Nyitókép: imaginima/Getty Images

Bacsa György: a kétpólusú világrendben mi rossz helyen vagyunk

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2022. december 15. 21:00
Meg kell őriznie Magyarországnak a híd szerepet, ez azért is fontos, mert ismét erősen kétpólusúvá vált a világ– mondta a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója egy konferencián.

Az energiaárak emelkedése miatt Európában az energiaintenzív iparágak jelentős hátrányban vannak az Egyesült Államokhoz vagy Kínához és Ázsiához képest. Az árak emelkedése mellett pedig az energiabiztonsági problémák is az előtérbe kerültek az elmúlt időszakban – mondta előadásában a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója.

"Európa az egyik legnagyobb fogyasztói piac, és ma, úgy néz ki, hogy ezekkel az energiaárakkal, ezzel a nyersanyag-beszerzési lánccal, amit most próbál a szankciós politikával kiépíteni,

leszakad a tradicionális ellátó országokról. Így lényegében elvágja magát.

Emellett Európa nem találta meg azt az új forrást, ahol ismét versenyképes tud lenni."

Bacsa György hozzátette: energiaválságok korábban is voltak. Például a 70-es és a 80-as években, amikor egymást követték az olajkrízisek. Felidézte: az olajválságból a kiutat a saját források, valamint az autonómia és az önellátás előtérbe helyezése jelentette. Ekkoriban indultak be az északi-tengeri kutatások, valamint az északi-tengeri offshore mezők fejlesztése. Szintén megoldás volt a gázolaj gázra való cserélése – ekkor épültek ki a vezetékek Oroszország és Európa között.

Bacsa György szerint van még egy fontos geopolitikai probléma, amely hosszabb távon meghatározhatja a jövőnket. Ez az új kétpólusú világrend, amelyik nem kommunikál, nem kereskedik egymással.

"A 80-as évekből való kilábalás legnagyobb nóvuma a vasfüggöny megszűnése volt. Először a kereskedelmi kapcsolatok, az energiaellátás terén, majd egyes esetekben utána a technológia terén is. Európa ebből nagyon sokat profitált.

A kétpólusú világrendben Európa rossz helyen van: nem a világ közepén, hanem pont a határvonalon,

és sajnos a kétpólusú világrendben mi a periférián vagyunk. Ha nincsen híd a Kelet és a Nyugat között, hanem újra vasfüggöny lesz Kína, Oroszország, illetve Amerika és a nyugati világ között, akkor mi megint a határra kerülünk. Most a nyugati blokk keleti perifériájára kezünk szorulni."

A Mol Magyarország ügyvezető igazgatója szerint a magyar vállalatvezetőknek és politikusoknak elemi érdeke, hogy ez ne történjen meg.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Bacsa György a kétpólusú világrendről, Európa elszigetelődéséről
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást