Nyitókép: Getty Images/Balint Erlaki

Folytatódnak a tárgyalások a minimálbér évközi emeléséről

Infostart
2023. augusztus 25. 21:22
Jövő héten folytatódnak, több hét szünet után, a minimálbér évközi emeléséről szóló tárgyalások a munkáltatók, a szakszervezetek és a kormány között. Az árak és a GDP növekedésének a mértéke alapján azonban már nem valószínű, hogy megállapodás születne a tárgyaláson egy évközi béremelésről.

A kormány az eddigiekhez hasonlóan várhatóan a szakszervezetek és a munkáltatók egyezkedésére bízza a béremelés sorsát, és nem közöl álláspontot.

A munkavállalók évközi bérrendezésére ugyanakkor az előzetes becslések alapján kevés az esély - tudta meg a Napi.hu.

A minimálbér évközi emelésének lehetőségére az idei évre vonatkozó bérmegállapodás ad lehetőséget, amelyben a felek vállalták, amennyiben az akkori előrejelzésektől jelentősen eltér a nemzetgazdaság tényleges jelenlegi helyzete, a megállapodást a újratárgyalják.

Júliusban a fogyasztói árak emelkedése azonban átlagosan csak 17,6 százalékos volt, ami viszont elmaradt a béremelés egyik feltételeként kijelölt 18 százalékos határtól.

A munkavállalói képviseletek évközi béremelési javaslata mellett szólt volna az, ha a gazdaság teljesítménye nő a második negyedévben. Ezzel szemben azonban a Központi Statisztikai Hivatal első becslése szerint a GDP 2,4 százalékkal csökkent.

A statisztikai adatok alapján tehát nem valószínű, hogy emelkednének szeptembertől a legkisebb keresetek.