Nyitókép: Infostart, Alsóörs

Itt a lista a legjobban dráguló balatoni településekről, elképesztően nőttek a számok

Infostart
2023. július 27. 05:30
Hogyan változtak 2018 és 2021 között a balatoni ingatlanárak - ennek árt utáni egy gazdasági lap. Zánka vezeti a drágulási listát.

A legdrágábbnak 2021-ben Ábrahámhegy bizonyult, ahol 511 ezer forintról 1,274 millió forintra nőtt a négyzetméterár – igaz, 2019-ben mindössze három, 2021-ben négy családi ház eladási ára alapján - írja a G7.hu, amely megjegyzi, hogy azokat a településeket érdemes nézni, amelyiknél több adás-vétel történt.

Százalékosan viszont

Zánka jóval nagyobb mértékben drágult

– szintén kevés tranzakció alapján -, hiszen 2018 és 2021 között mintegy félmillió forinttal, 742 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár.

Szántódon 420 ezer forinttal, 953 ezer forintra nőtt a négyzetméterár két év alatt (2019-2021 között, 7 és 12 ingatlan eladása alapján).

Balatonfüreden már volt akkora, éves szinten 160 feletti tranzakciószám, amely jól tükrözi az árak alakulását: 2018 és 2021 között 310 ezer forinttal nőttek a négyzetméterárak, 755 ezer forintra. Siófokon még élénkebb volt az ingatlanpiac, 2018-ban 319, 2021-ben 336 ingatlant értékesítettek, és az árak is több mint 70 százalékkal nőttek, 364 ezer forintról 630 ezer forintra.

Keszthelyen is hasonló számban adtak el ingatlanokat, mint Siófokon, de jóval olcsóbban, 2018-ban 251 ezer, három évvel később 398 ezer forintos négyzetméteráron.

Összehasonlításképp: Budapesten 2018-ban a legolcsóbb, 279 ezer forintos négyzetméterár a 23. kerületben volt, a fővárosi átlag 498 ezer forint volt ekkor. 2021-ben a még mindig a legolcsóbb 23. kerületben már 453 ezer forint volt egy négyzetméter, a fővárosi átlag pedig 686 ezer forint volt – amely nagyjából megfelel a siófoki áraknak.

A szaklap egyébként közöl egy érdekes grafikont, amely azt mutatja, hogy a Google Trendsben mely időszakban kerestek rá a legtöbbször a "balatoni ingatlan" szavakra - ebben látszanak a járványban megugró érdeklődések csakúgy, mint az azóta hullámzó érdeklődés.