A Revolut több mint 40 új szakembert keres különböző területeken, magyarországi tevékenységének bővítése részeként – írja a Portfolio, és ezt érdeklődésére a cég is megerősítette. A vállalat jelenleg budapesti, valamint Magyarország egész területén elérhető távmunka-lehetőségekre vár jelentkezőket. A helyi csapat bővítésével a cél, hogy „tovább erősítsék banki képességeiket a magyar piacon”. A legfontosabb nyitott pozíciók a jogi, ügyféltámogatási és pénzügyi bűnözéssel kapcsolatos területeken érhetők el, például jogi tanácsadót, pénzügyi/kontrolling menedzsert és hitelezési szakértőt is keresnek.
A gazdasági portál értesülései szerint már a cég magyarországi vezetőjét is kiválasztották egy pénzügyi területen nagy tapasztalattal rendelkező szakember személyében, de kilétét még nem hozzák nyilvánosságra.
A Portfolio szerint a fióktelepnyitás előkészítését jelentheti a toborzás, de szeptember végén Londonban egy sajtóeseményen még csak két olyan európai országot jelöltek meg, ahol 2025-ben megnyílhat a Revolut új fióktelepe: Portugáliában és Belgiumban.
Egy helyi csapat személyre szabottabb termékeket fejleszthet, a helyi szabályokat érdemben és jobban megismerheti (és tarthatja be), és van rá esély, hogy idővel magyar nyelvű ügyfélszolgálat is kialakulhat, amit az MNB már többször kért a neobanktól. A Revolut itthon már több mint kétmillió ügyfélt szolgál ki, eddig szinte kizárólag határokon átnyúló módon, és ezen terveznek éppen változtatni.