Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Varga Mihály bejelentése: a vállalkozások mentesülhetnek a foglalkoztatással kapcsolatos bevallások terhétől

Infostart
2024. március 4. 10:54
Az MKIK gazdasági évnyitóján Varga Mihály pénzügyminiszter rengeteg szám mellett tett néhány bejelentést is.

Stabilitást és növekedést sürgetett, illetve jelzett előre a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján Varga Mihály pénzügyminiszter. Mint a Portfolio tudósítása szerint elmondta, a külső gazdasági környezet "javulgat", de még nincs minden rendben.

A magyar gazdasággal kapcsolatban leszögezte: a nehezén túl vagyunk a kormány döntéseinek köszönhetően,

a tavalyi GDP-vel viszont nehéz büszkélkedni.

A következő 3 évben viszi le a kormány 3 százalék alá viszi a hiányt, az idei cél ebből 4,5 százalékos, jövőre 3,7 százalék van előirányozva. Ha pedig minden jól megy, a 2026-os 2,9 százalék után 2027-ben 2,4 százalékos lehet a fő szám.

Meglátása szerint azok az országok tudtak hosszú távon tartósan növekedni, amelyek stabil gazdaságot tudtak felmutatni, egyensúly mellett.

Ezt követően kiemelte a gazdaságpolitika alappilléreit, ezek egyike a versenyképes adórendszer, illetve a digitális adókörnyezet. Ennek kapcsán megemlítette az eÁfa rendszerét. Értékelése szerint ez 20 százalékkal kevesebb adminisztrációt jelent a cégeknek, 20 milliárd forint megtakarítást éves szinten.

Bejelentése szerint jön majd az eNyugta rendszere 2025-től, valamint 2025 decemberétől az eMAP, melynek nyomán a vállalkozások mentesülhetnek a foglalkoztatással kapcsolatos bevallások terhétől.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország az egyik legnyitottabb gazdaság a világon. Németország részesedése a magyar exportból csökkent, közben látványosan nőtt a régiós országok részesedése az elmúlt 20 évben. Ez fontos szerkezeti átalakításra mutat rá - említette Varga Mihály.

Végezetül a magyar állam finanszírozásáról beszélt. Felidézte, hogy az elmúlt időszakban jelentősen csökkentek a magyar államkötvények hozamai, de a kockázatok szerinte úgy csökkenthetők, ha nagyobb mértékben épít a magyar finanszírozás a stabilabb lakossági állampapír-vásárlásra.