Nyitókép: Bet_Noire/Getty Images

Inflációs csúcs: erőteljes kamatemelés várható a jegybanktól

InfoRádió
2021. november 11. 10:15
A friss inflációs jelentés szerint kedvezőtlen csúcson, 6,5 százalékon áll az árdrágulás mértéke, ami még magasabbra is kúszhat év vége felé. Az évtizedes rekordérték hatása jelentős a kamatokra, az euróra és a teljes gazdaságra.

Három fő tényező indokolja a szakértők várakozásánál is magasabb árdrágulást – mondta az InfoRádióban Horváth István, a Sberbank treasury vezetője. Az egyik a külső árnyomás, az energiahordozók elszabadult ára, a másik a belső árnyomás, hiszen itthon is elszabadultak szolgáltatásárak, mert a kormányzat pörgeti a gazdaságot, ömlik ki a pénz, ez fűti a a gazdaságot. A szakértő szerint ráadásul strukturális problémák is vannak, mert van kereslet, ugyanakkor a kínálati oldalon pedig nem nagyon van alapanyag vagy lassan érkezik. A harmadik tényező Magyarországon az árfolyamcsatorna, a forint nem erősödik 350 alá, és a gazdaság szereplői ezt kezdik beárazni.

Horváth István úgy véli, kutyaszorítóba került a jegybank azzal, hogy visszavett szeptemberben a kamatemelési lépésekből. "Mi akkor is úgy láttuk, hogy erősebb az inflációs nyomás. Most már azt kommunikálja jegybank is, hogy hosszabb ideig lesz inflációs nyomás, és még erőteljesebb is" – mondta a szakértő, és hozzátette, a környező országokban nagyon meglepő kamatemelések zajlottak, a csehek 125 bázispontot emeltek legutóbb, a lengyelek 75-öt, a románok 25-öt, az oroszok 125-öt. "Az látszik, hogy a kelet-európai régióban nagyon erős az inflációs nyomás. Ha az MNB nem reagál erősebb szigorítási politikával, akkor vélhetően a forint tovább gyengül, és az megint fűtheti az inflációs várakozásokat" – jósolta Horváth István.

Ezért arra számítanak, hogy az MNB legalább 30 bázispontot fog emelni a következő két kamatdöntő ülésen novemberben és decemberben, de a Sberbank szakembere el tud képzelni nagyobb emelést is, és akkor akár 350 alá is erősödhet a forint az év végére.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Inflációs hatások – Horváth István, Sberbank
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást