magyar beszállítók lehetőségeinek növelése, valamint egy egészséges, versenyalapú értéklánc fejlesztése. Az OKSZ kiemelt témaként kezelte a piackonform szabályozási környezet megteremtését.

A tárgyaláson részt vett Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára, Kapitány István leendő gazdasági miniszter és Kármán András pénzügyminiszterjelölt.

A közlemény szerint az OKSZ üdvözli a felálló új kormányzat versenybarát hozzáállását, mert meggyőződése, hogy a tisztább piaci folyamatok mellett a kiskereskedelem az eddigieknél nagyobb mértékben tud hozzájárulni a hazai hozzáadott érték, a beruházások, a GDP, végül a jólét növekedéséhez.

Az OKSZ bizalommal tekint a tárgyalások folytatására, és kezdeményezte a teljes vertikumot (élelmiszer termelők, -feldolgozók, kiskereskedők) átfogó, szélesebb körű egyeztetések megindítását.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség a kereskedelmi szektor vállalatainak egyik meghatározó érdekvédelmi, érdekképviseleti szervezete. A tagvállatok között éppúgy megtalálhatók a magyar tulajdonú vállalkozások, mint a nemzetközi láncok magyarországi leányvállalatai. A szervezet honlapján szereplő adatok szerint tagvállalatainak bevétele meghaladja az 5 ezer milliárd forintot, és a teljes kiskereskedelmi forgalom körülbelül egyharmada, ezen belül a teljes napicikk kereskedelem közel 50 százaléka a tagvállalatok üzleteiben, áruházaiban realizálódik.

A közleményben kiemelték, hogy a hat, nemzetközi háttérrel rendelkező kiskereskedelmi lánc (Aldi, Auchan, Lidl, PENNY, Spar, Tesco ) 2024-ben (az utolsó minden szereplő által lezárt üzleti évben) 710 milliárd forint adót fizetett be a költségvetésbe, 50 ezernél is több magyar embert foglalkoztat.