Nyitókép: PKpix/Getty Images

Nagy arányban aggódnak a jövőbeni keresetük miatt a fiatalok

Infostart
2023. április 13. 07:28
A 16 és 30 év közötti korosztály 79 százaléka tart attól, hogy nem fogja tudni megvalósítani az álmait pénzügyi szempontból - derült ki egy kutatásból.

A magyarországi 16-30 évesek döntő többsége úgy véli, sokkal nehezebb a helyzete, mint korábban a szüleiké volt. A bizonytalanság és borúlátás az életkor előrehaladtával, a harmincadik életévhez közelítve nő és az aggodalmak leginkább a pénz körül forognak. A fiatalok nem is attól tartanak legjobban, hogy nem lesz munkájuk, hanem attól, hogy nem fognak a céljaikhoz mérten elegendő összeget keresni – derült ki az OTP Bank Junior célcsoport szokásairól, attitűdjéről készült kutatásból.

A korosztály 56 százalékának a megfelelő anyagi háttér hiánya már a tanulmányaiban is kisebb-nagyobb akadályt jelent, 35 százalék pedig úgy látja, hogy a pénzügyi problémák megnehezítik családalapítási terveik megvalósítását.

A legtöbben 30 éves koruk körül látják realitását egy önálló lakásnak, illetve annak, hogy felkészültek legyenek a gyerekvállalásra anyagi szempontból.

A kutatás szerint a fiatalok attitűdjében nagyon erősen jelen van a megtakarítás szükségességének gondolata, tízből nyolc válaszadó szerint minél hamarabb el kell kezdeni a megtakarítást.

A fiatalok több mint fele így is cselekszik, jellemzően konkrét célokra képeznek megtakarítást. A 16-17 évesek 53 százaléka autóra, a 18-24 évesek több mint harmada lakásra vagy autóra gyűjt.

A kor előrehaladtával a prioritások kissé változnak, a 25-30 évesek 35 százaléka már baj esetére, váratlan helyzetekre tesz félre. Ebből a korosztályból minden harmadik fiatal lakásra gyűjt, amit a lakásfelújítás és az autó követ az OTP Bank felmérése szerint.

A kutatás 600 fős mintán, tavaly november-decemberben készült, online kérdőíves formában. A minta reprezentatív Magyarország 16-30 év közötti lakosságára nem, korcsoport, lakóhely régiója, településtípusa és a válaszadók iskolai végzettsége szerint.