Nyitókép: CHUNYIP WONG/Getty Images

Oroszországnak több menekülőútja is maradt

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2023. július 6. 06:00
2022-ben jelentősen visszaesett az orosz vezetékes földgáz exportja az Európai Unió országaiba, Oroszország LNG-exportja ugyanakkor bővült – derül ki az Oeconomus Gazdaságkutató elemzéséből. Az orosz vezetékes földgáz emellett új felvásárlókat is talált 2022-ben. A részletekről Németh Viktóriát, az alapítvány szenior elemzőjét kérdeztük.

Oroszország földgázexportja összességében mintegy negyedével csökkent 2022-ben, viszont a távoli célpontok esetében – mint Európa, de akár Kína – már egy 45 százalékos zuhanás volt megfigyelhető. Ugyanakkor vannak olyan irányok, illetve jövőbeni lehetőségek, amelyek az orosz energiahordozó számára perspektívákat jelenthetnek – fogalmazott az Oeconomus szenior elemzője.

Az egyik éppen a már említett kínai kereskedelem, ahol dinamikusan bővül a csővezetéken keresztüli szállítás. Ennek eredményeként, illetve az európai kereslet visszaesése nyomán az Ázsiába szállított mennyiség múlt évben már az Európába irányuló vezetékes földgáz mennyiségével vetekedett – jegyezte meg Németh Viktória.

További perspektíva az orosz földgáz számára az LNG, tehát a cseppfolyós földgáz, amely tekintetében Oroszország csupán a világ negyedik legnagyobb exportőre, de már az előző évben is közel 9 százalékkal tudta bővíteni a lehetőségeit – európai és ázsiai irányba egyaránt. Kína ugyan 20 százalékkal kevesebb cseppfolyós gázt fogyasztott 2022-ben, mégis nagy mennyiségben vásárolt, majd adta tovább többe között Japánnak, Dél-Koreának, de például Franciaországnak is jutott belőle – magyarázta a szakértő.

India, mint a világ legnagyobb LNG-beszállítója, valamint Törökország, mint az Európát és Ázsiát összekötő csomópont szintén fontos elosztási központok lehetnek Oroszország számára.

Európai változások

A csővezetékes orosz földgáz kiesése miatt Európában is nagy lendületet kapott az LNG. A cseppfolyós földgáz legnagyobb része, mintegy 40 százaléka az Egyesült Államokból érkezik, ami ennek köszönhetően mára a világ legnagyobb exportőrévé lépett elő, megelőzve Katart és Ausztráliát.

A Norvégiából érkező vezetékes földgáz mennyisége szintén némi emelkedést mutatott múlt évben. A dél-európai országokat – elsősorban Olaszországot és Spanyolországot – ellátó algériai csővezeték pedig bővítés alatt áll, miután Niger és Nigéria is szeretne becsatlakozni.

Katar is fontos szereplő, de a jelenlegi kapacitáskorlátok miatt legkorábban 2026 lehet az a dátum, amikor látványos mértékben bővülhet az öreg kontinens irányába szállított földgázmennyiség – mondta Németh Viktória.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Oroszországnak több menekülőútja is maradt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást