Nyitókép: Getty Images

A Google fog besegíteni a Revolutnak

Infostart
2025. szeptember 7. 07:38
Mesterséges intelligencia is szerepet kap a bank életében.

A Revolut bejelentette, hogy a Google Cloud infrastruktúrájára fog támaszkodni globális növekedésének támogatásához. A több évre szóló, több millió dolláros együttműködésről a Portfolio számolt be.

A partnerség a Revolut üzleti tevékenységének minden aspektusát érinti, a háttérrendszerektől az ügyfelek által használt alkalmazásokig. A vállalat a Google mesterséges intelligencia és gépi tanulási eszközeit, köztük a Gemini modelleket is alkalmazni fogja.

Ezeknek az eszközöknek a célja a csalások hatékonyabb észlelése és a relevánsabb termékkínálat kialakítása.

„A partnerség lehetővé teszi az ajánlatok gyors skálázását és a személyre szabottabb kiszolgálást”

– emelte ki David Tirado, a Revolut globális, üzletért és profitabilitásért felelős alelnöke.

A fejlesztésre a neobank ügyfélszámának gyors növekedése miatt van szükség. A 2015-ben alapított Revolut 2018-ban még 1,5 millió ügyféllel rendelkezett, ma pedig már több mint 60 millióval. Magyarországon legalább 2 millió ügyfele van a cégnek.

A globális terjeszkedés mellett a magyarországi növekedés is dinamikus. A cég egy korábbi, augusztusi közlése szerint egy év alatt 33 százalékkal bővült a hazai ügyfelek száma. Mariia Lukash régiós növekedési vezető akkor elmondta: bár az ATM-telepítési programhoz egyelőre nem csatlakoznak, de a kriptokereskedés újraindításán már dolgoznak a szabályozókkal egyeztetve.