Nyitókép: Andrzej Rostek/Getty Images

Megkezdődött az egyeztetés a minimálbér-emelésről, már konkrét számot is bedobtak

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2024. július 18. 15:59
Már megkezdődtek az idei minimálbér-tárgyalások, a Liga Szakszervezetek elnöke pedig azt mondta az InfoRádióban, hogy nemcsak a számokban kell megállapodniuk, hanem fontos technikai kérdéseket is tisztázniuk kell a feleknek. Mészáros Melinda szerint nem kizárt a 10 százalékos emelés a legkisebb kereseteknél, legalábbis a munkáltatók többsége ezt szeretné. A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége augusztusban méri fel, hogy a tagvállalatoknak milyen igényeik vannak a béremeléssel kapcsolatban.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, idén minden korábbinál hamarabb elkezdődnek a minimálbér-tárgyalások. A Liga Szakszervezetek elnöke az InfoRádióban elmondta: a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) keretei között már lezajlott egy egyeztetési kör a felek között, de most még nem a konkrét számokról, a jövő évre vonatkozó minimálbér és garantált bérminimum értékéről tanácskoztak, hanem az európai uniós minimálbér irányelv átültetésével kapcsolatos háttérfeladatokról, melyeknek hátáridőig való végrehajtását nagyon szigorúan veszik az illetékesek.

Mészáros Melinda hozzátette: a jogszabály szerint november 15-ig kell megállapodni arról, hogy melyik kijelölt fórum végzi el az előírt feladatokat. Egy kormányrendelet-tervezet értelmében ez a szerv a VKF lesz, amely korábban is megkapta ezt a megbízást. Ugyancsak november közepéig kell egyezségre jutniuk a feleknek arról, hogy milyen paramétereket vesznek figyelembe a következő években a minimálbér megállapítása során, illetve a határidőig döntést kell hozniuk azzal kapcsolatban is, hogy egyéves vagy esetlegesen több évre szóló bérmegállapodást kötnének.

2025-ben egy olyan akciótervet is ki kell dolgozni, amely lehetővé teszi a kollektív szerződéses lefedettséget. Mészáros Melinda tájékoztatása szerint elsődlegesen az ágazati szintű, kollektív szerződések számát kellene növelni Magyarországon. „Ez egy nagyon fontos kérdés, hiszen az uniós irányelv megköveteli, hogy

ha az adott országban 80 százalék alatt van a kollektív szerződéses lefedettség, akkor ötéves időintervallumban egy akcióterv keretei között a kollektív szerződéssel érintett munkavállalók számát jelentősen növelni szükséges”

– magyarázta a szakszervezeti elnök.

A korábbi évektől eltérően nemcsak a bérek számszerűsített értékéről, hanem a különböző előfeltételek, kritériumok megbeszéléséről is tárgyalniuk kell a feleknek egymással.

Mészáros Melinda megerősítette azt, amit a Világgazdaság Bruttó című podcastműsorában már korábban elmondott, vagyis az érdekképviseletek legalább tízszázalékos minimálbér-emelést szeretnének kialkudni a tárgyalóasztalnál. Mint fogalmazott, a hazai vállalkozások jelentős többsége bérfejlesztést tervez 2025-ben, és egyetért a tízszázalékos emelés felvetésével. „Ha a következő időszakban az átlagbérekhez viszonyítjuk a minimálbér értékét, akkor ezekkel a viszonyszámokkal kell nekünk is dolgozni” – tette hozzá Mészáros Melinda.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Megkezdődött az egyeztetés a jövő évi minimálbérről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
A munkáltatók augusztusban mérik fel, mekkora béremelésre van lehetőség
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást