Nyitókép: Natnan Srisuwan/Getty Images

Őrületes összegbe kerül, ha nem sikerül mozgásra bírni az embereket

Infostart
2022. október 24. 10:32
A rendszeres testmozgás évi 500 millió megbetegedés kialakulását előzhetné meg.

Rák, sztrók, magas vérnyomás, demencia és diabétesz: ezek is olyan betegségek, melyek kialakulása az emberek egy részénél megelőzhető a rendszeres testmozgás életmódunkba való beiktatásával. Ha a kormányok nem tesznek semmit azért, hogy mozgásra bírják az embereket, 2030-ra félmilliárd megelőzhető eset alakul ki csak ezekből a betegségekből világszerte.

A WHO a pontos összeget is kiszámította, amibe ez kerül majd, hogy jobban lássuk, mit kockáztatunk: 11 ezer milliárd forintnak megfelelő pénzt kell majd a kormányoknak világszerte arra fordítaniuk, hogy a már kialakult betegségekben szenvedők megfelelő kezelést kaphassanak – írja a The Guardian.

Kis befektetés, nagy haszon lenne

"Kevés olyan terület van a közegészségügyben, ahol a szükséges intézkedésekre vonatkozó bizonyítékok ennyire meggyőzőek, költséghatékonyak és gyakorlatiasak" – olvasható a WHO első globális jelentésében a fizikai aktivitásról, amely szerint

a rendszeres testmozgás 20-30 százalékkal csökkenti az idő előtti halálozás kockázatát.

A kormányok ennek ellenére is lassan ébredeznek, erőfeszítéseik egyenlőtlenek és kis eredményt hoznak csak. Ennek következményeképp a már így is túlterhelt egészségügyi rendszereket a jövőben megelőzhető betegségek terhelik, a közösségek pedig nem részesülnek az aktívabb életmóddal járó társadalmi, környezeti és gazdasági előnyökből – tette hozzá a jelentés.

Ha a helyzet nem változik, a WHO előrejelzése szerint 2030-ra megelőzhető nem fertőző betegségekből és mentális egészségügyi állapotokból 499 208 millió új eset alakulhat ki. Ezek több mint 40 százaléka az alacsonyabb-közepes jövedelmű országokban, például Kenyában, Indiában és Bangladesben fog bekövetkezni. Az esetek közel fele magas vérnyomás,

43 százaléka pedig depresszió lesz.

A WHO szerint a szív- és érrendszeri betegségek, a depresszió és a demencia eseteinek mintegy 7-8 százaléka megelőzhető lenne, ha az emberek aktívabban élnének.

A jelentés 194 ország adatait vizsgálva megállapította, hogy kevesebb mint felük rendelkezik nemzeti ajánlásokkal testmozgás terén, és ezen ajánlásoknak kevesebb mint 40 százaléka működőképes. A jelentés szerint a kisgyermekek testmozgási szintje különösen nagy hiányosságot jelent, mivel

az országok kevesebb mint 30 százaléka követi nyomon az öt év alatti gyermekek fizikai aktivitását.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója felszólította a kormányokat, hogy alkossanak hatékonyan működő ajánlásokat, ezáltal csökkentsék az egészségügyi rendszerekre nehezedő nyomást.