Nyitókép: NicoElNino/Getty Images

Mi történik? Gyengül a forint, Varga Mihály találkozott Matolcsy Györggyel

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2023. május 19. 13:21
A hét elején tapasztalt erősödés után csütörtökön gyengülni kezdett a forint, pénteken délelőtt pedig már 378 felett jár az euró jegyzése. A folyamatok mögött alapvetően a dollár erősödése áll - mondta az InfoRádiónak a Portfolio elemzője. Beke Károly arról is beszélt, hogy befolyásolhatja-e az MNB jövő keddi kamatdöntését az, hogy pénteken ismét egyeztetett Varga Mihály pénzügyminiszter és Matolcsy György jegybankelnök.

Összességében három ok húzódik meg a forintgyengülés mögött, ami az elmúlt napok óta látszik:

  1. erősödtek az amerikai kamatemelési várakozások, ami meglepetés (erősödött a dollár),
  2. a 370-es szint erős támasz volt az euróárfolyamban, "nem volt meggyőző a forint áttörése",
  3. jövő kedden kamatdöntő ülés jön az MNB-nél.

- sorolta az InfoRádiónak nyilatkozó elemző, Beke Károly (Portfolio).

"A várakozások megosztottak most azt illetően, hogy már most májusban, vagy csak júniusban kezdi csökkenteni az irányadó kamatot a jegybank, ebben a bizonytalan környezetben

elképzelhető, hogy néhány befektető picit óvatossági megfontolásból zárja a pozícióit, és megvárja a jegybanki kamatdöntést, illetve a piaci reakciókat,

és dönt, hogy visszatér-e a forint piacára" - fejtegette.

Szerinte ezen folyamatok "szerencsétlenül esnek egybe", pont akkor erősödik megint a dollár tehát, amikor a forint-euró árfolyam jelentős lélektani szintnél jár, és amikor fontos jegybanki döntés előtt állunk.

Hogy mire lehet következtetni ebben a helyzetben arról, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter és Matolcsy György MNB-elnök pénteken ismét egyeztetett, arról elmondta:

"Az az üzenete, hogy a gazdaságpolitika irányítói kibékültek egymással az utóbbi időszak kritikái után, talán elhalkultak a jegybankelnök részéről is azok a kritikák, amelyek az év elején még megvoltak akár a parlament, akár a gazdasági bizottság ülésén. Azért ez alapvetően pozitív a forint szempontjából, hogy a gazdaságpolitika irányítói rendszeresen egyeztetnek egymással. Ugyanakkor az erről kiadott közleményben hangsúlyozták, hogy

most kamatcsökkentésre van szükség, amit inkább a kormányzati oldal erőltet, ami viszont negatív is lehet a forint szempontjából;

ha emiatt gyorsabb lesz a kamatcsökkentési ütem, a pénzügyminiszternek sikerül meggyőznie a jegybankelnököt arról, hogy egy picit merészebben lépjen a gázra a jegybank, az akár negatív is lehet a forint megítélése szempontjából" - húzta alá Beke Károly.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Mi történik? Gyengül a forint, Varga Mihály találkozott Matolcsy Györggyel
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást