Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Csányi Sándor: az ötödik országban váltunk piacvezetővé

Infostart
2023. február 6. 15:19
Az OTP Csoport Szlovéniában terjeszkedik, a két helyi bank integrálása másfél éves folyamat lesz.

Az OTP Csoport örömmel jelenti be, hogy a szükséges szabályozói jóváhagyásokat követően sikeresen lezárta a szlovén Nova KBM megvásárlását. A vásárlás az OTP Csoport történetének legjelentősebb és legkomplexebb akvizíciója, amelynek eredményeként a Csoport a régió ötödik országában vált piacvezetővé. A két szlovén leánybank – a Nova KBM és az SKB Bank – most induló integrációs folyamata a tervek szerint hozzávetőlegesen másfél évig tart majd – írja közleményében a bank.

Az OTP Bank 2019 óta van jelen Szlovéniában, akkor az SKB Bank tulajdonosa lett, amelyet azóta sikeresen integrált az OTP Csoportba. Az ország iránti elköteleződését erősítve ma a Nova KBM Csoportot vásárolta meg az Apollo Global Management által menedzselt befektetési alapoktól (80 százalék), valamint az EBRD-től (20 százalék). A tranzakció zárásakor a Summit Leasing Slovenija lízingcég a Nova KBM Csoporttól az eladók, az Apollo Global Management és az EBRD tulajdonába került.

A Nova KBM sikeres akvizíciója jelentősen megnöveli az OTP Csoport súlyát Szlovéniában. A tranzakció lezárásával a bankcsoport 30 százalék körüli részesedést ért el, a betét- és hitelállomány alapján immár vezető pozíciót tölt be az országban.

„A Nova KBM az egyik leginnovatívabb bank a szlovén piacon, amely az OTP Csoport értékes és fontos tagjává vált. A sikeres tranzakciózárás nemcsak hosszú távú elköteleződésünket erősíti Szlovénia mellett, hanem azt is jelzi, hogy az OTP Csoport stabil, tőkeerős, kiemelkedő likviditással rendelkezik, és a menedzsment elkötelezett a regionális jelenlét erősítésében” – mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, hozzátéve, hogy az esemény nemcsak a szlovén bankcsoport fejlődésében fontos mérföldkő, hanem az OTP Csoport egészének életében is. „A Nova KBM megvásárlása a csoport történetének legjelentősebb akvizíciója, ezzel Szlovénia az ötödik ország, ahol piacvezetővé váltunk. Azért dolgozunk, hogy az SKB Bank és a Nova KBM jövőbeli összeolvadása a lakossági ügyfelek, a kis- és középvállalkozások számára egyaránt jelentős előnyökkel járjon, de a nagyvállalati ügyfelek és mindkét bank munkatársai is profitálni fognak az új, egyesült bank optimális nagyságából. Az első változás, amit érzékelni fognak az ügyfelek a fiókokban és az online felületeken, az

a banklogó színének megváltozása, amely az OTP Csoport márkájának megfelelően zöldre változik”

– tette hozzá Csányi Sándor.

John Denhof, a Nova KBM vezérigazgatója elmondta: „Nagy várakozással állunk a Nova KBM és az SKB Bank tervezett összeolvadása előtt, és hisszük, hogy az integráció nyertesei az ügyfeleink és a munkavállalóink lesznek.”

Anita Stojčevska, az SKB Bank vezérigazgatója kifejtette: „Az OTP Csoport tagjaként anyavállalatunk már bizonyította stratégiai szerepét és fejlesztési törekvéseit. Az SKB Bankot az elmúlt három évben már sikeresen integrálta az OTP Csoport, e téren szerzett tudásunkat és tapasztalatainkat örömmel osztjuk meg új kollégáinkkal. Az OTP Csoport és a Nova KBM integrációs tapasztalata mindannyiunknak segítséget jelent majd abban, hogy együtt sikeresen felépíthessük Szlovénia új vezető bankját.”

Michele Raba az Apollo Partnertől elmondta: „Az Apollo Alapok és az EBRD hat éven át voltak sikeres tulajdonosai a Nova KBM-nek.”

A két bank integrációs folyamata a tervek szerint hozzávetőlegesen másfél évet vesz majd igénybe, ez alatt az idő alatt mindkét bank önállóan, saját márkanévvel működik majd.