Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Farkas Melinda

Ha nyaralóban gondolkodik, ezzel jó tisztában lenni

InfoRádió
2022. július 6. 07:01
A hazai kiemelt üdülőkörzetek lakóingatlan- és üdülőpiacain együttesen átlagosan 12 százalékkal emelkedtek a fajlagos árak tavaly az egy évvel korábbihoz képest – derül ki a Takarék Indexből, a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarék Jelzálogbank kutatásából.

A kiemelt üdülőövezetek közül a legnagyobb, több mint 30 százalék feletti mértékben a Tisza-tónál emelkedtek a négyzetméterárak 2021-ben, viszont itt kevesebb tranzakciót is bonyolítottak le, vagyis az összetételhatás erősen befolyásolhatta a fajlagos árakban bekövetkező növekedést – derül ki a Takarék Index kutatásából.

Számottevő, 20 százalék körüli volt az emelkedés a Mátra-Bükk üdülőövezetben is. A legkevésbé Sopron-Kőszeghegyalján és Budapest körzetben nőtt a négyzetméterenkénti ár: 7, illetve 8,6 százalékkal. A többi helyszínen, így a Velencei-tónál, a Dunakanyarnál, illetve Mecsek és Villány környékén átlagosan 11,7-16,3 százalékos növekedést mértek.

Az élen nincs változás

Hétszázezer forintos átlagos négyzetméteráraival továbbra is a Budapest kiemelt üdülőkörzet a legdrágább, ezt követi a Balaton vidéke, ahol átlagosan hozzávetőleg 570 ezer forintot kellett fizetni egy üdülő vagy lakóingatlan négyzetméteréért 2021-ben. A harmadik a Dunakanyar, a negyedik pedig Sopron-Kőszeghegyalja. Mindkét helyszínen négyzetméterenkénti 420 ezer forint körül volt az átlagár.

A lakások és üdülők négyzetméterenkénti ára továbbra is a Tisza-tónál a legalacsonyabb, még a kiugró drágulás ellenére is: 140 ezer forintos négyzetméterárak a jellemzőek. A Balatonnál és a Tisza-tónál mért árak ugyan közeledtek egymáshoz tavaly, de még így is négyszeres a különbség közöttük.

A gazdát cserélt lakóingatlanok és üdülők fajlagos átlagárai (ezer Ft/nm) együtt 2021-ben Magyarország kiemelt üdülőövezeteiben (Forrás: Takarék Index)

A különböző üdülőkörzetekbe tartozó települések közül továbbra is a Balaton mellettieken a legmagasabbak a négyzetméterárak. 2021-ben Zamárdi volt a legdrágább, csaknem egymillió forintos átlagos négyzetméterárral, de a kevés tranzakció miatt az összetételhatás erősen befolyásolhatta az árak alakulását – jegyzik meg. (Vélhetően jó minőségű, újszerű, illetve parthoz közeli ingatlanok cserélhettek nagyobb arányban gazdát.)

A második legdrágább településnek négyzetméterenkénti 850 ezer forinttal Balatonlelle bizonyult, amelyet Balatonföldvár, Siófok, Fonyód és Balatonfüred követett 802 ezer, 752 ezer, 741 ezer, illetve 675 ezer forintos négyzetméterárral; de Keszthelyt például – amely a maga 389 ezer forintos átlagos négyzetméterárával tavaly a legolcsóbb volt a Balaton melletti települések közül – már megelőzte a Velencei-tó partján fekvő Gárdony. Utóbbi településen 480 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár. Nagy tavaink közül továbbra is a Tisza-tónál a legalacsonyabbak a négyzetméterárak, Tiszafüreden a balatoni árak töredékének számító 200 ezer forintot kell fizetni egy lakóingatlan vagy üdülő négyzetméteréért.

Hháromszoros különbség is lehet a Balaton és a Tisza-tó között

Az elmúlt években sok új lakás építése kezdődött meg a kiemelt üdülőkörzetekben, például a Balatonnál, ahol az árak sok esetben vetekszenek a fővárosi, azon belül is a budai elit kerületekben tapasztalható árakkal. Az adott projekt elhelyezkedése, a vízparti prémium azonban jelentős hatással van az árazásra. A Balatonnál 2022. első negyedévében Balatonakarattyán lehet a legdrágábban új ingatlant vásárolni, itt a kétmillió forintot is átlépték a négyzetméterenként fizetendő összegek, de Balatonakaliban, Alsóörsön és Balatonfenyvesen is meghaladták a másfél millió forintot. Hasonló összeget kértek az ugyan nem Balaton-parti, de elhelyezkedése miatt különleges Zalacsányban is. A Velencei-tónál Gárdonyban 922 ezer, Velencén 806 ezer forint volt az új lakások fajlagos négyzetméterára, de itt alapvetően nem a parton helyezkednek el az ingatlanok. A Tisza-tó mellett a használt lakásokhoz hasonlóan új lakást is olcsóbban lehet venni, de itt is meghaladja a 700 ezer forintot az aktuálisan kínált otthonok fajlagos ára.

Drágulás tízéves időtávon

Az éves árváltozások mellett az elemzők tízéves időtávon is vizsgálták az üdülőkért és lakóingatlanokért átlagosan fizetendő árak alakulását a kiemelt üdülőkörzetekben. E szerint a legnagyobb, 176 százalékos drágulás a budapesti övezetet jellemezte, majd 156 százalékos emelkedéssel Sopron-Kőszeghegyalja, utána pedig a Velencei-tó és a Vértes alkotta övezet következett a sorban 149 százalékkal. A Balatonnál 134 százalékos árnövekedést mértek 2011 és 2021 között az üdülők és a lakóingatlanok fajlagos árában. A legkisebb, 65 százalékos emelkedés a Tisza-tónál volt tapasztalható. Érdekesség, hogy az egyre nagyobb agglomerációs szerepének köszönhetően a Velencei-tó-Vértes kiemelt üdülőkörzet még a Balatonhoz képest is relatíve felértékelődött az elmúlt tíz évben.

Az elmúlt tíz évet települési bontásban vizsgával az látszik, hogy a Balatonnál emelkedtek a legnagyobb mértékben a négyzetméterárak: Fonyódon, Balatonbogláron, Zamárdiban, Balatonföldváron és Balatonfüreden három és fél–négy és félszeresére nőttek az átlagos négyzetméterárak. A Velencei-tó partján is jelentős volt az üdülők és lakóingatlanok négyzetméterének drágulása: Gárdonyban és Velencén is több mint háromszorosukra emelkedtek. A Tisza-tónál, Tiszafüreden szerényebb mértékű volt a drágulás, de így is duplázódtak az árak tíz év alatt.

Balatoni kitekintés

Az ország talán legnépszerűbb üdülőkörzetét, a Balatont külön vizsgálva Fonyód és Siófok térségének part menti részein kellett a legmagasabb, négyzetméterenkénti csaknem 800 ezer forintos medián árat fizetni az üdülőkért és lakóingatlanokért 2021-ben. Őket a Balatonfüred környékének part menti része követte 660 ezer forintot meghaladó összeggel. A nem part menti területeket nézve Keszthely térségében voltak a legmagasabbak a négyzetméterárak, többek között Hévíz húzta felfelé az átlagot.

A 2021-ben gazdát cserélt lakó- és üdülőingatlanok fajlagos medián ára a Balatonnál az egyes járások part menti és parttól távolabbi részei esetében (A Balatonfüredi járás parttól távolabbi része esetében a 2020-2021-es átlagos fajlagos árat tüntettük fel a kevés tranzakció miatt. Forrás: Takarék Index)

A Balaton melletti járásokban fekvő ingatlanok drágulását tízéves visszatekintésben elemezve Fonyód környékén volt a legnagyobb az emelkedés, csaknem 250 százalékkal nőttek az árak. Valamivel alacsonyabb mértékű, 223 százalékos növekedést jegyeztek fel a négyzetméterenkénti árakban Balatonfüred térségében. Tapolca környékén 206, Siófok térségében pedig 202 százalékos árnövekedés ment végbe. A Balaton üdülőkörzetben a parttal rendelkező járások közül a Fonyódi, a Siófoki és a Tapolcai tízéves időtávon relatíve fel-, Keszthely és Marcali övezete pedig relatíve leértékelődött. Érdekesség, hogy Balatonalmádi, illetve Balatonfüred térsége tízéves visszatekintésben fel-, ötéves időtávon nézve viszont leértékelődött – teszik hozzá.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Ha nyaralóban gondolkodik, ezzel jó tisztában lenni
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást