Nyitókép: PIKSEL/Getty Images

Szép csendben eltűnt a magyarországi bankfiókok fele

Infostart
2023. január 26. 07:54
Az MNB számszerű adatai azt mutatják, hogy 2013 óta a felére, 1600-ra esett a fiókok száma a hitelintézeti szektorban, a dolgozói létszám pedig ingadozik, de inkább csökkenő trendet mutat.

A nagybankoknál a járvány előtti csúcspontot jelentő 34 500 fő környékén járt a statisztikai létszám, a bankszektor munkaereje egyre inkább a nagyobb bankoknál koncentrálódik, részben vélhetően a szektor konszolidációja miatt – írja a Portfolio, hozzátéve: elég a Sberbank hitelállományának a Bankholdinghoz, a Commerzbank portfóliójának az Erste Bankhoz kerülésére gondolni. Létszámban az OTP „vezet”, közel háromszor annyi magyarországi alkalmazottja van, mint a 3-4. helyen álló Erstének és K&H-nak.

A fiókszám hosszú távú csökkenése viszont a nagyoknál is tetten érhető, a legtöbb helyen azonban a nagy fiókbezárási hullámok már 8-10 évvel ezelőtt lezajlottak, és már csak lassú csökkenésről beszélhetünk – teszi hozzá a gazdasági portál. Tavaly a hét legnagyobb bank fiókszáma így is 1704-ről 1479-re csökkent.

A lap arra is kitér, hogy

a fiókok bezárásánál az első számú magyarázóerő a digitális csatornák előretörése,

ami a Budapest Bankot tavaly áprilisban magába olvasztó MKB Bank kivételével mindenhol a fiókhálózat jelentős összehúzódását jelentette. Volt olyan nagybank, amely tavaly két vagy három fiókját is bezárta pusztán amiatt, mert egyszerűen nem talált megfelelő számú ügyintézőt ezek fenntartására.

A Portfolio cikke egyebek mellett ara is kitér, hogy 2023 egyik legnagyobb „banki sztorija” az ATM-hálózatok bővítése lehet, amit az MNB új rendelete ír elő egyes bankok számára.