„Nagyon ritka az, hogy egy halastó esetében aszálykárról beszélhetünk, most mégis ez van” – kezdte Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője. Elmondása szerint a Dunántúl, különösen annak déli része „katasztrofális” állapotban van, ahol egész egyszerűen nem teltek föl a tavak. Ugyanis, az elmúlt két év csapadékmentes tele miatt a talajvíz is mélyen visszahúzódott, és emiatt – a villámárvizek kivételével – minden nedvességet azonnal elnyel a „forró és szomjas” talaj.
Hogy van-e lehetőség a vízpótlásra, a szóvivő röviden azt mondta: nincs. Lévai Ferenc emiatt úgy véli, hogy Magyarországnak a legsürgetőbben kezelt témái között kellene szerepelnie a víz visszatartás kérdésének, ugyanis
20 százalékkal több víz távozik az országból, mint amennyi beérkezik, amit elmondhatatlanul nagy luxusnak tart.
A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a hazai halastavak, amelyek zöme mintegy száz éve épült, nagyságrendélileg 350 millió köbméter vizet lennének képesek tartalékolni – ha ki lenne kotorva a hordalékuk rendesen és föl tudnának telni vízzel.
Lévai Ferenc megjegyezte, a Tiszántúlon jobb a helyzet, ott ugyanis a 60-as, 70-es években hatalmas öntözőrendszereket építettek. Noha a tiszai vízhiány is érezteti a hatását, közel sem olyan vészes, mint a dunántúli – tette hozzá.
A szóvivő kiemelte, nagyon fontos lenne a halastavak és a rájuk csatlakozó csatornarendszerek kotrása – az ebből származó rengeteg iszap egyébként talajjavítóként lenne hasznosítható más területeken –, és így a víztározói kapacitások megnövelése, hogy amikor végre van víz, legyen azt hol befogadni. Annál is inkább, mert a száraz évszakok egyre gyakoribbá, tartósabbá válhatnak. Lévai Ferenc félőnek tartja, hogy a magyar halászat – ami az extenzív tógazdasági haltermelést illeti –, olyan válságban van, hogy
a halászok 20-30 százaléka el fog vérezni.
Mint mondta, a halászatban az olyan fogalmak, mint aszálykár, kompenzáció, terület- vagy állatalapú támogatás, ismeretlenek.
„A halászat a szegény legénye, a sutba vetett szerencsétlenje ennek az egész ágazatnak” – fogalmazott Lévai Ferenc, nyomatékosítva, hogy a 26 ezer hektárnyi halastavak egyetlen fillér állami támogatást sem kapnak, miközben a gazdák kimerültek, a legértékesebb természeti területek pedig tönkremennek. És nem tudnak olyan halárat sem szabni, ami az egyébként minden ágazatot terheket – energiadrágulás, munkabéremelkedés, stb. – kompenzálnák.
Ha lefagy bármi, vagy aszály történik, mindenki kap támogatást, csak a halászat nem
– ismételte meg végül.