Nyitókép: Paul Taylor/Getty Images

Januártól jön az üvegvisszaváltás – itt vannak a részletszabályok

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2023. október 23. 11:49
2024. január 1-jétől indul az egyszer használatos italos palackok visszaváltása. A fém-, a műanyag és az üvegpalack is visszaváltható lesz, de sértetlennek és üresnek kell lenni – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban az IFUA Horváth tanácsadó cég partnere. Varga Bálint azt is elmondta, hogy csak a kupakkal együtt veszik vissza az automaták ezeket a hulladékokat.

2024. január 1-jén indul az úgynevezett egyutas italcsomagolások kötelező visszaváltási rendszere. Ez olyan termékekre fog vonatkozni, amelyek csomagolása egyszer használatos, tehát eddig nem lehetett visszavinni a boltokba, és jó esetben a szelektív hulladékgyűjtőkbe kerültek – kezdte Varga Bálint.

Januártól tehát olyan – jellemzően műanyag, vagyis PET, alumínium vagy üveg csomagolású – italtermékekkel is találkozhatunk a boltokban, amelyekért

az alapáron felül 50 forint visszaváltási díjat is fizetnünk kell, de ha elvisszük egy visszaváltási pontra, akkor a „betétdíjat” visszakapjuk

– tette hozzá az IFUA Horváth tanácsadó partnere. Fontos, hogy a dobozos, társított rétegzett italkartonos termékek nem kerülnek a rendszerbe, ahogyan a tejalapú készítmények sem.

Varga Bálint sarkalatosnak nevezte, hogy a fogyasztók figyeljék a termékeket, illetve a rendszer-üzemeltető vállalat, a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. kommunikációját azzal kapcsolatban, hogy milyen jelölések azok, amelyek meghatározzák, hogy az adott termék visszaváltható, vagy sem.

A rendszer alapvető célja, hogy minél magasabb arányban gyűjtsék vissza az italcsomagolásokat, ami a teljes lakossági hulladék egyik legnagyobb eleme. „Kiemelten fontos, hogy ezek lehetőleg szelektíven legyenek visszagyűjtve, valamint hogy jó minőségű újrahasznosítási alapanyagot teremtsenek.” A szakember megjegyezte, a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy szelektív gyűjtéssel a termékek körülbelül 40 százalékát lehet összegyűjteni, visszaváltási díjra épülő rendszerekkel pedig akár a 90 százalékukat is, ami által jelentősen csökkentethető a környezetterhelés.

A szelektív hulladékokkal kapcsolatban – lásd PET-palackok vagy fémdobozok – ez idáig az volt a „jelszó”, hogy minél jobban tömörítsük össze, tapossuk laposra, az új rendszerben azonban ezt már nem lehet majd megtenni, mert a következő évtől üzembe helyezett több ezer

automata csak akkor fogja visszaváltani ezeket, ha sértetlenek és a vonalkódjuk jól olvasható.

Varga Bálint arra is kitért, hogy a gépek csak néhány csepp folyadékot fognak tolerálni, jelentősebb mennyiség esetén vissza fogják dobni a terméket, és a kupak sem hiányozhat.

Végül a rögzített kupakos italcsomagolást illetően elmondta, hogy talán nem ez a legkényelmesebb megoldás, de egy hasznos szabályozás az EU részéről, hiszen így akár a szelektív gyűjtőbe, akár a visszaváltási rendszerbe kerül a csomagolás, a csavarzár is vissza jut a megfelelő helyre. Jövő nyártól már csak ilyen típusú italcsomagolásokat lehet forgalomba hozni az unióban.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ezzel nem árt tisztában lenni, ha nem szeretne pénzt szórni a szemétbe
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást