Nyitókép: Pexels.com

Új értelmet nyerhet a zenéből milliárdossá válás fogalma

Infostart
2023. január 28. 06:40
A jó zenei érzékkel megáldott befektetők hamarosan könnyen pénzzé tehetik jövőbe látásukat. Íme a meggazdagodás új receptjét.

Hatalmas, eddig ki nem használt piaci rést talált egy amerikai startup: a jó fülű befektetők terveik szerint hatalmas összegeket kaszálhatnának csupán azzal, hogy előre megtippelik, mely zenék jutnak fel a toplisták csúcsára – írja a VG.

A Clouty nevű, három főből álló cég egy olyan ETF, azaz tőzsdén kereskedett befektetési alap létrehozásán dolgozik, aminek az értéke a legnagyobb slágerek bevételeihez kötötten mozogna. Ez azt jelenti, hogy ha egy zeneimádó befektető helyesen érzi meg, melyik szám – vagy akár csak melyik műfaj – uralja majd a toplistákat, könnyen meggazdagodhat jó füle miatt.

Ennek első lépéseként a cég létrehozott egy saját indexet, amit Musiq 500-nak neveztek el. Ez az 500 legfelkapottabb zeneszám teljesítményét követi, annak megfelelően nő, illetve csökken az értéke. A Musiq 500 az elmúlt hat hónapban 10 százalékot erősödött, amivel közel 10 százalékot vert az S&P 500 index teljesítményére – jegyzi meg a gazdasági lap.

A Clouty tervei szerint az átfogó indexen túl egyes zeneszámok sikerére vagy bukására is lehetne fogadni, bizonyos zsánerek jövőjére lehetne spekulálni, és akár kedvenc előadónk slágereire is tehetnénk úgymond téteket, ha bízunk bennük eléggé.

A Clouty ötletét a Goldman Sachs elemzése is alátámasztja. A neves Wall Street-i befektetési bank úgy számol, hogy

2030-ig közel 150 milliárd dolláros forgalmat generálhat a zeneipar, éves szinten több mint 12 százalékos bővülés mellett.

A Musiq index megálmodója, David Umeh úgy fogalmazott: egy ekkora piaci rést elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb betöltsenek a befektetők – utalva arra, hogy ebből a hatalmas pénzesőből jelenleg a kiadók és a művészek mellett a publikum nem részesül. A Clouty tehát lehetővé tenné a zeneipar növekedésének közkinccsé tételét.

A cikk szerint a nagyközönség belépésén túl a zeneipar szereplői, illetve a kiadói oldal is profitálni tudna az ilyesfajta ETF-ek megjelenésén.