Nyitókép: Watchara Piriyaputtanapun/Getty Images

Elképesztő szintre lépett a lakossági részvényvagyon

Infostart
2021. december 9. 21:10
A befektetési jegyek is jól fogynak, az állampapír viszont már kevésbé kelendő.

Már több mint 255 milliárd forintot nyertek azok a kisbefektetők, akik az idén a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) fektették be részvénybe a pénzüket – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adataiból.

A háztartások értékpapírvagyona tovább nőtt októberben is, és a hónap végén már 15 537,9 milliárd forintos csúcson járt, amiből 1024,6 milliárd forintot tettek ki a tőzsdei részvények.

Korábban soha nem volt még ennyi részvényük a kisbefektetőknek, most először érte el az állományuk az ezer milliárd forintos lélektani határt – emeli ki a Napi.hu.

Bár a részvényeken az idén rengeteget lehetett keresni, a lakosság inkább eladta a papírjait – teszik hozzá. Az árfolyamok emelkedése miatt mégis nő a lakosságnál lévő részvényállomány.

Ugyanakkor az állampapírok helyett egyre több kisbefektető teszi át a pénzét befektetési alapba. Ezekbe a konstrukciókba 434 milliárd forintnyi háztartási megtakarítás áramlott 10 hónap alatt.

Jól látszik tehát, hogy a lakosság a magas infláció hatására az állampapírok felől a befektetési jegyek felé fordult, amelyekkel több esélye van arra, hogy reálhozamot érhessen el – teszik hozzá.

Háztartások értékpapír-állománya (2021. október)
Értékpapír milliárd forint
Állampapír 9810,7
Egyéb hitelviszonyt megtestesítő értékpapír 69,2
Befektetési alap 4633,3
Részvény 1024,6
Összesen 15537,9
Forrás: MNB