Nyitókép: MÁV-Start

Jó a MÁV országbérlete, de nem minden esetben - íme, a kivételek

Infostart
2023. március 27. 13:27
Pontosította a MÁV, hogy mely esetekben nem lehet használni a már korábban bejelentett vármegye- és országbérleteket.

Az új konstrukciókat május elsejével vezetik be Magyarországon, ám nem mindenhol lehet igénybe venni őket.

A vármegye- és országbérlettel a helyjegyköteles (feláras) vonatok nem vehetők igénybe, továbbá első osztályú kocsiban vagy prémium szakaszban sem lehet majd az új bérletekkel utazni – még a felár vagy a kocsiosztály-különbözet kifizetése mellett sem - egyértelműsíti a MÁV a közleményében.

A félreértést sokak számára az okozta, hogy a feláras és nem feláras kocsikat egyaránt továbbító vonatok (például a Napfény, Békés, Bakony, Göcsej és a kaposvári InterCityk) nem feláras kocsijaiban a vármegye- vagy országbérletekkel is lehet majd utazni.

Az újfajta bérletek nem lesznek érvényesek a településhatárokon belül közlekedő helyi járatokon.

Ugyanakkor a helyközi (távolsági) buszokra és a MÁV-START járataira a városhatáron belül is felszállhatnak a két új bérlettípus tulajdonosai anélkül, hogy külön jegyet vagy bérletet kellene váltaniuk.

Ebben az esetben azonban ugyancsak fontos tisztában lenni azzal - írja a MÁV, hogy Budapesten a MÁV-HÉV járatain és az agglomerációs kék buszokon csak a főváros közigazgatási határán kívül fogadják el a Pest vármegye bérletet és az országbérletet,

a városhatáron belül már szükség lesz a BKK jegyekre vagy Budapest-bérletekre is.

Az utasoknak mindig arra a területre érvényes bérlettel kell rendelkezniük, amely vármegyében a kiindulási- és a célállomásuk van. Ugyanakkor egy vármegyére szóló bérlet is elég lesz, ha a busz vagy vonat ugyan két megyét is érint, de a célállomás ugyanabban a vármegyében van, mint az indulóállomás és az utas nem száll le a járműről a másik vármegyében.