Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Jelasity Radován: a körülményekhez képest sikeres évet zárt az Erste

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2024. március 5. 13:23
115 milliárd forintos nyereséggel és kimagasló tőkearányos megtérüléssel zárta 2023-at a magas kamatkörnyezetben a magyar Erste. Az elnök-vezérigazgató az InfoRádióban elmondta, két egyszeri tétel is javította a mérleget, de 2024-ben jelentős fellendülésre számít a tavaly visszaeső hitelpiacon.

Részben egyszeri hatásoknak is köszönhetően rekord eredménnyel zárta a 2023-as évet a magyarországi Erste Bank. Az adózás utáni nyereség tavaly 115 milliárd forint lett, míg 2022-ben 53 milliárd forint profittal zárt a bank – mondta az InfoRádióban az Erste elnök-vezérigazgatója.

"A körülményekhez képest egy sikeres évet zártunk, de a rekord eredményben benne van két jelentős egyszeri tétel is: a fair value, illetve az OBA-visszatérítés. Ezek nélkül természetesen ez a szám alacsonyabb lenne, de ugyanúgy büszkék vagyunk arra, hogy egyrészt a működési kiadások is csak kisebb mértékben, csak 6,7 százalékkal nőttek, másrészt az összes mutató jelentősen javult a 2023-as évben" – közölte Jelasity Radován.

Az eredményekről beszámoló tájékoztatón elhangzott, hogy a bank működési bevételei 39 százalékkal 308 milliárd forintra nőttek, a tőkearányos megtérülés 22,7 százalék volt, a költség/bevétel arány 33,5 százalékra esett vissza, az ügyfélhitelek állománya 1,3 százalékkal csökkent, az ügyfélbetétek állománya 9,7 százalékkal apadt a banknál.

Tavaly a magyar gazdaság lassulása jelentős gondot okozott a bankszektorban is, elsősorban a hitelkihelyezés üteme csökkent, ez alól az elnök-vezérigazgató szerint az Erste sem volt kivétel. "Az új hitelállomány körülbelül 20 százalékkal csökkent a tavalyi évben, elsősorban a vállalati hitelezés esett vissza körülbelül 50 százalékkal, míg a lakossági hitelezés habár csökkent, de az összhitelállomány a lakosságinál továbbra is nőtt" – mondta Jelasity Radován.

Az idei évre már kedvezőbbek a kilátások a hitelpiacon is, a bankvezető szerint már a tavaly utolsó negyedévben elindult egy pozitív trend, ami idén az első két hónapban még tovább erősödött. Jelentősen nőttek az Ersténél az új hitelkihelyezések. "Először nőtt az érdeklődés, utána a hitelkihelyezések száma is. Ha most összevetem a tavalyi év hasonló időhatárához képest, akkor jelentős növekedés volt már nemcsak a lakossági, hanem lassan a vállalati hitelezésben is, és

annak köszönhetően, hogy az alacsony infláció miatt valószínűleg a kamatok is tovább fognak csökkenni, mi mindenképpen optimistán nézzük a jövőbe"

– jelentette ki az Erste első embere.

Arról is beszámolt, hogy januárban főleg az új családtámogatási program jelentős érdeklődést indított el a lakossági oldalon, és abban bíznak, hogy év második negyedéve lesz nagyon fontos időszak, amikor nemcsak az érdeklődések mennek át konkrét hitelszerződésekbe, hanem a kamatcsökkentésnek is nagyobb hatása lesz az új hitelkihelyezésekre. Ezenkívül április-májusban jelentős fellendülést várnak attól is, hogy a vállalati változó kamatozású hiteleknél az első hat hónapra nem számol fel extra marzsot a bankszektor.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Jelasity Radovan: a körülményekhez képest sikeres évet zárt az Erste
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást