Nyitókép: Kiss Dániel

Egy jó hír a Balaton "lefolyójáról"

Infostart / MTI
2023. december 28. 05:00
Lezárult a Sió turisztikai fejlesztésének első üteme, amelyben több mint 400 millió forintos beruházással kerékpárút épült a Sió-töltésen Szekszárd és Sióagárd határától Harcig - közölte a Tolna Vármegyei Önkormányzat.

Emellett Harcon és Sióagárdon kerékpártárolókat is telepítettek, a projektet a Terület- és településfejlesztési operatív program támogatásával valósították meg - tették hozzá közleményükben.

Azt írták, hogy Tolna vármegye kiemelt gazdaság- és vidékfejlesztési programja a területén 100 kilométer hosszan áthaladó, a Balatont és a Dunát összekötő Sió-csatorna turisztikai fejlesztése.

A "Balatontól a Dunáig vízen és két keréken" elképzelés lényege, hogy a Sió-csatorna tolnai szakaszán 85 kilométeres kajak-kenu-, valamint 70 kilométeres, folyam-menti kerékpáros útvonal létesüljön.

A fejlesztés célja, hogy minél többen töltsék szabadidejüket hasznosan és aktívan, illetve, hogy az emberek a természetet járva váljanak egészségesebbé, és ismerjék meg a térség természeti szépségeit, történelmi, kulturális értékeit.

Megemlítették, hogy a projekt részeként kisfilmek is készültek, amelyek a partnertelepülések - Sióagárd, Harc, Pálfa, Simontornya - természeti, építészeti értékeit, gasztronómiai és kulturális hagyományait mutatják be.