Nyitókép: Maryana /Getty Images

Kinyílt egy kiskapu: itthon is jöhetnek az erkélynapelemek – itt vannak a részletek

Infostart
2024. február 20. 05:00
Első engedély megvan: egy társasházi lakásban felszerelhető a napelemhez szükséges inverter.

Az Elmű Hálózati Kft. január végén kiadott egy jóváhagyást, amely lehetővé teszi, hogy egy budapesti társasház hetedik emeletének erkélyére pár napelemtáblát felszerelhessen a lakó, vagyis oldódni látszik a korábbi szigorú elzárkózás az ilyen berendezések engedélyezésétől – írja a G7. Ehhez hasonló kis teljesítményű rendszereket Európa-szerte már évek óta mindenhol lehet használni, kivéve Magyarországon, ahol a szabályok tiltják a telepítését.

A lap kiemeli, hogy ez a jóváhagyás valójában nem jelenti azt, hogy a klasszikus értelemben vett erkélynapelem hirtelen engedélyezett lett Magyarországon. Inkább azt jelzi, hogy már nem zárkóznának el ez elől teljesen. Az Elmű egészen pontosan formailag "csak" azt hagyta jóvá, hogy a lakó egy 800 watt teljesítményű invertert (átalakítót) építsen be a lakás elektromos hálózatába. Ez azért fontos, mert az áramcég mindig az inverterre adja meg az engedélyt, akkor is, amikor egy családi ház tetejét telerakják panelekkel.

Ez a rendszer alapbeállításban nem táplálja be az esetleg feleslegben keletkező áramot a közműhálózatba (úgynevezett visszwatt védelemmel van ellátva). Az erkélynapelem inkább tipikusan azzal csökkenti a villanyszámlát, hogy például napközben napsütéskor áramot juttat az olyan állandó fogyasztóknak, mint a hűtő, a bojler vagy az éppen töltési módban lévő robotporszívó. A megtakarítást azzal lehet növelni, ha a háztartás tudatosan fogyaszt, hogy az elektromos berendezések minél jobban ki tudják használni ezt a lehetőséget.