Nyitókép: Uwe Lein/picture alliance via Getty Images

Itt a megfejtés, hogy miért tankoltunk 2023-ban sokkal kevesebbet, mint 2022-ben

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2024. január 16. 17:46
2023-ban csaknem 16 százalékkal kevesebb üzemanyagot értékesítettek a magyarországi töltőállomásokon, mint egy évvel korábban. A szakértő szerint a fogyasztás tavaly visszatért a korábbi évek szintjére. Grád Ottó az InfoRádióban úgy vélte, a fogyasztók nem "kapják meg" a teljes 41 forintos emelést az árakban.

A Magyar Ásványolaj Szövetség adatai szerint 2023-ban 15,7 százalékkal esett vissza az üzemanyag-fogyasztás az egy évvel korábbihoz képest.

"Ha csak a statisztikát nézzük, és a 2023-as kiskereskedelmi értékesítési adatokat, akkor szomorú számokat látunk, a benzinek esetében 10, a gázolaj esetében közel 20 százalékos visszaesés volt tapasztalható. A teljes kiskereskedelmi forgalom több mint 15 százalékkal esett" - részletezte az InfoRádióban Grád Ottó, a szövetség főtitkára.

Azt is elmondta, ennek alapvetően az az oka, hogy az ársapka miatt az emberek 2022-ben nem korlátozták a felhasználásukat, vagyis magasak voltak a 2022-es kiinduló értékek, nem történt tehát más, mint a piac 2023-ban visszakorrigálta azokat a számokat, amelyeket a hatósági árszabályozás intézkedései produkáltak a fogyasztásban.

  • 95-ös motorbenzinből tavaly 16,5 százalékkal fogyott kevesebb, mint 2022-ben,
  • a dízel értékesítése 19,6 százalékkal esett vissza.
  • A prémium benzinnél azonban valamivel több mint 35 százalékkal nőtt az értékesítés tavaly, igaz, ebben a kategóriában nem volt érvényben ársapka.

Grád Ottó arról is beszélt, hogy normális piaci működés közepette a 2024-es fogyasztás a 2023-as szinten várható, nagy változás ugyanis nem várható, ami csökkenést vagy növekedést indukálna, a gazdaság növekedése sem indul meg még olyan ütemben, hogy az az üzemanyag fogyasztásában lecsapódhatna, valamint áremelkedési oldalon is vannak "politikai kockázatok".

A jövedéki adó emelkedése már megjelent a magyar "főszereplő" áraiban, ez pedig hatott a többi kút árazására is, bár a Mol csak a kutak 20 százalékát üzemelteti itthon legnagyobbként.

"Egy a tény, hogy az adó többletköltség, aminek az árakban meg kell jelennie, legkésőbb a hónap végére. Hogy ez forintban kifejezve mit jelent, az attól is függ, hogy a piaci viszonyok hogyan alakulnak eközben. Szerencsés esetben a 41 forintos adótartalom jelentette emelésnek csak egy részét fogják a vevők érzékelni" - vélekedett az InfoRádióban Grád Ottó.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Üzemanyag-fogyasztás 2023-ban: a korábbi szintre korrigált a piac
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Üzemanyag-fogyasztás: 2024-es várakozások
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást