Nyitókép: MTI/EPA/Oliver Lang

Elkezdtek fellépni a repülőjegyek drágulása ellen, változás zajlik

Infostart
2024. június 6. 06:36
Egyre több jel és mérvadó nyilatkozat mutat arra, hogy bár a repülőgépek lehetséges "elfogyása" miatt (is) drágulás lehet, ez ellen jelentős erők is megmozdultak. És már nem is most.

Megállhat a repülőjegyárak további drágulása a turisták számára, írja a Portfolio a Bloombergre hivatkozva, amely a Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség dubaji üléséről közölt információkat.

Iparági vezetők szerint a Covid-járvány vége óta tartó áremelkedésnek épp mostanság van vége.

A légiközlekedésre ható tényezők közül kiemelték, hogy a repülés iránti kereslet gyengélkedik az Egyesült Királyságban, emellett a gazdasági bizonytalanság és az Európában esedékes választások is nyomást gyakorolnak a fogyasztók utazási költéseire.

A Virgin Atlantic vezetője Dubajban például azt emelte ki, hogy a brit turizmusban a csökkenő kereslet mellett is erős lehet a nyár. A Ryanair vezetője is árcsökkenést jelzett előre a befektetőknek, de bízik a stagnálásban. Ha persze a repülőgépek idő közben "elfogynának" a szigorított ellenőrzések miatt, annak árfelhajtó hatása is lehetne. Erről bővebben itt írtunk.

A Cirium légiközlekedési tanácsadócég számai ezt a trendet alátámasztják, az Európán belüli jegyárak stabilak, míg a transzatlanti járatok árai csökkentek, ahogy többen beléptek a piacra. Az elemzőik arra számítanak, hogy a kapacitások visszatérésével a jegyárak csökkenhetnek.