Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Erős nyuszi–tojás-csokiversenyt hozhat az idei húsvét

Infostart / InfoRádió - Baumann-Tuka Nikoletta
2022. április 13. 16:26
900 tonna húsvéti édesség fogy majd idén a boltokban, legalábbis ezt várja a Magyar Édességgyártók Szövetsége.

A 2020-as év húsvétja mély zuhanást hozott, akkor közel 800 tonnára esett vissza az ünnepi édességfogyasztás az előző éves, 1000 tonna fölötti termékmennyiséggel szemben – ismertette a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke. Sánta Sándor szavai szerint a korábbi nagy zuhanásnak és készlet-felhalmozódásnak egyelőre nem látszanak a nyoma, így az idei évre 900 tonnás mennyiséget jósolnak, 10 százalékos növekedéssel tervezve.

„A tavalyi évhez hasonló piaci adatokkal számolhatunk, amikor a nyuszinak és a tojásnak a versenye fej fej mellett zajlott” – fogalmazott.

A szervezet kerekasztal beszélgetésén részt vett Antal Emese dietetikus, szociológus, a TÉT Platform Egyesület szakmai vezetője is, aki a húsvéti édességfogyasztás apropóján beszélt a csokoládé jótékony hatásairól is. Mint fogalmazott, a csokoládéban lévő antioxidánsok, főleg a polifenolok, nagyon pozitív hatással bírnak, hiszen csökkentik az érelmeszesedés, a trombózis, illetve egyes daganatos betegségek kialakulásának a kockázatát, de immunszabályozó szerepük is van. Ezek nyilván egészséges táplálkozás és rendszeres fizikai aktivitás részeként értendők – tette hozzá a szakértő.

A Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke beszélt arról is, hogy a koronavírus-járvány és az orosz–ukrán háború hatására olyan kihívásokkal szembesültek és szembesülnek – példaként említve a szállítási problémákat, elérhetetlen nyersanyagokat és csomagolóanyagokat, tovább a változó árakat –, amelyekkel az elmúlt 20-30 évben nem találkozott az ágazat. Vagyis rendkívül nehéz jelenleg tervezni, beszerezni és az egész gyártási folyamatot biztosítani – emelte ki. „180 fokos fordulattal találkoztunk a gyártói nehézség szempontjából… gyakran papíralapanyagot, egy kartont nem lehet megrendelni” – magyarázta.

Sánta Sándor megjegyezte azt is, hogy az édességgyártók valójában már a karácsonyra készülnek, és lassan a termékek gyártását is elkezdik.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Erős csokinyuszi–csokitojás-versenyt hozhat az idei húsvét
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást