Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

Matolcsy György: Eurázsia és a fenntarthatóság ugyanannak az érmének a két oldala

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2023. november 23. 15:21
Magyarország új keretet ad az Ázsia és Európa közötti párbeszédnek – mondta a jegybank elnöke a csütörtökön kezdődő két napos Eurasia Forum konferencia megnyitóján. Varga Mihály pénzügyminiszter úgy fogalmazott: hazánk egyre inkább kapuvá válik a kelet és a nyugat között.

A konferenciának az az elsődleges célja, hogy megerősítse Európa és Ázsia között a kapcsolatokat, az új Eurázsia koncepciónak azonban most már a fenntarthatóságra kell koncentrálnia, mondta Matolcsy György az idén ötödik alkalommal megrendezett fórumon.

A Magyar Nemzeti Bank elnöke angolul tartott előadásában úgy fogalmazott, fenntartható kapcsolatot kell kiépíteni ember és természet között, és helyre kell állítani a társadalomban lévő egyensúlyt. Eurázsia koncepciója és a fenntarthatóság szükségessége ugyanakkor ugyanannak az érmének a két oldala - fogalmazott Matolcsy György.

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke beszédet mond a Budapest Eurasia Forum 2023 nyitónapján az MNB Lámfalussy Sándor Konferenciaközpontjában. Az MNB negyedik alkalommal, Átmenetek a fenntarthatóságért címmel megrendezett kétnapos konferenciájára több mint 50 előadó érkezett 15 országból. MTI/Hegedüs Róbert

A jegybank elnöke azt mondta, élni kell az új technológiák adta lehetőségekkel, de meg kell teremteni a biztonságot is, utalt a mesterséges intelligencia használatára. Az energia területén zajló átállásról szólva kiemelte: több ázsiai ország élen jár a fenntartható energiaforrások használatában. A jegybank elnöke a nemrég Nobel-díjjal elismert magyar tudósok eredményeire is kitérve úgy fogalmazott, kis ország vagyunk, de Ázsia és Európa között mi lehetünk az egyik tudásközpont.

A konferencián a pénzügyminiszter – szintén angolul tartott – előadásában azt emelte ki, hogy Magyarország egyre inkább kapuvá válik a kelet és a nyugat között. Varga Mihály úgy vélte, Európa és Ázsia elválasztása egymástól még a háború ellenére sem reális, Eurázsia egységének egyik jele az új selyemút kiépülése.

Budapest, 2023. november 23. Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond a Budapest Eurasia Forum 2023 nyitónapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Lámfalussy Sándor Konferenciaközpontjában. MTI/Hegedüs Róbert

A tárcavezető kitért a keleti nyitás eredményeire is: közölte, hogy Magyarország és Kína kapcsolata a bizalomra épül, Magyarország tagja az új selyemút kezdeményezésnek, ennek részeként valósul meg a Budapest–Belgrád vasútvonal teljes rekonstrukciója is – összegezte a konferencián Varga Mihály pénzügyminiszter.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
MNB Eurázsia Fórum
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást