Nyitókép: Infostart

Tömegével mennek a diákok a Balatonhoz dolgozni

Infostart
2023. július 18. 04:10
Bolti eladó, recepciós, árufeltöltő, pincér és pénztáros: a somogyi diákmunkások leginkább ezekben a munkakörökben dolgoznak. Az egyik iskolaszövetkezet közreműködésével közel 1500 fiatal állt munkába, csaknem 60 százalékuk a balatoni településeken.

Dakó Roland, a Melódiák régióvezetője a sonline.hu-nak azt mondta: 1523 diák dolgozik a közvetítésükkel, közülük több mint 840-en a Balaton-parti településeken.

Közülük akadnak olyanok, akik üzletben eladóként vállaltak munkát, mások büfékben, vendéglőkben, éttermekben helyezkedtek el, az élelmiszeripari cégeknél több mint 340 fiatalt foglalkoztatnak a nyáron, s az ipari társaságok is nagyjából 180-an dolgoznak.

A fiatalok egy része nyaralásra, más jogosítványra spórol.

A kormányhivatal tájékoztatása szerint 139 millió forint áll rendelkezésre az ilyen munkára, ami 1037 diák foglalkoztatását teszi lehetővé. A munkába álló fiatalok 66 százalékát az önkormányzatok és intézményeik foglalkoztatják, a turizmus és a vendéglátás ágazataiban 32 százalék dolgozik, a mezőgazdaság területén a tanulók két százaléka tevékenykedik.

A Balaton-parti településeken a támogatott munkahelyek 37 százalékát kötötték le eddig.

Fotónk illusztráció.