Nyitókép: Halfpoint Images/Getty Images

Rohannak vissza dolgozni a nyugdíjasok

Infostart
2023. augusztus 26. 07:40
2022-ben már 110 ezer 65-74 év közöttit foglalkoztattak.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) korcsoportonkénti statisztikájában 2009-től 2022-ig vannak adatok a foglalkoztatott 65–74 év közöttiek számáról. Ezek alapján elmondható, hogy jelentősen megemelkedett a 65 felett foglalkoztatottak száma, a férfiaknál és a nőknél egyaránt – írja a 24.hu.

A lap cikke alapján az is egyértelmű, hogy a közterhek enyhítése is hatással volt a 65 év felettiek foglalkoztatására, 2019-től ugyanis megugrott a létszám, amikortól nem kellett járulékot levonni a nyugdíjas foglalkoztatottak béréből. Az is lendített a dolgon, hogy 2022-től már szochómentes is a keresetük.

Tavaly már több mint 48 ezer nőt, és több mint 61 ezer férfit foglalkoztattak a 65–74 közötti korosztályból, míg 2009-ben még csak szűk 12 ezer nőnél is majdnem 19 ezer férfinél jelezte ezt a statisztika.

Az évek során a fiatalabb, azaz a 65–69 éves korosztályban volt mindig nagyobb a foglalkoztatottak száma, három-négyszerese, mint a 70–74 évesek körében.

A korbetöltött (legalább 65 éves) nyugdíjasok foglalkoztatását a versenyszférában semmi sem tiltja vagy korlátozza 2023-ban. Annyit dolgozhatnak és kereshetnek, amennyit csak tudnak. A keresetük járulékmentes, vagyis nem kell fizetniük a 18,5 százalék mértékű társadalombiztosítási járulékot, csak a 15 százalékos szja-t kell levonni a bruttó keresetből. A foglalkoztató pedig mentesül a nyugdíjas keresete után a 2022. január 1-jétől változatlanul 13 százalék szociális hozzájárulási adó alól. Így azonos bruttó keresetet feltételezve:

  • a nyugdíjas munkavállaló keresete nettó 18,5 százalékkal magasabb, míg
  • a foglalkoztató bérköltsége 13 százalékkal kevesebb lehet
  • ahhoz képest, mintha aktív korú foglalkoztatottról lenne szó.

Ha a nők kedvezményes nyugdíjában részesülő szeretne dolgozni az ellátása mellett, akkor azt érdemes tudnia, hogy a munkával szerzett kereseténél 2020. július 1-jétől megszűnt az éves összeghatár kereseti korlátozása, vagyis az érintett hölgy is annyit kereshet a versenyszférában, amennyit csak tud. A nők kedvezményes nyugdíja – amely egyébként saját jogú teljes öregségi nyugdíj – mellett szerzett kereset is tb-járulék- és szochomentes – olvasható mások mellett.