Nyitókép: mikiczetti/Getty Images

Már nem Debrecen a legdrágább megyeszékhely – ingatlankörkép

Infostart
2022. április 8. 13:17
Kevesebb új építésű lakást kínálnak a fejlesztők a vevőknek a megyeszékhelyeken, az árak viszont 18 százalékot emelkedtek egy év alatt, összegezte az ingatlanpiaci változásokat az Otthon Centrum (OC) legfrissebb tanulmánya.

Az Otthon Centrum I. negyedéves felmérése szerint idén 278 projektben 6550 lakás épül a 23 megyei jogú városban, a kínált lakások átlagos négyzetméterára pedig 757 ezer forint. Ebben a negyedévben 42 új projekt indult el. Soóki-Tóth Gábor elemzési vezető elmondta, a projektek számában nem történt változás, ahogy az újonnan indult beruházások száma is megegyezik az egy évvel korábbiakkal. Az épülő lakások száma azonban 1200 darabbal kevesebb, míg a kínálati négyzetméterár 18 százalékkal magasabb, mint 2021 első negyedévében volt.

A projektek számát tekintve Debrecen (45), Szeged (38), Pécs (26) a sorrend. A lista a korábbihoz képest változást mutat, ugyanis Győr lecsúszott a dobogóról, most a negyedik. De nem csak a beruházások mennyiségében-, a lakásszámok terén is változás állt be egy év alatt, hiszen Debrecen ebben a szegmensben is listavezetővé vált 1050 épülő lakással. Szeged pillanatnyilag a második (1000), míg Kecskemét feljött a harmadik helyre (715). Győr ebben a mutatóban is a negyedik lett. Nem csak a lista elején, a végén is változott a sorrend, ami a piaci igények pulzálását mutatja: Szolnokon indult a legkevesebb projekt (2 darab), míg a legkevesebb lakás kivitelezése Békéscsabához köthető (33 darab). Salgótarjánban és Dunaújvárosban továbbra sem indult el legalább négylakásos beruházás.

Ugyancsak változott a négyzetméterárak rangsora,

  • a sokáig második Veszprém átlagosan 988 ezer forintos négyzetméterárral megelőzte Debrecent.
  • Debrecenben 918 ezer forint volt az átlagár. A további sorrend
  • Sopron (889 ezer forint),
  • Szeged (783 ezer forint),
  • Győr (781 ezer forint)

egy négyzetméterre vetítve.

  • A legolcsóbb város Eger 558 ezer forinttal négyzetméterenként.

Ugyanakkor az OC elemzési vezetője megjegyezte, az év első negyedévében sok projekt, összesen 42 indult el a megyei jogú városokban: ezekben együttesen 600 lakás kivitelezése kezdődött el. Az értékesítés alatt álló projektekben majdnem 350 lakás épül, míg több beruházás már a tervezési fázisnál tart, és az értékesítés rövid időn belül elkezdődik. Az első negyedévben Debrecenben és Szegeden indult el a legtöbb projekt, egyaránt hét-hét.